Nov. 21. Csütörtök.- David Moyes a Manchester United menedzsere a brazil középpályást a januári átigazolási időszakban hajlandó elengedni, mert nem illeszkedik a csapatszerkezetbe, viszont szívesen látná valamelyik szélen Angel di Mariat a real Madrid játékosát, akiért hajlandó lenne 17 millió Fontot kifizetni.
Nov. 21. Csütörtök.-Carlo Ancelotti a védekező középpályás visszatérését és játékát követően kimondottan ragaszkodik a spanyol válogatott középpályáshoz, ráadásul Sami Khedira sérülése még felerősítette ezt a kötődést. A másik oldalon Alonsonak kettő fő követelése volt a szerződéshosszabbítás esetén, az egyik határozott idejű kettő éves megállapodás, amelyben az első szezonban lejátszott mérkőzésszám nem határozza meg opcionálisan a második évi lehetőséget, a másik éves minimum 5 millió Eurós fizetés. Úgy tűnik már csak apró részletkérdések tisztázása maradt hátra és hamarosan világgá kürtölhetik Xabi Alonso és a Real Madrid házasságának folytatását.
Nov. 21. Csütörtök.- Bemutatta új kapusát az olasz élvonalbeli Cagliari, amelynek arra az Antonio Adánra esett a választása, aki szabadon igazolhatónak számított, mióta a nyáron szélnek eresztette a Real Madrid. A 26 esztendős spanyol portás egy plusz egy évre írt alá a Serie A középcsapatához.
Jan. 31. Csütörtök. - A Marca arról számol be, hogy az Osasuna kapusa, Andrés Fernández egy lépésnyire volt attól, hogy aláírjon a Real Madridhoz. Az ügynöke és a klub megállapodtak abban, hogy csatlakozni fog, azonban Mourinho nem hagyta jóvá a tranzakciót. A portugál mester egy magas és tapasztalt hálóőrt szeretett volna, ezért esett a választása Diego Lópezre.
Kedd, 12:09 - Hivatalos: A Spanyol Labdarúgó Szövetség felmentette José Mourinhót a két mérkőzésre szóló eltiltása alól, valamint Tito Vilanovát az egy mérkőzésre szóló eltiltása alól.
Kedd, - 9:45 - Hamit Altintop a török Fenerbahcehoz igazol. A Real Madrid 2 millió eurót kap a játékosért.
Hétfő, 17:06 - Itasportpress szerint az egy hónapja a Real Madriddal szóba hozott Daniel Agger megszerzése újra napirendre kerülhet. Leigazolására azonban csak akkor van esély, amennyiben Albiol vagy Varane távozik a klubtól, mivel Carvalho esetleges távozásával is négy középső védő áll a portugál mester rendelkezésére.
Hétfő, 01:14 - Angol sajtóértesülések szerint a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata megegyezett a horvát irányító, Luka Modric ügynökével. Ezek szerint a középpályás négy évre kötelezné el magát a „királyiakhoz”, egyelőre nem publikus fizetéséről annyit tudni, hogy „galaktikusi” lesz. Részletek »
Vasárnap, 16:23 - A Liverpool egy 19,7 millió eurós ajánlatot tett a Real Madrid játékosáért, José Callejonért, a klub hajlandó lenne elengedni a játékost, de Callejon maradni szeretne.
Mourinho csapata az idei szezont Zaragozaban kezdi. A mérkőzést a La Romareda közönsége előtt este 8 órakor rendezik. Mourinho 20 játékost nevezett a mérkőzésre.
A Blancók az elmúlt 10 évben nem kaptak ki a La Romaredaban. A madridiak abban bíznak, tudják folytatni azt a jó nyári szereplést, ami már 24 éve nem volt ilyen fenomenális. A felkészülés során 7 meccsből 7-et nyert a csapat, ezzel beállítva az 1987-88-as szezon rekordját. Utána a Barcelona elleni 2 Spanyol Szuperkupa mérkőzésen 1 döntetlen és 1 vereség szerepel a csapat neve mellett, míg a Bernabeu kupán 2-1-es siker a Galatasaray fölött.
CSAPATOK STATISZTIKÁJA AZ ELŐSZEZONBAN
M
GY
D
V
LH
KG
R. Madrid
10
8
1
1
33
11
Zaragoza
5
0
3
2
4
8
José Mourinho a 2. évében mindegyik csapatával megnyerte a Bajnokságot. Mou' kihírdette a 20 fős keretet, amiben Fabio Coentrao is helyet kapott, aki épp a La Romaredaban debütált a La Liga-ban, hiszen a 2008/9-es idényben kölcsönben volt Zaragozaban. Granero edzői döntés miatt, míg Khedira, Sahin és Altintop sérülés miatt nem játszhat. Az akadémián szereplő Mandi is a keretben.
Karim Benzema és Cristiano Ronaldo volt a nyáron a legerősebb támadópáros a La Liga mezőnyében. Cristiano Ronaldo a tavalyi szezonban 40 gólig meg sem állt a bajnokságban és a portugál támadó szeretné a tavalyi jó szereplését erre az idényre is áthozni. Benzema az utolsó 10 mérkőzésén 10 gólt szerzett, ami ugye minden meccsen egy gól, és a legutóbbi két találkozón is szerzett 1-1 gólt.
Javier Aguirre fontos szerepet játszott abban, hogy a Zaragoza nem esett ki. A mexikói edző fő célja, hogy vastagon elkerüljék a kiesési zónát. A Zaragozat elhagyta a legnagyobb tehetséges Ander Herrera, de az erősítés is elég jól sikerült. 10 játékos érkezett a klubhoz, ebből David Mateos és Juan Carlos a Real Madrid akadémiájáról, akik ma este nem lépnek pályára.
REAL MADRID vs. ZARAGOZA A LA ROMAREDABAN
GP
W
D
L
GF
GA
Real Madrid
57
25
16
16
98
81
Zaragoza
57
16
16
25
81
98
A Real Zaragoz az 5 felkészülési mérkőzéséből egyet sem tudott megnyerni, viszont az bizonyítja a csapat bizonyítási vágyát, hogy tavaly győzni tudtak a Bernabeuban.
Real Zaragoza - Real Madrid Helyszín: Zaragoza, La Romareda Kezdés: 20:00, Sport1 Játékvezető: Muniz Fernandez Várható kezdőcsapatok: