2012.01.07. 13:20, Sanko
A 20 órától kezdődő találkozón José Mourinho ismét számíthat majd a sérüléséből felépült Sergio Ramosra, Pepe viszont továbbra sem állhat majd a "Special One" rendelkezésére, így a másik középső védő vélhetően a fiatal Varane lesz majd.
A Málaga elleni 3-2-re megnyert kupamérkőzésen csak a padon kezdő Sami Khedira, Mesut Özil és Karim Benzema várhatóan ismét a kezdőcsapat tagja lesz majd, hiszen mindannyian remek teljesítményt nyújtottak a keddi összecsapáson, ahol Khedira és Benzema is góllal járult hozzá csapata sikeréhez.
Pepén kívül, Ángel Di Maria is sérüléssel bajlódik, így az ő helyét minden bizonnyal Kaká vagy Callejón foglalja majd el a kezdőben. Arbeloa és Coentrao kihagyása után a jobbhátvéd posztja is elég egyértelműnek tűnik, itt - ha nem történik valami rendkívüli dolog - Lassana Diarra kap majd lehetőséget.
A Granada együttese sérült játékos nélkül tért vissza a téli szünetről, egyedül Yohan Mollo fog hiányozni az andalúzoktól, aki a francia Nancyhoz igazolt.
A vendégeknél vélhetően Pape Diakhite és Inigo Lopez lesznek majd a védelem oszlopai, elől pedig Uche és Ighalo rohamozhatja majd Casillas kapuját.
Tudtad-e?
- A Real Madrid a legutóbbi 20 szezonban megnyerte az új év első bajnoki találkozóját (legutóbb 1991-ben szenvedett 3-0-ás vereséget a rivális Atlético Madridtól).
- A Granada rendelkezik a legrosszabb támadósorral a bajnokságban, hiszen 16 mérkőzés alatt mindössze 10 gólt szereztek, a védelmük viszont a harmadik legjobb az idei pontvadászatban, mindössze 16 kapott gól van a nevük mellett.
- A Királyi gárda ezzel szemben a bajnokság leggólerősebb csapata, 56-szor találtak az ellenfelek hálójába, emellett 15-ször kapituláltak.
- Az újonc csapatnál kilenc különböző játékos szerzett eddig gólt, két(!) találattal Guillherme Siqueira a klub házi gólkirálya.
A várható kezdőcsapatok:
Real Madrid: Casillas; Lass, Ramos, Varane, Marcelo; Khedira, Xabi Alonso; Callejón, Özil, Cristiano Ronaldo; Benzema
Granada: Roberto; Nyom, Inigo Lopez, Diakhité, Siqueira; F.Rico, M.Rico; D.Benítez, C.Martins, Uche; Ighalo