2012.12.01. 14:07, LFCfan
„Az emberek nekem éljeneznek, és engem fütyülnek. Nem nektek szánják ezeket (az újságírókhoz beszélt – a szerk.), mert ti teljesen közömbösek vagytok számukra. Ha fütyülni akarnak, akkor holnap este 9:20-tól ott leszek a pályán. Túl sok éve vagyok ahhoz a futballban, hogy ez befolyásoljon. Remélem, hogy a közönség támogatja majd a csapatot, hogy megnyerhessük a meccset.” – mondta José Mourinho.
A meccsről: „Nem fogadnék semmire. Itt van egy meccs, amit élvezni kell. Ha nyersz, akkor nagyon élvezetes lesz. Ha veszítesz, akkor végül ugyanúgy élvezed. Mivel háromnaponta mérkőzést játszunk, nincs túl sok időnk boldognak vagy szomorúnak lenni. Szeretnénk kihozni a legtöbbet ebből a 90 percből.”
Simeone: „Jól kijövünk egymással. Mindezt úgy, hogy ugyanabban a városban irányítunk két rivális csapatot. Még az Internél találkoztam vele, és azóta tartjuk a kapcsolatot. Örülök, hogy jól alakulnak a dolgai, főleg Európában, ahol az érdekeink nem ütköznek. Szóval, ő nyitva tartja a kapukat edzésen a szurkolók számára, én pedig nem? Nincs semmi véleményem erről. Biztos vagyok benne, hogy ilyenkor a taktikán és a stratégián dolgoznak. Határozottan. (mosolyog).
A Barcával való versenyfutás „Nem kell matematikusnak lennetek, hogy tudjátok 14 pont hátrány, vagy 8 pont, az nem mindegy, ugyanez igaz a 11 pontra is. Meccsről meccsre kell haladnunk. Mindig azért megyünk ki a pályára, hogy győzzünk. Bármi is történik.”
A keret támogatása: „Amit a játékosok mondanak, az nincs hatással rám. Amit én akarok, az csupán annyi, hogy az én mentalitásommal menjenek ki a pályára, és mindent adjanak bele. Az számít, hogy ugyanaz a mentalitás legyen meg bennük is, mint bennem. Mindent bele kell adnod. Ez sokkal többet számít, mint a szavak.”
A Betis elleni meccs: „Azon a meccsen három csapat volt. Az egyik nagyon jó volt, a másik kettő pedig rossz. Azt szeretném, ha ma kettő jó csapat lenne, és egy rossz. A Madrid és a bírók jók, az Atletico pedig rossz. Habár, mivel szeretem a futballt, ezért szeretném, hogy mindhárom jó legyen.”
Essien ügye: „Hazugnak hívtok minket, de én sokkal inkább azt gondolom, hogy ti vagytok azok. Beszéltek dolgokról, aztán az emberek letagadják őket. Mint a PSG-s dolgok. Essiennek allergiája van. A klubjának, a Chelseanek, minden joga meg van ahhoz, hogy láthassa. Nem vagyunk hazugok. Holnap visszajön Madridba, és vasárnap már edzeni fog, ahogy normális.”
José Rodríguez és az üzenet Torilnak: „Meg van a megfelelő hozzáállása, és ambíciója. A héten már segített nekünk 90 percig, a meccs után pedig eléggé kimerült volt. Nem játszott már ennyit jó ideje. Nincs a Castilla kezdőjében, és nem akarok túl nagy kockázatot vállalni vele. De szeretem megjutalmazni a hozzá hasonló srácokat. Nagyon jó meccse volt az Alcoyano ellen. A saját értékei szerint játszott. Ha játszatnom kell őt, egyáltalán nem félek, pozitív választ fog adni.”
Az edzői Aranylabdáról: „Nincs időm ezen gondolkodni. Guardiola nyaral, Del Bosque következő meccse pedig csak három hónap múlva lesz, kérdezzétek őket.”