Főoldal Real Madrid A Klub Bajnokok Ligája Galéria Érdekességek Az oldal
Rövid hírek

Nov. 21. Csütörtök.- David Moyes a Manchester United menedzsere a brazil középpályást a januári átigazolási időszakban hajlandó elengedni, mert nem illeszkedik a csapatszerkezetbe, viszont szívesen látná valamelyik szélen Angel di Mariat a real Madrid játékosát, akiért hajlandó lenne 17 millió Fontot kifizetni.

Nov. 21. Csütörtök.- Carlo Ancelotti a védekező középpályás visszatérését és játékát követően kimondottan ragaszkodik a spanyol válogatott középpályáshoz, ráadásul Sami Khedira sérülése még felerősítette ezt a kötődést. A másik oldalon Alonsonak kettő fő követelése volt a szerződéshosszabbítás esetén, az egyik határozott idejű kettő éves megállapodás, amelyben az első szezonban lejátszott mérkőzésszám nem határozza meg opcionálisan a második évi lehetőséget, a másik éves minimum 5 millió Eurós fizetés. Úgy tűnik már csak apró részletkérdések tisztázása maradt hátra és hamarosan világgá kürtölhetik Xabi Alonso és a Real Madrid házasságának folytatását.

Nov. 21. Csütörtök.- Bemutatta új kapusát az olasz élvonalbeli Cagliari, amelynek arra az Antonio Adánra esett a választása, aki szabadon igazolhatónak számított, mióta a nyáron szélnek eresztette a Real Madrid. A 26 esztendős spanyol portás egy plusz egy évre írt alá a Serie A középcsapatához.

Jan. 31. Csütörtök. -  A Marca arról számol be, hogy az Osasuna kapusa, Andrés Fernández egy lépésnyire volt attól, hogy aláírjon a Real Madridhoz. Az ügynöke és a klub megállapodtak abban, hogy csatlakozni fog, azonban Mourinho nem hagyta jóvá a tranzakciót. A portugál mester egy magas és tapasztalt hálóőrt szeretett volna, ezért esett a választása Diego Lópezre.


Kedd, 12:09 - Hivatalos: A Spanyol Labdarúgó Szövetség felmentette José Mourinhót a két mérkőzésre szóló eltiltása alól, valamint Tito Vilanovát az egy mérkőzésre szóló eltiltása alól.

Kedd, - 9:45 - Hamit Altintop a török Fenerbahcehoz igazol. A Real Madrid 2 millió eurót kap a játékosért.

Hétfő, 17:06 - Itasportpress szerint az egy hónapja a Real Madriddal szóba hozott Daniel Agger megszerzése újra napirendre kerülhet. Leigazolására azonban csak akkor van esély, amennyiben Albiol vagy Varane távozik a klubtól, mivel Carvalho esetleges távozásával is négy középső védő áll a portugál mester rendelkezésére.

Hétfő, 01:14 - Angol sajtóértesülések szerint a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata megegyezett a horvát irányító, Luka Modric ügynökével. Ezek szerint a középpályás négy évre kötelezné el magát a „királyiakhoz”, egyelőre nem publikus fizetéséről annyit tudni, hogy „galaktikusi” lesz. 
Részletek »

Vasárnap, 16:23 - A Liverpool egy 19,7 millió eurós ajánlatot tett a Real Madrid játékosáért, José Callejonért, a klub hajlandó lenne elengedni a játékost, de Callejon maradni szeretne.

 

 
2013 Nyár
Előszezon
Átigazolások
 
Meccs center
Következő mérkőzés
Almería - Real Madrid
Sorozat La Liga
Helyszín Mediterráneo
Dátum 2013.-11-23, 20:00
Játékvezető -
Előzetes -
TV Sport1 TV
Előző mérkőzés
Real Madrid C.F.
5
-
1
Real Sociedad
Sorozat La Liga
Helyszín  
Dátum  
Játékvezető  
Összefoglaló  
TV Sport1 TV

 

 
Tabella
 
Góllövőlista
Játékos Gólok Perc
Cristiano Ronaldo 16 1170
Diego Costa 13 1114
Antoine Griezmann 8 843
Lionel Messi 8 760

 

 
Hónap játékosa: Október
Cristiano Ronaldo #7
Poszt csatár
Nemzetiség Portugál
Játszott meccs/csereként  
Játszott perc  
Gólok  
Sárga/piros lapok  
 

 

 
A hét képekben
Nagyobb képért kattints a képre!
 
Videóajánló
Bajnokok Ligája 1/8: Manchester United 1-2 Real Madrid
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Oldal Statisztikái
Indulás: 2008-09-05
 
Hírek

Előzetes: Real Betis - Real Madrid

2012.11.24. 20:20, LFCfan
madridista

http://sphotos-a.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash3/600205_10150349377969953_637044665_n.jpg

A spanyol pontvadászat 13. fordulójában a Real Madrid Sevillába látogat a három pont reményében.

