Nov. 21. Csütörtök.- David Moyes a Manchester United menedzsere a brazil középpályást a januári átigazolási időszakban hajlandó elengedni, mert nem illeszkedik a csapatszerkezetbe, viszont szívesen látná valamelyik szélen Angel di Mariat a real Madrid játékosát, akiért hajlandó lenne 17 millió Fontot kifizetni.
Nov. 21. Csütörtök.-Carlo Ancelotti a védekező középpályás visszatérését és játékát követően kimondottan ragaszkodik a spanyol válogatott középpályáshoz, ráadásul Sami Khedira sérülése még felerősítette ezt a kötődést. A másik oldalon Alonsonak kettő fő követelése volt a szerződéshosszabbítás esetén, az egyik határozott idejű kettő éves megállapodás, amelyben az első szezonban lejátszott mérkőzésszám nem határozza meg opcionálisan a második évi lehetőséget, a másik éves minimum 5 millió Eurós fizetés. Úgy tűnik már csak apró részletkérdések tisztázása maradt hátra és hamarosan világgá kürtölhetik Xabi Alonso és a Real Madrid házasságának folytatását.
Nov. 21. Csütörtök.- Bemutatta új kapusát az olasz élvonalbeli Cagliari, amelynek arra az Antonio Adánra esett a választása, aki szabadon igazolhatónak számított, mióta a nyáron szélnek eresztette a Real Madrid. A 26 esztendős spanyol portás egy plusz egy évre írt alá a Serie A középcsapatához.
Jan. 31. Csütörtök. - A Marca arról számol be, hogy az Osasuna kapusa, Andrés Fernández egy lépésnyire volt attól, hogy aláírjon a Real Madridhoz. Az ügynöke és a klub megállapodtak abban, hogy csatlakozni fog, azonban Mourinho nem hagyta jóvá a tranzakciót. A portugál mester egy magas és tapasztalt hálóőrt szeretett volna, ezért esett a választása Diego Lópezre.
Kedd, 12:09 - Hivatalos: A Spanyol Labdarúgó Szövetség felmentette José Mourinhót a két mérkőzésre szóló eltiltása alól, valamint Tito Vilanovát az egy mérkőzésre szóló eltiltása alól.
Kedd, - 9:45 - Hamit Altintop a török Fenerbahcehoz igazol. A Real Madrid 2 millió eurót kap a játékosért.
Hétfő, 17:06 - Itasportpress szerint az egy hónapja a Real Madriddal szóba hozott Daniel Agger megszerzése újra napirendre kerülhet. Leigazolására azonban csak akkor van esély, amennyiben Albiol vagy Varane távozik a klubtól, mivel Carvalho esetleges távozásával is négy középső védő áll a portugál mester rendelkezésére.
Hétfő, 01:14 - Angol sajtóértesülések szerint a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata megegyezett a horvát irányító, Luka Modric ügynökével. Ezek szerint a középpályás négy évre kötelezné el magát a „királyiakhoz”, egyelőre nem publikus fizetéséről annyit tudni, hogy „galaktikusi” lesz. Részletek »
Vasárnap, 16:23 - A Liverpool egy 19,7 millió eurós ajánlatot tett a Real Madrid játékosáért, José Callejonért, a klub hajlandó lenne elengedni a játékost, de Callejon maradni szeretne.
Cristiano Ronaldo továbbra sem érzi, hogy kellő megbecsülést kapna a Real Madrid vezetői részéről, ezért távozását fontolgatja - olvasható több fővárosi lap, köztük az AS pénteki cikkében. Jelen állás szerint valószínűbb, hogy megy, mint hogy marad - spekulál az AS.
A Realnál már tervezik a szerződéshosszabbítást a csillaggal, de CR7-nek nem elsősorban anyagi termeszetűek a problémái, a zuhanyhíradó szerint elsősorban azt nehezményezi, hogy a vezetőedző José Mourinhón kívül senki sem áll ki mellette a sajtóban, nem védik meg a nehéz pillanatokban.
A legutóbbi példa erre David Navarro csúnya könyököse, amely után hat öltéssel varrták össze Ronaldo sebét. A blancók egy szóval sem kommentálták az esetet, azt azonban fontosnak tartották, hogy Pepét védelmükbe vegyék, miután a Levante játékosai megvádolták, hogy kigúnyolta őket.
Ronaldo azt a bánásmódot szeretné elérni, amelyet leo Messi kap a Barcelonánál. A katalánok többször is sajtóhadjáratot indítottak annak érdekében, hogy megelőzzék az argentinnel szembeni keménykedést, a bírók figyelmét is felhívták erre.
Ronaldo azért is szomorú, mert nem nyert semmit a hét elején rendezett LFP-gálán, ahol az előző szezon legjobbjait díjazták a játékosok és az edzők szavazatai alapján. Ebből azt a következtetést vonhatta le, hogy nem kedvelik Spanyolországban, vagy esetleg azt, hogy gyenge a madridiak sportdiplomáciája. Ő mindent megtett, 46 gólt rúgott, a Real pedig bajnok lett...
CR a közelmúltban a CNN-nek adott nagyinterjút, amelyben őszintén beszélt arról, hogy nem szakította meg a kapcsolatot korábbi menedzserével, Sir Alex Fergusonnal, akivel rendkívül jó viszonyban van. A Manchester United szurkolói megérezhettek valamit, Bragában Cristiano Ronaldo nevét skandálták...