Nov. 21. Csütörtök.- David Moyes a Manchester United menedzsere a brazil középpályást a januári átigazolási időszakban hajlandó elengedni, mert nem illeszkedik a csapatszerkezetbe, viszont szívesen látná valamelyik szélen Angel di Mariat a real Madrid játékosát, akiért hajlandó lenne 17 millió Fontot kifizetni.
Nov. 21. Csütörtök.-Carlo Ancelotti a védekező középpályás visszatérését és játékát követően kimondottan ragaszkodik a spanyol válogatott középpályáshoz, ráadásul Sami Khedira sérülése még felerősítette ezt a kötődést. A másik oldalon Alonsonak kettő fő követelése volt a szerződéshosszabbítás esetén, az egyik határozott idejű kettő éves megállapodás, amelyben az első szezonban lejátszott mérkőzésszám nem határozza meg opcionálisan a második évi lehetőséget, a másik éves minimum 5 millió Eurós fizetés. Úgy tűnik már csak apró részletkérdések tisztázása maradt hátra és hamarosan világgá kürtölhetik Xabi Alonso és a Real Madrid házasságának folytatását.
Nov. 21. Csütörtök.- Bemutatta új kapusát az olasz élvonalbeli Cagliari, amelynek arra az Antonio Adánra esett a választása, aki szabadon igazolhatónak számított, mióta a nyáron szélnek eresztette a Real Madrid. A 26 esztendős spanyol portás egy plusz egy évre írt alá a Serie A középcsapatához.
Jan. 31. Csütörtök. - A Marca arról számol be, hogy az Osasuna kapusa, Andrés Fernández egy lépésnyire volt attól, hogy aláírjon a Real Madridhoz. Az ügynöke és a klub megállapodtak abban, hogy csatlakozni fog, azonban Mourinho nem hagyta jóvá a tranzakciót. A portugál mester egy magas és tapasztalt hálóőrt szeretett volna, ezért esett a választása Diego Lópezre.
Kedd, 12:09 - Hivatalos: A Spanyol Labdarúgó Szövetség felmentette José Mourinhót a két mérkőzésre szóló eltiltása alól, valamint Tito Vilanovát az egy mérkőzésre szóló eltiltása alól.
Kedd, - 9:45 - Hamit Altintop a török Fenerbahcehoz igazol. A Real Madrid 2 millió eurót kap a játékosért.
Hétfő, 17:06 - Itasportpress szerint az egy hónapja a Real Madriddal szóba hozott Daniel Agger megszerzése újra napirendre kerülhet. Leigazolására azonban csak akkor van esély, amennyiben Albiol vagy Varane távozik a klubtól, mivel Carvalho esetleges távozásával is négy középső védő áll a portugál mester rendelkezésére.
Hétfő, 01:14 - Angol sajtóértesülések szerint a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata megegyezett a horvát irányító, Luka Modric ügynökével. Ezek szerint a középpályás négy évre kötelezné el magát a „királyiakhoz”, egyelőre nem publikus fizetéséről annyit tudni, hogy „galaktikusi” lesz. Részletek »
Vasárnap, 16:23 - A Liverpool egy 19,7 millió eurós ajánlatot tett a Real Madrid játékosáért, José Callejonért, a klub hajlandó lenne elengedni a játékost, de Callejon maradni szeretne.
Cristiano Ronaldo vs. Iniesta vs. Messi, avagy kié lesz az Aranylabda?
2012.12.18. 22:24, LFCfan
madridista
Háromra szűkült az Aranylabda esélyesek száma, akik közül kikerül a végső győztes. Erre a FIFA szokásos zürichi gáláján derül majd fény, 2013. január 7-én.
A kihívók:
Cristiano Ronaldo
A 2011/12-es szezon egy újabb dicsőséges év volt Cristiano Ronaldo számára. Portugália válogatottját az Európa-bajnokság elődöntőjéig vezette. A sorozat folyamán két gólt rúgott Hollandiának, és egyet a cseh válogatottnak. Ezzel a három találattal pedig - holtversenyben öt másik játékossal - a torna legeredményesebb gólszerzői között volt. A Real Madriddal bajnoki címet ünnepelhetett. A trófeáig vezető út során 46 gólt szerzett. Kiemelkedő szerepe volt abban, hogy a Királyi Gárda a Bajnokok Ligája elődöntőjéig menetelt, ahol aztán a Bayern München állta a csapat újtát. Cristiano Ronaldo mind a két mérkőzésen gólt szerzett. A 2008-as Aranylabda győztes ott folytatta az új szezonban, ahol a 2011-2012-est abbahagyta. Győztes gólt szerzett a Manchester City ellen, majd egy mesterhármast hintett az Ajaxnak. (Hat góljával az idei kiírás legeredményesebb játékosa holtversenyben Yilmazzal). A Barcelona ellen két mérkőzésen is betalált, ezzel pedig ő az első olyan játékos az El Clásicók több, mint 100 éves történetében, aki hat egymást követő rangadón is gólt tudott szerezni.
Andrés Iniesta
Továbbra is a Barcelona középpályájának csodálatos és meghatározó alakja. Ő volt a spanyol válogatott kulcsfigurája az Európa-bajnokságon, amelyet meg is nyertek júniusban. Ez volt a játékos második EB győzelme, valamint őt válaszották meg, nem pusztán a döntő, hanem a torna legértékesebb játékosának. Ha ez még mind nem lenne elég, akkor a közelmúltban az UEFA őt választotta meg a Legjobb Európában futballozó játékosnak, Cristiano Ronaldo és Messi előtt.
A címvédő: Lionel Messi
Bár a Barcelonával nem sikerült egyetlen meghatározó trófeát sem a magasba emelni 2012-ben – a Király Kupa nem számít annak – Messi egyre csak erősebbé vált, halmozza a gólokat és a rekordokat. 2012-ben a Barcelona történelmének legjobb góllövőjévé vált azzal, hogy nyolcadik katalán mezben megkezdett szezonjában megszerezte 233. gólját, még március 20-án. Egy másik rekord is fűzödik a nevéhez; 14 góljával ő lett (egy évadot figyelembe véve) a Bajnokok Ligájának legeredményesebb góllövője. Továbbá közel került ahhoz, hogy megdöntse Gerd Müller, egy naptári éven belül szerzett góljainak számát. (Ezt időközben meg is döntötte, azonban a Fifa nem ismeri el rekordként, mivel nem tart számon ilyen statisztikát). A válogatottban is jó formában játszik, segítségével a nemzeti csapata dominál a VB-selejtező mérkőzéseken.