Nov. 21. Csütörtök.- David Moyes a Manchester United menedzsere a brazil középpályást a januári átigazolási időszakban hajlandó elengedni, mert nem illeszkedik a csapatszerkezetbe, viszont szívesen látná valamelyik szélen Angel di Mariat a real Madrid játékosát, akiért hajlandó lenne 17 millió Fontot kifizetni.
Nov. 21. Csütörtök.-Carlo Ancelotti a védekező középpályás visszatérését és játékát követően kimondottan ragaszkodik a spanyol válogatott középpályáshoz, ráadásul Sami Khedira sérülése még felerősítette ezt a kötődést. A másik oldalon Alonsonak kettő fő követelése volt a szerződéshosszabbítás esetén, az egyik határozott idejű kettő éves megállapodás, amelyben az első szezonban lejátszott mérkőzésszám nem határozza meg opcionálisan a második évi lehetőséget, a másik éves minimum 5 millió Eurós fizetés. Úgy tűnik már csak apró részletkérdések tisztázása maradt hátra és hamarosan világgá kürtölhetik Xabi Alonso és a Real Madrid házasságának folytatását.
Nov. 21. Csütörtök.- Bemutatta új kapusát az olasz élvonalbeli Cagliari, amelynek arra az Antonio Adánra esett a választása, aki szabadon igazolhatónak számított, mióta a nyáron szélnek eresztette a Real Madrid. A 26 esztendős spanyol portás egy plusz egy évre írt alá a Serie A középcsapatához.
Jan. 31. Csütörtök. - A Marca arról számol be, hogy az Osasuna kapusa, Andrés Fernández egy lépésnyire volt attól, hogy aláírjon a Real Madridhoz. Az ügynöke és a klub megállapodtak abban, hogy csatlakozni fog, azonban Mourinho nem hagyta jóvá a tranzakciót. A portugál mester egy magas és tapasztalt hálóőrt szeretett volna, ezért esett a választása Diego Lópezre.
Kedd, 12:09 - Hivatalos: A Spanyol Labdarúgó Szövetség felmentette José Mourinhót a két mérkőzésre szóló eltiltása alól, valamint Tito Vilanovát az egy mérkőzésre szóló eltiltása alól.
Kedd, - 9:45 - Hamit Altintop a török Fenerbahcehoz igazol. A Real Madrid 2 millió eurót kap a játékosért.
Hétfő, 17:06 - Itasportpress szerint az egy hónapja a Real Madriddal szóba hozott Daniel Agger megszerzése újra napirendre kerülhet. Leigazolására azonban csak akkor van esély, amennyiben Albiol vagy Varane távozik a klubtól, mivel Carvalho esetleges távozásával is négy középső védő áll a portugál mester rendelkezésére.
Hétfő, 01:14 - Angol sajtóértesülések szerint a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata megegyezett a horvát irányító, Luka Modric ügynökével. Ezek szerint a középpályás négy évre kötelezné el magát a „királyiakhoz”, egyelőre nem publikus fizetéséről annyit tudni, hogy „galaktikusi” lesz. Részletek »
Vasárnap, 16:23 - A Liverpool egy 19,7 millió eurós ajánlatot tett a Real Madrid játékosáért, José Callejonért, a klub hajlandó lenne elengedni a játékost, de Callejon maradni szeretne.
A Real Madrid hazai pályán 7–1-re legyőzte az Osasunát a spanyol labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában. Cristiano Ronaldo három, Karim Benzema két gólt szerzett a blancóknál.
A Real Madrid játékosai a mérkőzés előtt Antonio Cassanónak üzentek: mindegyik labdarúgó 19-es mezben vonult be emlékeztetve az olasz játékos Realban töltött időszakára, míg a kivetítőn a „Forza, Cassano!” felirattal üzentek.
A blancók játékosai a mérkőzésen nyújtott teljesítményüket is nyugodtak dedikálhatják a Milan olasz támadójának, hiszen alaposan odatették magukat...
Az első félidőben különösen Ángel di María tűnt ki remek meglátásaival és jó labdáival, három gólpasszt is adott a szünetig. Az első percek kisebb helyzetei után a 22. percben jutott vezetéshez a hazai csapat: a jobb oldali beadás után középen Cristiano Ronaldo emelkedett a legmagasabbra, majd a léc alá csúsztatta a labdát. 1–0
Nem sokkal később Di María növelhette volna az előnyt, de közelről a kapu mellé gurított. A 31. percben az Osasuna, pontosabban Raúl García, aki egy szabálytalanságot követően olyan gyorsan hozta játékba Ibrahima Baldét, hogy szinte az összes operatőr lemaradt róla. Ennél azonban fontosabb, hogy az elalvó Arbeola mellett a társ gyorsan eszmélt, és Iker Casillas alatt a hálóba helyezett. 1–1
Nem sokáig tartott azonban az egyenlő állás, három perccel később ismét Di María ívelt balról, és Pepe – Gonzalo Higuaínt lefejelve… – a kapu bal oldalába bólintott. A pamplonai védelem ismét nem állt a helyzet magaslatán. A 40. percben már talán kevésbé lehetett hibáztatni a védőket, ugyanis két egészen zseniális megoldás szülte az újabb találatot: Di María bokapassza után Higuaín csinált egy szép cselt, és emelt a bal felső sarokba. 3–1
Fordulás után gálába csapott át a mérkőzés: a Real Madrid dolgát megkönnyítette, hogy Jesús María Satrústegui piros lapot és tizenegyest érően szabálytalankodott Mesut Özillel szemben. A büntetőt Cristian Ronaldo váltotta gólra, aki nem sokkal később megszerezte a mesterhármast jelentő harmadik gólját is. 5–1
A realosok csak amiatt sajnálkozhattak, hogy Di María megsérült, de a helyére beállt Karim Benzema is jó játékkal vétette észre magát, az utolsó fél órában kétszer is betalált az indiszponált pamplonaiak között. A hajrára még beállt Nuri Sahin is, aki elsőször lépett pályára a madridi csapatban. A vége 7–1 a Real Madrid javára.
Real Madrid–Osasuna 7–1 (C. Ronaldo 23., 54., 58. – a másodikat 11-esből, Pepe 34., Higuaín 40., Benzema 63., 81., ill. I. Balde 31.)