 Ez a hét sem múlt el pletykák és újságírói képzelgések nélkül, ahogy azt a Real Madrid háza tája körül megszokhattuk már, ha a külhoni, vagy akár a hazai sportsajtót böngésszük. Most -és már egy jó ideje- Cristiano Ronaldo és Mourinho esetleges év végi távozása, Mesut Özil Manchester Citybe való igazolása és Gareth Bale csillagászati összegért való szerződtetése volt napirendi ponton. Ezek viszont egyelőre csak spekulációk, de az viszont tény, hogy a Királyi Gárda Sevillába látogat a Primera División 13. meccsnapján, ahol a Real Betis fogadja majd a fővárosi csapatot.

Az a Betis, amely jelenleg igen szépen teljesít, hiszen a 6. pozícióban találhatjuk őket a tabellán. A tavalyi szezont a 13. helyen zárta José „Pepe" Mel csapata, ami egy frissen feljutottól elfogadható teljesítmény, de minden bizonnyal idén talán merészebb álmokat szövögetnek Andalúziában. A felkészülés viszont nem alakult a legfényesebben, hiszen a sevillai rangadón csúnya vereséget szenvedtek a városi riválistól és több játékosukat is elveszítették sérülés vagy éppen eltiltás okán. Így a Real Madrid ellen biztosan nem szerepelhet a piros lapot kapó Rúben Perez, vagy a brazil Paulao, aki több hétre dőlt ki. A sérült lista ezzel nem ér véget, a csapat védője, Mario is csak a lelátóról nézheti majd az esti meccset. Ott lesz viszont az andalúzok két házi gólfelelőse, Jorge Molina (4 találat) és Rubén Castro (6 találat) is a támadó harmadban, szóval Sergio Ramos és társai ma sem pihenhetnek majd. Annak ellenére, hogy ha a két csapat elmúlt 5 La Liga-béli összecsapását vesszük, akkor 5-15-ös gólkülönbséget állapíthatunk meg a Blancók javára, ami azért bizakodásra adhat okot a gólgazdag meccsek kedvelőinek.

A Real Madrid döntetlennel hangolt a BL-ben, ezzel biztosítva be a továbbjutást a legjobb 16 közé. Az utolsó forduló így már tét nélküli lesz, februárig lehet koncentrálni a bajnokságra, illetve a Copa del Rey-re.  Mourinho nem játszatta Özilt a City ellen, így ahogy arról már a bevezetőben is szóltunk szárnyra kelt a pletyka a távozásáról. Vajon mit írnak majd az újságok, ha a kezdőcsapat tagjaként fut ki ma este a Benito Villamarín gyepére? A madridi sérültlistát továbbra is Higuaín, Marcelo és Essien alkotja. Előbbinek jól halad a felépülése, míg az utóbbi játékos rejtélyes nyavajával küszködik már hetek óta és a jelek szerint ez még egy darabig így is maradhat. A vezetőség tudta, hogy egy hímes tojást vett kölcsön a Chelseatől, sajnos Michael Essien már nem az a futballista, mint aki 4-5 évvel ezelőtt volt. Nyáron -extrém esetben télen- újabb védekező középpályás után kell néznie a klubnak, hiszen a ghánai nem csak sérülékenysége, hanem játéka alapján sem látszik megoldásnak a gondokra. A középpálya összetétele Khedira felépülése után már nem olyan kérdéses, mint korábban. Az viszont annál inkább, hogy Modric hol kap szerepet a pályán? A horvát középpályásnak eddig eléggé felemás a szezonja, habár butaság lenne még ennyi idő után pálcát törni felette, de valamiért „El Unicó" még nem bízik benne teljes mellszélességgel, és a mostanában nyújtott gyengébb teljesítményére ellenére is Mesut Özil látja el a csapat mozgatását. A csatársorban jelenleg nincs kérdés, a kiváló formában teljesítő Karim Benzema fogja rohamozni Adrian kapuját. Ma is gólt várunk tőle!

Hazai pályán a Betis legutóbb 2008-ban tudta két vállra fektetni a madridiakat, akkor 2-1 állt az eredményjelzőn a hármas sípszó után. Ma este viszont ez nem ismétlődhet meg, muszáj tapadni az Atlético-Barcelona kettősre és faragni a különbséget, hiszen még a spanyol bajnokság korán sem dőlt el. Mondhatni a tánc még csak most kezdődik, ezesetben egy andalúz flamencóval. Hala Madrid!




Real Betis - Real Madrid, Primera División, 13. forduló

2012.11.24 - Benito Villamarín 22:00

Játékvezető: Gil Manzano (extramadurai bírótestület)

Várható kezdőcsapatok:

Real Betis: Adrian; Nelson, Dorado, Amaya, Martinez; Canas, Benat; Pozuelo, Juan Carlos, Jorge Molina; Ruben Castro

Real Madrid: Casillas; Arbeloa, Ramos, Pepe, Coentrao; Xabi Alonso, Khedira; Di María, Özil, Cristiano Ronaldo; Benzema

A mérkőzést a Sport2 élőben közvetíti.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

Copyright ˆ 2008-2013 www.HalaRMadrid.gportal.hu - Minden jog fenntertva!

               

 


Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!