Nov. 21. Csütörtök.- David Moyes a Manchester United menedzsere a brazil középpályást a januári átigazolási időszakban hajlandó elengedni, mert nem illeszkedik a csapatszerkezetbe, viszont szívesen látná valamelyik szélen Angel di Mariat a real Madrid játékosát, akiért hajlandó lenne 17 millió Fontot kifizetni.
Nov. 21. Csütörtök.-Carlo Ancelotti a védekező középpályás visszatérését és játékát követően kimondottan ragaszkodik a spanyol válogatott középpályáshoz, ráadásul Sami Khedira sérülése még felerősítette ezt a kötődést. A másik oldalon Alonsonak kettő fő követelése volt a szerződéshosszabbítás esetén, az egyik határozott idejű kettő éves megállapodás, amelyben az első szezonban lejátszott mérkőzésszám nem határozza meg opcionálisan a második évi lehetőséget, a másik éves minimum 5 millió Eurós fizetés. Úgy tűnik már csak apró részletkérdések tisztázása maradt hátra és hamarosan világgá kürtölhetik Xabi Alonso és a Real Madrid házasságának folytatását.
Nov. 21. Csütörtök.- Bemutatta új kapusát az olasz élvonalbeli Cagliari, amelynek arra az Antonio Adánra esett a választása, aki szabadon igazolhatónak számított, mióta a nyáron szélnek eresztette a Real Madrid. A 26 esztendős spanyol portás egy plusz egy évre írt alá a Serie A középcsapatához.
Jan. 31. Csütörtök. - A Marca arról számol be, hogy az Osasuna kapusa, Andrés Fernández egy lépésnyire volt attól, hogy aláírjon a Real Madridhoz. Az ügynöke és a klub megállapodtak abban, hogy csatlakozni fog, azonban Mourinho nem hagyta jóvá a tranzakciót. A portugál mester egy magas és tapasztalt hálóőrt szeretett volna, ezért esett a választása Diego Lópezre.
Kedd, 12:09 - Hivatalos: A Spanyol Labdarúgó Szövetség felmentette José Mourinhót a két mérkőzésre szóló eltiltása alól, valamint Tito Vilanovát az egy mérkőzésre szóló eltiltása alól.
Kedd, - 9:45 - Hamit Altintop a török Fenerbahcehoz igazol. A Real Madrid 2 millió eurót kap a játékosért.
Hétfő, 17:06 - Itasportpress szerint az egy hónapja a Real Madriddal szóba hozott Daniel Agger megszerzése újra napirendre kerülhet. Leigazolására azonban csak akkor van esély, amennyiben Albiol vagy Varane távozik a klubtól, mivel Carvalho esetleges távozásával is négy középső védő áll a portugál mester rendelkezésére.
Hétfő, 01:14 - Angol sajtóértesülések szerint a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata megegyezett a horvát irányító, Luka Modric ügynökével. Ezek szerint a középpályás négy évre kötelezné el magát a „királyiakhoz”, egyelőre nem publikus fizetéséről annyit tudni, hogy „galaktikusi” lesz. Részletek »
Vasárnap, 16:23 - A Liverpool egy 19,7 millió eurós ajánlatot tett a Real Madrid játékosáért, José Callejonért, a klub hajlandó lenne elengedni a játékost, de Callejon maradni szeretne.
Carlos Sainz: A Madrid nem fog könnyeket hullajtani, ha Mourinho távozik
2012.12.15. 14:44, LFCfan
penamadridista
Carlos Sainz, a köztudottan Madrid szurkoló, kiváló rali pilóta a Radio Marcában szerepelt a minap, ahol beszélt Mourinho esetleges távozásáról, és a Real Madrid jelenlegi helyzetéről.
„Persze, hogy el tudom képzelni a Madridot Mourinho nélkül, hiszen ez is egy lehetőség. A Madrid egy történelmi klub, amely már sok edzőt túlélt és túl is fog.”
„A Madrid bármely menedzser, elnök vagy játékos felett áll. Ez egy olyan intézmény, amely elegendő erővel rendelkezik ahhoz, hogy bármilyen helyzeten túllendüljön. Mourinho egy nagyszerű edző, de ha úgy dönt, hogy távozik, vagy a klub dönt úgy, hogy megválik tőle, akkor a Madrid nem fog könnyeket hullajtani, nem teszi ezt egy játékos és egy edző esetében sem.”
„Teljesen normális, hogy a szurkolók a Bajnokok Ligájára koncentrálnak. A Madrid nem teheti meg, hogy csak bajnokságokat és kupákat nyerjen. A Bajnokok Ligája az, amit a szurkolók a leginkább akarnak, tehát ezért kell harcolniuk.”
„Remélem, hogy a hétvégén az Atlético nyer. Ebben a jelenlegi szituációban természetes, hogy azt akarjuk, a Barcelona a lehető legközelebb legyen hozzánk. Közelebb akarunk kerülni hozzájuk. Mint Madrid szurkoló, szeretném, ha nagyobb esélyünk lenne a bajnokság megnyerésére.”