Nov. 21. Csütörtök.- David Moyes a Manchester United menedzsere a brazil középpályást a januári átigazolási időszakban hajlandó elengedni, mert nem illeszkedik a csapatszerkezetbe, viszont szívesen látná valamelyik szélen Angel di Mariat a real Madrid játékosát, akiért hajlandó lenne 17 millió Fontot kifizetni.
Nov. 21. Csütörtök.-Carlo Ancelotti a védekező középpályás visszatérését és játékát követően kimondottan ragaszkodik a spanyol válogatott középpályáshoz, ráadásul Sami Khedira sérülése még felerősítette ezt a kötődést. A másik oldalon Alonsonak kettő fő követelése volt a szerződéshosszabbítás esetén, az egyik határozott idejű kettő éves megállapodás, amelyben az első szezonban lejátszott mérkőzésszám nem határozza meg opcionálisan a második évi lehetőséget, a másik éves minimum 5 millió Eurós fizetés. Úgy tűnik már csak apró részletkérdések tisztázása maradt hátra és hamarosan világgá kürtölhetik Xabi Alonso és a Real Madrid házasságának folytatását.
Nov. 21. Csütörtök.- Bemutatta új kapusát az olasz élvonalbeli Cagliari, amelynek arra az Antonio Adánra esett a választása, aki szabadon igazolhatónak számított, mióta a nyáron szélnek eresztette a Real Madrid. A 26 esztendős spanyol portás egy plusz egy évre írt alá a Serie A középcsapatához.
Jan. 31. Csütörtök. - A Marca arról számol be, hogy az Osasuna kapusa, Andrés Fernández egy lépésnyire volt attól, hogy aláírjon a Real Madridhoz. Az ügynöke és a klub megállapodtak abban, hogy csatlakozni fog, azonban Mourinho nem hagyta jóvá a tranzakciót. A portugál mester egy magas és tapasztalt hálóőrt szeretett volna, ezért esett a választása Diego Lópezre.
Kedd, 12:09 - Hivatalos: A Spanyol Labdarúgó Szövetség felmentette José Mourinhót a két mérkőzésre szóló eltiltása alól, valamint Tito Vilanovát az egy mérkőzésre szóló eltiltása alól.
Kedd, - 9:45 - Hamit Altintop a török Fenerbahcehoz igazol. A Real Madrid 2 millió eurót kap a játékosért.
Hétfő, 17:06 - Itasportpress szerint az egy hónapja a Real Madriddal szóba hozott Daniel Agger megszerzése újra napirendre kerülhet. Leigazolására azonban csak akkor van esély, amennyiben Albiol vagy Varane távozik a klubtól, mivel Carvalho esetleges távozásával is négy középső védő áll a portugál mester rendelkezésére.
Hétfő, 01:14 - Angol sajtóértesülések szerint a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata megegyezett a horvát irányító, Luka Modric ügynökével. Ezek szerint a középpályás négy évre kötelezné el magát a „királyiakhoz”, egyelőre nem publikus fizetéséről annyit tudni, hogy „galaktikusi” lesz. Részletek »
Vasárnap, 16:23 - A Liverpool egy 19,7 millió eurós ajánlatot tett a Real Madrid játékosáért, José Callejonért, a klub hajlandó lenne elengedni a játékost, de Callejon maradni szeretne.
Lipcsei Péter öt napot töltött a Real Madridnál tanulmányúton, ahol testközelből figyelhette Jose Mourinho edzésmódszereit.
A Ferencváros második csapatának szakvezetője a portói időszakából kiválóan ismeri a portugál mestert, aki megmutatta neki a Real birodalmát és saját kispadját is "felajánlotta" Lipcseinek.
"Óriási élmény volt egy ilyen hatalmas klub szakmai működésébe belepillantani, még ha csak pár napra is. Amikor Mourinho meglátott, átölelt és azonnal a családról kérdezett. Nagyobbik fiamra, Pepére jól emlékezett, hiszen sokszor látta őt focizni. Természetesen beszélgettünk a szakmáról is, végignézhettem a Real edzéseit, az elejétől a végéig, ami óriási szó, hiszen a tréningeket senki nem látogathatja. Sőt, Mourinho azt mondta, hogy nyugodtan üljek le a kispadon a helyére és figyeljem onnan a gyakorlatokat, ehhez azonban nem vettem a bátorságot….Azt pár nap alatt is láttam, hogy óriási tekintélye van mindenki előtt, ahol megjelenik, ott azonnal vigyázzba vágják magukat az emberek.
A Real Madrid játékosait pedig minden külső hatástól védik, négy sorompón és jó pár biztonsági őrön keresztül lehet csak eljutni Ronaldóék „birodalmába”, ahova a sztárokon kívül csak a kivételezettek tehetik be a lábukat.
Azt mondanom sem kell, hogy a körülmények, a létesítmények kifogástalanok. Amikor nincs edzés, szinte egész nap ápolják a gyepet, hogy a lehető legjobb állapotban legyen mindig. Érdekes, hogy a műfüvet például locsolják, amikor rákérdeztem, hogy miért, azt mondták, azért, mert így sokkal gyorsabb a játék, meg egyébként is kevésbé sérülésveszélyes, mint száraz állapotában.
Mourinho végig nagyon kedves volt, természetesen közös fotók is készültek, a fényképezés után levette a melegítő felsőjét és nekem adta, ami nem akármilyen ereklye...
Úgy érzem, hogy a hatalmas élményen túl, szakmailag is nagyon hasznos volt az út, hiszen a világ egyik legjobb csapatát és edzőjét figyelhettem munka közben."