Nov. 21. Csütörtök.- David Moyes a Manchester United menedzsere a brazil középpályást a januári átigazolási időszakban hajlandó elengedni, mert nem illeszkedik a csapatszerkezetbe, viszont szívesen látná valamelyik szélen Angel di Mariat a real Madrid játékosát, akiért hajlandó lenne 17 millió Fontot kifizetni.
Nov. 21. Csütörtök.-Carlo Ancelotti a védekező középpályás visszatérését és játékát követően kimondottan ragaszkodik a spanyol válogatott középpályáshoz, ráadásul Sami Khedira sérülése még felerősítette ezt a kötődést. A másik oldalon Alonsonak kettő fő követelése volt a szerződéshosszabbítás esetén, az egyik határozott idejű kettő éves megállapodás, amelyben az első szezonban lejátszott mérkőzésszám nem határozza meg opcionálisan a második évi lehetőséget, a másik éves minimum 5 millió Eurós fizetés. Úgy tűnik már csak apró részletkérdések tisztázása maradt hátra és hamarosan világgá kürtölhetik Xabi Alonso és a Real Madrid házasságának folytatását.
Nov. 21. Csütörtök.- Bemutatta új kapusát az olasz élvonalbeli Cagliari, amelynek arra az Antonio Adánra esett a választása, aki szabadon igazolhatónak számított, mióta a nyáron szélnek eresztette a Real Madrid. A 26 esztendős spanyol portás egy plusz egy évre írt alá a Serie A középcsapatához.
Jan. 31. Csütörtök. - A Marca arról számol be, hogy az Osasuna kapusa, Andrés Fernández egy lépésnyire volt attól, hogy aláírjon a Real Madridhoz. Az ügynöke és a klub megállapodtak abban, hogy csatlakozni fog, azonban Mourinho nem hagyta jóvá a tranzakciót. A portugál mester egy magas és tapasztalt hálóőrt szeretett volna, ezért esett a választása Diego Lópezre.
Kedd, 12:09 - Hivatalos: A Spanyol Labdarúgó Szövetség felmentette José Mourinhót a két mérkőzésre szóló eltiltása alól, valamint Tito Vilanovát az egy mérkőzésre szóló eltiltása alól.
Kedd, - 9:45 - Hamit Altintop a török Fenerbahcehoz igazol. A Real Madrid 2 millió eurót kap a játékosért.
Hétfő, 17:06 - Itasportpress szerint az egy hónapja a Real Madriddal szóba hozott Daniel Agger megszerzése újra napirendre kerülhet. Leigazolására azonban csak akkor van esély, amennyiben Albiol vagy Varane távozik a klubtól, mivel Carvalho esetleges távozásával is négy középső védő áll a portugál mester rendelkezésére.
Hétfő, 01:14 - Angol sajtóértesülések szerint a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata megegyezett a horvát irányító, Luka Modric ügynökével. Ezek szerint a középpályás négy évre kötelezné el magát a „királyiakhoz”, egyelőre nem publikus fizetéséről annyit tudni, hogy „galaktikusi” lesz. Részletek »
Vasárnap, 16:23 - A Liverpool egy 19,7 millió eurós ajánlatot tett a Real Madrid játékosáért, José Callejonért, a klub hajlandó lenne elengedni a játékost, de Callejon maradni szeretne.
Higuaín: Nem hagyom el a Realt, amíg BL-t nem nyerek
2012.02.04. 11:15, CR7
Forrás: Nso.hu
A Chelsea akár 40 millió eurót is áldozna Gonzalo Higuaín megszerzéséért, a Real Madrid gólerős argentin centere viszont kijelentette: ő addig bizony el nem megy jelenlegi klubjából, amíg Bajnokok Ligáját nem nyer az együttessel.
Roman Abramovics, a Chelsea dúsgazdag orosz mecénása nem először tesz próbát Higuaín megszerzésével. De nem is másodszor. Sokadszor. „Az orosz megszerzi őt, vagy meghal” – utalt az argentinra és Abramovicsra egy, a játékoshoz közel álló informátor, nyilvánvalóan túlzásokba esve.
Cacho Recassens, a dél-amerikai támadó menedzsere úgy nyilatkozott: még semmilyen új ajánlatot nem kaptak az angoloktól. A londoni „kékek" nem mellékesen Didier Drogba, Fernando Torres és Romelu Lukaku személyében három klassziskvalitású támadót foglalkoztatnak.
Higuaín 19 évesen szerződött első európai klubjába, a Real Madridhoz. Kezdetben visszafogottan termelte a gólokat, de mostanra nagyon belejött, és a súlyos sérülését is gyorsan feledtette. Csak a bajnokikat tekintve 83 találatnál tart, ám a nemzetközi és a hazai kupasorozatokban sem visszafogott, így azokkal együtt már 94 az össztermése. Otthon érzi magát Madridban, ahol szeretik és számítanak rá, valamint a góljaira.
„Amíg nem nyerünk Bajnokok Ligáját, én nem megyek innen sehová” – utalt nem először a távozásáról szóló találgatásokra Higuaín. Az argentint az elveitől függetlenül két dolog késztetheti mégis meggondolásra: ha kevés játéklehetőséghez jut, kispadra szorul, illetve amennyiben még egy potenciálisan erős rivális érkezik csatárposztra. Elsősorban Sergio Agüero esetleges szerződtetéséről hallani, másodsorban pedig Fernando Llorentéről, de eddig ez csupán arra az esetre volt feltételesen előszedve, ha Higuaínt eladnák. Tehát ők ketten csak pótlást jelentenének, és nem klubtársként vetődött fel a nevük.
A Marca.com szavazása két kérdést tett fel Higuaínról. Ebből világosan látszik, hogy a véleményt nyilvánítók 40 millió euróért sem szívesen adnák el az argentint (66.9 százalék nem és 33.1% igen), illetve amennyiben ez mégis megtörténne, akkor inkább Agüerót igazolnák le (56.7%), mint Llorentét (43.3%).