Nov. 21. Csütörtök.- David Moyes a Manchester United menedzsere a brazil középpályást a januári átigazolási időszakban hajlandó elengedni, mert nem illeszkedik a csapatszerkezetbe, viszont szívesen látná valamelyik szélen Angel di Mariat a real Madrid játékosát, akiért hajlandó lenne 17 millió Fontot kifizetni.
Nov. 21. Csütörtök.-Carlo Ancelotti a védekező középpályás visszatérését és játékát követően kimondottan ragaszkodik a spanyol válogatott középpályáshoz, ráadásul Sami Khedira sérülése még felerősítette ezt a kötődést. A másik oldalon Alonsonak kettő fő követelése volt a szerződéshosszabbítás esetén, az egyik határozott idejű kettő éves megállapodás, amelyben az első szezonban lejátszott mérkőzésszám nem határozza meg opcionálisan a második évi lehetőséget, a másik éves minimum 5 millió Eurós fizetés. Úgy tűnik már csak apró részletkérdések tisztázása maradt hátra és hamarosan világgá kürtölhetik Xabi Alonso és a Real Madrid házasságának folytatását.
Nov. 21. Csütörtök.- Bemutatta új kapusát az olasz élvonalbeli Cagliari, amelynek arra az Antonio Adánra esett a választása, aki szabadon igazolhatónak számított, mióta a nyáron szélnek eresztette a Real Madrid. A 26 esztendős spanyol portás egy plusz egy évre írt alá a Serie A középcsapatához.
Jan. 31. Csütörtök. - A Marca arról számol be, hogy az Osasuna kapusa, Andrés Fernández egy lépésnyire volt attól, hogy aláírjon a Real Madridhoz. Az ügynöke és a klub megállapodtak abban, hogy csatlakozni fog, azonban Mourinho nem hagyta jóvá a tranzakciót. A portugál mester egy magas és tapasztalt hálóőrt szeretett volna, ezért esett a választása Diego Lópezre.
Kedd, 12:09 - Hivatalos: A Spanyol Labdarúgó Szövetség felmentette José Mourinhót a két mérkőzésre szóló eltiltása alól, valamint Tito Vilanovát az egy mérkőzésre szóló eltiltása alól.
Kedd, - 9:45 - Hamit Altintop a török Fenerbahcehoz igazol. A Real Madrid 2 millió eurót kap a játékosért.
Hétfő, 17:06 - Itasportpress szerint az egy hónapja a Real Madriddal szóba hozott Daniel Agger megszerzése újra napirendre kerülhet. Leigazolására azonban csak akkor van esély, amennyiben Albiol vagy Varane távozik a klubtól, mivel Carvalho esetleges távozásával is négy középső védő áll a portugál mester rendelkezésére.
Hétfő, 01:14 - Angol sajtóértesülések szerint a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata megegyezett a horvát irányító, Luka Modric ügynökével. Ezek szerint a középpályás négy évre kötelezné el magát a „királyiakhoz”, egyelőre nem publikus fizetéséről annyit tudni, hogy „galaktikusi” lesz. Részletek »
Vasárnap, 16:23 - A Liverpool egy 19,7 millió eurós ajánlatot tett a Real Madrid játékosáért, José Callejonért, a klub hajlandó lenne elengedni a játékost, de Callejon maradni szeretne.
A Real Madrid másodszámú edzője azt is említette, hogy a Getfae már a Barcelona ellen is nyerni tudott, és mindezt a Nou Campban.
Aitor Karanka először a Graneroval kapcsolatos kérdésekre felelt. Az edző leginkább dicsérte a középpályást. "Ő egy srác, aki itt nőtt fel. Sajnos már az előszezonban sérülést szenvedett. Kevés időt töltött a csapattal, de most minden jóra fordult."
Ő is utalt arra, hogy Kaká kitűnő formában játszik mostanában, és arra is, hogy az előő mérkőzésen csodálatos teljesítményt nyújtott. "Kialakult benne egyfajta önbizalom, és már fizikailag is a topon van. Így folyamatos jó formával járul hozzá a győzelmekhez."
Karanka Sahinról is ejtett pár szót. "Ő kiváló fizikai állapotban van. Viszont az igen érdekesen hat rá, hogy Németországban fontos szereplő volt, itt azonban eddig nem sokszor jutott szóhoz. Viszont meg vagyunk arról győződve, hogy le tudjuk majd kűzdeni ezeket a problémákat."
Di Maria és Carvalho volt a másik két játékos, akik felől kérdezősködtek. Az argentinről a következőket mondta: "Amíg nem 100%-os az állapota, addig nem akarunk kockáztatni." A portugál védőről azt mondta: "A csapattal rövid ideig játszott, és ez némi problémát jelenthet. A ényeg az, hogy mindig rendelkezésre áll, és bármikor bevethető."
Végül, a Barcelona elleni kupamérkőzés bírói döntéseiről beszélt. Karanka azt mondta: "Már beszéltünk a Copa del Reyről, mivel mindenki látta, hogy mi történt. Nem fogok más munkájáról beszélni. Régen éltem át hasonló helyzetet, mert régen voltam játékos. Minden nap minden változik, és ezért minden nagyon gyorsan változik."