Nov. 21. Csütörtök.- David Moyes a Manchester United menedzsere a brazil középpályást a januári átigazolási időszakban hajlandó elengedni, mert nem illeszkedik a csapatszerkezetbe, viszont szívesen látná valamelyik szélen Angel di Mariat a real Madrid játékosát, akiért hajlandó lenne 17 millió Fontot kifizetni.
Nov. 21. Csütörtök.-Carlo Ancelotti a védekező középpályás visszatérését és játékát követően kimondottan ragaszkodik a spanyol válogatott középpályáshoz, ráadásul Sami Khedira sérülése még felerősítette ezt a kötődést. A másik oldalon Alonsonak kettő fő követelése volt a szerződéshosszabbítás esetén, az egyik határozott idejű kettő éves megállapodás, amelyben az első szezonban lejátszott mérkőzésszám nem határozza meg opcionálisan a második évi lehetőséget, a másik éves minimum 5 millió Eurós fizetés. Úgy tűnik már csak apró részletkérdések tisztázása maradt hátra és hamarosan világgá kürtölhetik Xabi Alonso és a Real Madrid házasságának folytatását.
Nov. 21. Csütörtök.- Bemutatta új kapusát az olasz élvonalbeli Cagliari, amelynek arra az Antonio Adánra esett a választása, aki szabadon igazolhatónak számított, mióta a nyáron szélnek eresztette a Real Madrid. A 26 esztendős spanyol portás egy plusz egy évre írt alá a Serie A középcsapatához.
Jan. 31. Csütörtök. - A Marca arról számol be, hogy az Osasuna kapusa, Andrés Fernández egy lépésnyire volt attól, hogy aláírjon a Real Madridhoz. Az ügynöke és a klub megállapodtak abban, hogy csatlakozni fog, azonban Mourinho nem hagyta jóvá a tranzakciót. A portugál mester egy magas és tapasztalt hálóőrt szeretett volna, ezért esett a választása Diego Lópezre.
Kedd, 12:09 - Hivatalos: A Spanyol Labdarúgó Szövetség felmentette José Mourinhót a két mérkőzésre szóló eltiltása alól, valamint Tito Vilanovát az egy mérkőzésre szóló eltiltása alól.
Kedd, - 9:45 - Hamit Altintop a török Fenerbahcehoz igazol. A Real Madrid 2 millió eurót kap a játékosért.
Hétfő, 17:06 - Itasportpress szerint az egy hónapja a Real Madriddal szóba hozott Daniel Agger megszerzése újra napirendre kerülhet. Leigazolására azonban csak akkor van esély, amennyiben Albiol vagy Varane távozik a klubtól, mivel Carvalho esetleges távozásával is négy középső védő áll a portugál mester rendelkezésére.
Hétfő, 01:14 - Angol sajtóértesülések szerint a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata megegyezett a horvát irányító, Luka Modric ügynökével. Ezek szerint a középpályás négy évre kötelezné el magát a „királyiakhoz”, egyelőre nem publikus fizetéséről annyit tudni, hogy „galaktikusi” lesz. Részletek »
Vasárnap, 16:23 - A Liverpool egy 19,7 millió eurós ajánlatot tett a Real Madrid játékosáért, José Callejonért, a klub hajlandó lenne elengedni a játékost, de Callejon maradni szeretne.
"Négy mérkőzés maradt hátra, meg kell nyernünk mindent és akkor megnyerhetjük a bajnokságot."
Alonso biztos benne, hogy a Real Madrid megfogja nyerni a mérkőzéseit, de azt is megjegyezte, hogy a csapatnak meg kell tartania a nyugodtságát.
"Magunkra kell koncenrtálnunk és senki másra. A hétvégén egy fontos mérkőzést játszunk az Osasuna ellen, majd a Mallorca, Malaga és a Bilbao lesz az ellenfelünk. A Barcelónától függ a sorsunk, ezzel tisztában vagyunk, de magunkkal kell törődnünk és azzal, hogy megnyerjük a meccseinket. Majd meglátjuk, hogy hat a Barcára, hogy kiestek a BL elődöntőjében."
"Harcolunk a bajnoki címért. Mindkét csapat erős, és sok meccset nyert. Nem aggódunk az eredmények miatt. Reméljük, hogy hibázni fognak. A játékunkat kell játszanunk, akkor nem lehet semmi gond."
"Az jó hír, hogy Kaká visszatért, de az nem, hogy Rafa nem jöhet hozzánk."
"Lass nagyon jó játékos és keményen dolgozik. Mindannyian szeretünk játszani, ahogy ő is. Tudja, hogy mi a szerepe. Ha pályán van, akkor jól kell játszania, de ha csereként áll be, akkor sem szabad csüggednie."
"Pellegrini feltüzel minket. Sokat fejlődött a csapat. Voltak megingásaink, de még van hátra 4 mérkőzés, amit meg kell nyernünk."