Nov. 21. Csütörtök.- David Moyes a Manchester United menedzsere a brazil középpályást a januári átigazolási időszakban hajlandó elengedni, mert nem illeszkedik a csapatszerkezetbe, viszont szívesen látná valamelyik szélen Angel di Mariat a real Madrid játékosát, akiért hajlandó lenne 17 millió Fontot kifizetni.
Nov. 21. Csütörtök.-Carlo Ancelotti a védekező középpályás visszatérését és játékát követően kimondottan ragaszkodik a spanyol válogatott középpályáshoz, ráadásul Sami Khedira sérülése még felerősítette ezt a kötődést. A másik oldalon Alonsonak kettő fő követelése volt a szerződéshosszabbítás esetén, az egyik határozott idejű kettő éves megállapodás, amelyben az első szezonban lejátszott mérkőzésszám nem határozza meg opcionálisan a második évi lehetőséget, a másik éves minimum 5 millió Eurós fizetés. Úgy tűnik már csak apró részletkérdések tisztázása maradt hátra és hamarosan világgá kürtölhetik Xabi Alonso és a Real Madrid házasságának folytatását.
Nov. 21. Csütörtök.- Bemutatta új kapusát az olasz élvonalbeli Cagliari, amelynek arra az Antonio Adánra esett a választása, aki szabadon igazolhatónak számított, mióta a nyáron szélnek eresztette a Real Madrid. A 26 esztendős spanyol portás egy plusz egy évre írt alá a Serie A középcsapatához.
Jan. 31. Csütörtök. - A Marca arról számol be, hogy az Osasuna kapusa, Andrés Fernández egy lépésnyire volt attól, hogy aláírjon a Real Madridhoz. Az ügynöke és a klub megállapodtak abban, hogy csatlakozni fog, azonban Mourinho nem hagyta jóvá a tranzakciót. A portugál mester egy magas és tapasztalt hálóőrt szeretett volna, ezért esett a választása Diego Lópezre.
Kedd, 12:09 - Hivatalos: A Spanyol Labdarúgó Szövetség felmentette José Mourinhót a két mérkőzésre szóló eltiltása alól, valamint Tito Vilanovát az egy mérkőzésre szóló eltiltása alól.
Kedd, - 9:45 - Hamit Altintop a török Fenerbahcehoz igazol. A Real Madrid 2 millió eurót kap a játékosért.
Hétfő, 17:06 - Itasportpress szerint az egy hónapja a Real Madriddal szóba hozott Daniel Agger megszerzése újra napirendre kerülhet. Leigazolására azonban csak akkor van esély, amennyiben Albiol vagy Varane távozik a klubtól, mivel Carvalho esetleges távozásával is négy középső védő áll a portugál mester rendelkezésére.
Hétfő, 01:14 - Angol sajtóértesülések szerint a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata megegyezett a horvát irányító, Luka Modric ügynökével. Ezek szerint a középpályás négy évre kötelezné el magát a „királyiakhoz”, egyelőre nem publikus fizetéséről annyit tudni, hogy „galaktikusi” lesz. Részletek »
Vasárnap, 16:23 - A Liverpool egy 19,7 millió eurós ajánlatot tett a Real Madrid játékosáért, José Callejonért, a klub hajlandó lenne elengedni a játékost, de Callejon maradni szeretne.
Ma Nyonban elkészítették a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének párosítását. A legjobb 16 között a Milan és az Arsenal küzdelme lesz a sláger, de kiélezett csata várható a másik olasz–angol párharcban is a Chelsea és a Napoli között. A kívánságlista élén álló csapatok közül a Baselt a májusi döntőnek otthont adó Bayern München, az APOEL-t pedig a francia Lyon kapta meg.
A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében az olaszok képviseltetik magukat a legtöbb, szám szerint három csapattal, rajtuk kívül versenyben van még két-két spanyol, angol, francia, német és orosz, valamint egy-egy portugál, svájci és ciprusi gárda.
A sorsolást, ahogy az utóbbi években megszokhattuk, Gianni Infantino, az UEFA svájci főtitkára vezényelte le. A csillogást nélkülöző eseményen Paul Breitner, a müncheni döntő nagykövete segédkezett. A német az egyike ama négy labdarúgónak, aki két vb-döntőn is gólt szerzett (Pelé, Vavá és Zinedine Zidane a másik három): 1974-ben a hollandok és 1982-ben az olaszok ellen is betalált.
