Nov. 21. Csütörtök.- David Moyes a Manchester United menedzsere a brazil középpályást a januári átigazolási időszakban hajlandó elengedni, mert nem illeszkedik a csapatszerkezetbe, viszont szívesen látná valamelyik szélen Angel di Mariat a real Madrid játékosát, akiért hajlandó lenne 17 millió Fontot kifizetni.
Nov. 21. Csütörtök.-Carlo Ancelotti a védekező középpályás visszatérését és játékát követően kimondottan ragaszkodik a spanyol válogatott középpályáshoz, ráadásul Sami Khedira sérülése még felerősítette ezt a kötődést. A másik oldalon Alonsonak kettő fő követelése volt a szerződéshosszabbítás esetén, az egyik határozott idejű kettő éves megállapodás, amelyben az első szezonban lejátszott mérkőzésszám nem határozza meg opcionálisan a második évi lehetőséget, a másik éves minimum 5 millió Eurós fizetés. Úgy tűnik már csak apró részletkérdések tisztázása maradt hátra és hamarosan világgá kürtölhetik Xabi Alonso és a Real Madrid házasságának folytatását.
Nov. 21. Csütörtök.- Bemutatta új kapusát az olasz élvonalbeli Cagliari, amelynek arra az Antonio Adánra esett a választása, aki szabadon igazolhatónak számított, mióta a nyáron szélnek eresztette a Real Madrid. A 26 esztendős spanyol portás egy plusz egy évre írt alá a Serie A középcsapatához.
Jan. 31. Csütörtök. - A Marca arról számol be, hogy az Osasuna kapusa, Andrés Fernández egy lépésnyire volt attól, hogy aláírjon a Real Madridhoz. Az ügynöke és a klub megállapodtak abban, hogy csatlakozni fog, azonban Mourinho nem hagyta jóvá a tranzakciót. A portugál mester egy magas és tapasztalt hálóőrt szeretett volna, ezért esett a választása Diego Lópezre.
Kedd, 12:09 - Hivatalos: A Spanyol Labdarúgó Szövetség felmentette José Mourinhót a két mérkőzésre szóló eltiltása alól, valamint Tito Vilanovát az egy mérkőzésre szóló eltiltása alól.
Kedd, - 9:45 - Hamit Altintop a török Fenerbahcehoz igazol. A Real Madrid 2 millió eurót kap a játékosért.
Hétfő, 17:06 - Itasportpress szerint az egy hónapja a Real Madriddal szóba hozott Daniel Agger megszerzése újra napirendre kerülhet. Leigazolására azonban csak akkor van esély, amennyiben Albiol vagy Varane távozik a klubtól, mivel Carvalho esetleges távozásával is négy középső védő áll a portugál mester rendelkezésére.
Hétfő, 01:14 - Angol sajtóértesülések szerint a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata megegyezett a horvát irányító, Luka Modric ügynökével. Ezek szerint a középpályás négy évre kötelezné el magát a „királyiakhoz”, egyelőre nem publikus fizetéséről annyit tudni, hogy „galaktikusi” lesz. Részletek »
Vasárnap, 16:23 - A Liverpool egy 19,7 millió eurós ajánlatot tett a Real Madrid játékosáért, José Callejonért, a klub hajlandó lenne elengedni a játékost, de Callejon maradni szeretne.
A Real állítólag megegyezett Coentraóról a Benficával
2011.06.17. 21:30, DN9
Forrás: Nso.Hu
Nagy a nyüzsgés a Real Madridnál. Napról napra újabb és újabb hírek látnak napvilágot a királyi gárda nyári játékosmozgásával kapcsolatban. A legfrissebb portugál lapértesülések szerint például megszületett az egyezség a klub és a Benfica között Fábio Coentrao átigazolásáról, míg Gonzalo Higuaínért Olaszországból, a Juventus és a Roma csapatától érkeznek ajánlatok...
Fábio Coentrao hosszú hetek óta téma a nemzetközi médiában, ugyanis állítólag a 23 esztendős portugál válogatott a Real Madridba tart. A Récord szerint nemrég sikerült megállapodnia a két klubnak a szélső vételáráról, ami nagyjából 22 millió euró körül mozog. Coentrao állítólag a hétvégén érkezik majd Madridba, hogy átessen az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, majd aláírja szerződését új klubjával.
A hírt alátámaszthatja, hogy az A Bola szerint a Benfica eközben bejelentkezett Cristian Ansaldiért, a Rubin Kazany balhátvédjéért, ő lehetne Coentrao lehetséges utóda.
Angliában sem telik el nap Real Madrid nélkül: a hírek szerint a „blancók" igényt tartanának EmmanuelAdebayorra, a Manchester City togói támadójára, aki a tavasz során kölcsönben szerepelt a királyi gárdánál. A Real állítólag Fernando Gago bevonásával csökkentené a City által kért 16 millió fontos átigazolási díjat.
Természetesen nemcsak a lehetséges érkezőktől, hanem az esetleges távozóktól is hangos a média, ha a Real Madridról van szó. Az elmúlt nap hírei arról számoltak be, hogy Lassana Diarra ultimátumot kapott a klubtól, miszerint július 10-ig találnia kell egy csapatot, amely hajlandó kifizetni 20 millió eurót a szolgálataiért. Ennek ellenére a játékos ügynöke a minap úgy nyilatkozott, hogy ügyfele jól érzi magát Madridban, és esze ágában sincs távozni.
Korábban viszont több hírforrás is tényként kezelte, hogy Diarra el akarja hagyni a spanyol fővárost, és szívesen visszatérne Angliába, ahol korábban a Chelsea, az Arsenal és a Portsmouth együttesében is megfordult.
A Tuttosport írása szerint a francia középpályást Olaszországba, méghozzá a Juventusba csábítják igen hevesen. A torinói klub akár évi 4.5 millió eurós fizetést ajánlhat Lassnak, a Realnak pedig 25 millió eurót és Felipe Melo játékjogát adná Diarráért, illetve még egy játékosért, aki az olasz lapok szerint nem más, mint Gonzalo Higuaín.
Az argentin támadó egyébként nemcsak a Juve, hanem az AS Roma érdeklődését is felkeltette – legalábbis a Corriere dello Sport értesülései szerint. A Roma nemrégiben kinevezett vezetőedzője, Luis Enrique ugyanis szívesen látná csapatában a 23 esztendős argentin válogatott játékost, aki mellé az FC Barcelona fiatal tehetségét, Bojan Krkicet is szerződtetné a támadószekcióba.