Nov. 21. Csütörtök.- David Moyes a Manchester United menedzsere a brazil középpályást a januári átigazolási időszakban hajlandó elengedni, mert nem illeszkedik a csapatszerkezetbe, viszont szívesen látná valamelyik szélen Angel di Mariat a real Madrid játékosát, akiért hajlandó lenne 17 millió Fontot kifizetni.
Nov. 21. Csütörtök.-Carlo Ancelotti a védekező középpályás visszatérését és játékát követően kimondottan ragaszkodik a spanyol válogatott középpályáshoz, ráadásul Sami Khedira sérülése még felerősítette ezt a kötődést. A másik oldalon Alonsonak kettő fő követelése volt a szerződéshosszabbítás esetén, az egyik határozott idejű kettő éves megállapodás, amelyben az első szezonban lejátszott mérkőzésszám nem határozza meg opcionálisan a második évi lehetőséget, a másik éves minimum 5 millió Eurós fizetés. Úgy tűnik már csak apró részletkérdések tisztázása maradt hátra és hamarosan világgá kürtölhetik Xabi Alonso és a Real Madrid házasságának folytatását.
Nov. 21. Csütörtök.- Bemutatta új kapusát az olasz élvonalbeli Cagliari, amelynek arra az Antonio Adánra esett a választása, aki szabadon igazolhatónak számított, mióta a nyáron szélnek eresztette a Real Madrid. A 26 esztendős spanyol portás egy plusz egy évre írt alá a Serie A középcsapatához.
Jan. 31. Csütörtök. - A Marca arról számol be, hogy az Osasuna kapusa, Andrés Fernández egy lépésnyire volt attól, hogy aláírjon a Real Madridhoz. Az ügynöke és a klub megállapodtak abban, hogy csatlakozni fog, azonban Mourinho nem hagyta jóvá a tranzakciót. A portugál mester egy magas és tapasztalt hálóőrt szeretett volna, ezért esett a választása Diego Lópezre.
Kedd, 12:09 - Hivatalos: A Spanyol Labdarúgó Szövetség felmentette José Mourinhót a két mérkőzésre szóló eltiltása alól, valamint Tito Vilanovát az egy mérkőzésre szóló eltiltása alól.
Kedd, - 9:45 - Hamit Altintop a török Fenerbahcehoz igazol. A Real Madrid 2 millió eurót kap a játékosért.
Hétfő, 17:06 - Itasportpress szerint az egy hónapja a Real Madriddal szóba hozott Daniel Agger megszerzése újra napirendre kerülhet. Leigazolására azonban csak akkor van esély, amennyiben Albiol vagy Varane távozik a klubtól, mivel Carvalho esetleges távozásával is négy középső védő áll a portugál mester rendelkezésére.
Hétfő, 01:14 - Angol sajtóértesülések szerint a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata megegyezett a horvát irányító, Luka Modric ügynökével. Ezek szerint a középpályás négy évre kötelezné el magát a „királyiakhoz”, egyelőre nem publikus fizetéséről annyit tudni, hogy „galaktikusi” lesz. Részletek »
Vasárnap, 16:23 - A Liverpool egy 19,7 millió eurós ajánlatot tett a Real Madrid játékosáért, José Callejonért, a klub hajlandó lenne elengedni a játékost, de Callejon maradni szeretne.
Gödörben várják a Blancók az Alcoyano elleni kupavisszavágót: a Bajnokok ligájában már biztosan csoportmásodik a csapat, és a Betis elleni kudarc valószínűleg a bajnoki versenyfutásnak is véget vetett a botlani eleddig képtelen Barcelona ellen.
Nincsenek rendben a dolgok a Madrid háza táján: az erőteljesen csikorgó gépezet mellett (a tavalyi szezonnal ellentétben) már az eredmények sem jönnek, a Betis elleni fiaskót követően már 11 pont a különbség az éllovas Barca előtt. Azonban ez még nem minden, hiszen hosszú évek óta először, az Atletico Madrid csapata is megelőzi a harmadik helyen álló Királyi gárdát. A bajnoki címvédés a mutatott játék és "motiváció" alapján elúszni látszik, jogos tehát a szurkoló elvárása: a másik két sorozatra muszáj lesz kőkeményen felkészülni.
Első állomás az Alcoyano elleni kupavisszavágó, melyet a Real Madrid rendkívül előnyös pozícióból várhat: az odavágón idegenben nyertek 4-1-re a fővárosiak, Benzema duplájával, valamint Kaká és Rodriguez egy-egy találatával. José Mourinho legutóbbi sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy fiaitól elvűrja a győzelmet, és a jó játékot is.
A szinte biztos továbbjutás tükrében több játékos pihenőt, ill. bizonyítási esélyt kap a portugál trénertől: a stabil kezdők közül Casillas, Pepe, Sergio Ramos, Arbeloa és Xabi Alonso nem lett nevezve, míg a fiataloktól Jesús, Nacho, José Rodriguez, Cheryshev, és Morata lett felhozva. Emellett két, manapság igencsak mellőzött védő, Albiol, és Carvalho kaphat újabb esélyt a pályára lépésre. Higuaín, Essien és Marcelo továbbra is sérült.
A Mourinho érkezése előtti pár évben a kupaküzdelmek első felvonásai is problémát okoztak a Blancóknak, azonban a portgál érkezése óta magabiztosan veszi a Madrid az első akadályt: tavalyelőtt az idegenbeli 0-0 után 5-0-ra verték meg a Murciát, majd meg sem álltak a döntőig, amit be is húztak a Barca ellen. Tavaly a Ponferradina csapata szaladt bele a késbe, 0-2-es idegenbeli győzelem után 5-1-es győzelmet ünnepelhetett a Bernabeu. Tavaly ismét a Barca csapata ellen játszotta a Madrid az utolsó kupameccset, azonban a negyeddöntőben, a katalán óriás búcsúztatta a Királyi gárdát, és meg is nyerte a sorozatot.
Remélhetőleg az elmúlt két évben látott eredményekhez hasonló születik ma este.
Real Madrid - Alcoyano 2012.11.27
Estadio Santiago Bernabeu