Az első párban a lyoniak felsóhajthattak, hiszen a ciprusi APOEL-t kapták meg. A nicosiai gárda annak ellenére a kívánságlisták élén szerepelt, hogy eddigi teljesítménye mindenképpen megsüvegelendő – a Zenit, a Porto és a Sahtar előtt nyerte meg a G-csoportot. .
Két olasz–angol párharc is összejött: a Chelsea a Napolihoz, az Arsenal a Milan otthonába látogat az első mérkőzésen. A legnagyobb rangadó a nyolcaddöntőben mindenképpen a Milan és az Arsenal két találkozója lesz.
A Bayern a Basel ellen készülhet, míg a másik német érdekelt, a Leverkusen a címvédő Barcelonát kapta meg. A 16 között most először két alakulattal jelen lévő oroszok közül a CSZKA Moszkva a Real Madriddal, a Portót kiütő Zenit pedig a Benficával találkozik majd. Az Internek így a Marseille jutott.
Ezúttal is a csoportelsőket sorsolták össze a csoportmásodikokkal. Az egyenes kieséses szakasz első körében azonos országbeli együttesek nem futhattak össze, ahogy az egy csoportban szereplőknek is el kellett kerülniük egymást.
BAJNOKOK LIGÁJA
A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Lyon (francia)–APOEL Nicosia (ciprusi)
Napoli (olasz)–Chelsea (angol)
Milan (olasz)–Arsenal (angol)
Basel (svájci)–Bayern München (német)
Leverkusen (német)–Barcelona (spanyol)
CSZKA Moszkva (orosz)–Real Madrid (spanyol)
Zenit (orosz)–Benfica (portugál)
Marseille (francia)–Inter (olasz)
Az első mérkőzéseket február 14–15-, illetve 21–22-én a csoportmásodikok otthonában (ők szerepelnek a párban elöl), a visszavágókat március 6–7-én és 13–14-én a csoportelsők otthonában rendezik meg.
AZ EGYENES KIESÉS SZAKASZ MÉRKŐZÉSEINEK IDŐPONTJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
2012.02.14–15. és 2012. 02. 21–22.
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
2012. 03. 06–07. és 2012. 03. 13–14.
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
2012. 03. 27–28.
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
2012. 04. 03–04.
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
2012. 04. 17–18.
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
2012. 04. 24–25.
DÖNTŐ (München)
2012. 05. 19.
A BL-SZEZON SZÁMOKBAN
A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének pénteki sorsolása előtt a FIFA a hivatalos oldalán összeállítást készített a csoportkör statisztikáiból, amelyből szemezgettünk.
Az APOEL Nicosia az 1. ciprusi csapat, amely bejutott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe. Rajta kívül másik három klub, a Zenit, a Basel és a Napoli is most jár először a legjobb 16 között, az olasz csapat fennállása első BL-idényében rögtön továbbjutott a csoportjából. Ugyanerre nem volt képes a ManchesterCity, a Trabzonspor, a Viktoria Plzen és az OtelulGalati.
Az előző idény nemzeti bajnokai közül az angol (Manchester United), a német (Dortmund), a francia (Lille), a portugál (Porto) és a holland (Ajax) is kiesett további nyolc ligagyőztestársaságában. Az MU a legutóbbi 17 évben csupán harmadszor maradt le a nyolcaddöntőről. Ryan Giggs első fordulóbeli góljának viszont örülhetnek az Old Traffordon, a Benfica ellen betaláló walesi ugyanis 37 évével és 289 napjával minden idők legidősebb BL-gólszerzője lett.
A sorozat korábbi győztesei közül hat (Real Madrid, Barcelona, Milan, Inter, Bayern, Marseille) szerepel a következő körben, közülük a Real Madrid mind a hat csoportkörbeli meccsét megnyerve jutott tovább. Erre korábban négy másik csapat volt képes: a Milan az 1992–1993-as, a Paris SG az 1994–1995-ös, a Szpartak Moszkva az 1995–1996-os, a Barcelona pedig a 2002–2003-as szezonban.
A Barcelona a 20, csoportkörben lőtt góljával beállította a Manchester United 1998–1999-es csúcsát, míg a 22-t kapó Dinamo Zagreb megdöntötte az eddigi negatív rekordot.
A sorsolás napjától a május 19-ei müncheni döntőig 155 nap van hátra.