Nov. 21. Csütörtök.- David Moyes a Manchester United menedzsere a brazil középpályást a januári átigazolási időszakban hajlandó elengedni, mert nem illeszkedik a csapatszerkezetbe, viszont szívesen látná valamelyik szélen Angel di Mariat a real Madrid játékosát, akiért hajlandó lenne 17 millió Fontot kifizetni.
Nov. 21. Csütörtök.-Carlo Ancelotti a védekező középpályás visszatérését és játékát követően kimondottan ragaszkodik a spanyol válogatott középpályáshoz, ráadásul Sami Khedira sérülése még felerősítette ezt a kötődést. A másik oldalon Alonsonak kettő fő követelése volt a szerződéshosszabbítás esetén, az egyik határozott idejű kettő éves megállapodás, amelyben az első szezonban lejátszott mérkőzésszám nem határozza meg opcionálisan a második évi lehetőséget, a másik éves minimum 5 millió Eurós fizetés. Úgy tűnik már csak apró részletkérdések tisztázása maradt hátra és hamarosan világgá kürtölhetik Xabi Alonso és a Real Madrid házasságának folytatását.
Nov. 21. Csütörtök.- Bemutatta új kapusát az olasz élvonalbeli Cagliari, amelynek arra az Antonio Adánra esett a választása, aki szabadon igazolhatónak számított, mióta a nyáron szélnek eresztette a Real Madrid. A 26 esztendős spanyol portás egy plusz egy évre írt alá a Serie A középcsapatához.
Jan. 31. Csütörtök. - A Marca arról számol be, hogy az Osasuna kapusa, Andrés Fernández egy lépésnyire volt attól, hogy aláírjon a Real Madridhoz. Az ügynöke és a klub megállapodtak abban, hogy csatlakozni fog, azonban Mourinho nem hagyta jóvá a tranzakciót. A portugál mester egy magas és tapasztalt hálóőrt szeretett volna, ezért esett a választása Diego Lópezre.
Kedd, 12:09 - Hivatalos: A Spanyol Labdarúgó Szövetség felmentette José Mourinhót a két mérkőzésre szóló eltiltása alól, valamint Tito Vilanovát az egy mérkőzésre szóló eltiltása alól.
Kedd, - 9:45 - Hamit Altintop a török Fenerbahcehoz igazol. A Real Madrid 2 millió eurót kap a játékosért.
Hétfő, 17:06 - Itasportpress szerint az egy hónapja a Real Madriddal szóba hozott Daniel Agger megszerzése újra napirendre kerülhet. Leigazolására azonban csak akkor van esély, amennyiben Albiol vagy Varane távozik a klubtól, mivel Carvalho esetleges távozásával is négy középső védő áll a portugál mester rendelkezésére.
Hétfő, 01:14 - Angol sajtóértesülések szerint a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata megegyezett a horvát irányító, Luka Modric ügynökével. Ezek szerint a középpályás négy évre kötelezné el magát a „királyiakhoz”, egyelőre nem publikus fizetéséről annyit tudni, hogy „galaktikusi” lesz. Részletek »
Vasárnap, 16:23 - A Liverpool egy 19,7 millió eurós ajánlatot tett a Real Madrid játékosáért, José Callejonért, a klub hajlandó lenne elengedni a játékost, de Callejon maradni szeretne.
Folytatódik a spanyol bajnokság a Real Madrid számára. Az idei utolsó hazai bajnokin a címvédő az Espanyol csapatát fogadja.
A hétközi, kínos vigói vereséget követően a Madrid számára nagy a tét: győzelem esetén fontos pontot, pontokat faraghat le hátrányából, hiszen a 16. forduló rangadóján a tabella első két helyezettje, a Barca és az Atletico Madrid csap össze.
Mourinho együttese továbbra is pocsék formában van, mind a játékot, mind az eredményességet tekintve. Az Espanyol az elmúlt években nem okozott gondot a habfehéreknek a Bernabéu gyepén, remélhetőleg ez a széria most sem szakad meg. Tavaly 5-0-ás kiütés született (gólszerzők: C. Ronaldo, Khedira, Kaká, és Higuaín, utóbbi kétszer talált be), a 10/11-es és a 09/10-es szezonban egyaránt "csak" 3-0 lett (C. Ronaldo, Higuaín és Benzema, ill. Ramos, Kaká és Higuaín találataival).
Az Espanyol formája még borzasztóbb, mint a Realé: legutóbbi öt bajnokijukból hármat elvesztettek (Osasuna, Valencia, Getafe), kettőt döntetlenre adtak (Granada, Sevilla). A góllövéssel is hadilábon állnak, az említett öt mérkőzésen mindössze háromszor zörgették meg az ellenfelek hálóját.
A Királyi Gárda az elmúlt öt bajnoki mérkőzésükből négyet megnyertek (Levante, Bilbao, Atletico, Valladolid), egyet pedig elvesztettek (Betis). Rúgott gólok számában is bőven jobban állnak: 11 találatot jegyeznek.
Mourinhónak ismét sérülések okoznak gondot: Higuaín még mindig lábadozik, mellette Benzema is kisebb sérülést szedett össze - így Morata ismét helyet kapott a keretben, ahogyan a frissen felépült Essien is. A marca.com szerint a portugál mester a Casillas - Arbeloa, Pepe, Sergio Ramos, Coentrao - Khedira, Xabi Alonso - Callejón, Özil, di María - C. Ronaldo kezdőt küldi majd pályára.
Javier Aguirrének a teljes keret a rendelkezésére áll: a spanyol sportportál a Casilla - López, Colotto, Moreno, Álvarez - Sánchez, Forlín - Simao, Verdú, Wakaso - Sergio García összeállítást jósolja az esti meccsre.
Rossz forma ide vagy oda, a Real Madridnak mindenképpen győznie kell, ha életben akarja tartani halovány bajnoki reményeit, a gyengélkedő Espanyolnál pedig jelen pillanatban aligha találhat erre alkalmasabb vetélytársat.
Real Madrid - RCD Espanyol Estadio Santiago Bernabeu
2012.12.16
Várható kezdők (marca.com):
Real Madrid: Casillas - Arbeloa, Pepe, Sergio Ramos, Coentrao - Khedira, Xabi Alonso - Callejón, Özil, di María - C. Ronaldo