2012.12.23. 13:09, LFCfan
José Mourinho állt a sajtó rendelkezésére La Rosadelában az év utolsó mérkőzését követően. A portugál edző fájdalmát fejezte ki a vereséget illetően, ugyanakkor büszke volt arra a munkára, melyet játékosai végeztek: „Szomorúak vagyunk a vereség miatt, annak az embernek a nyugalmával, aki mindent megtett azért, hogy a legtöbbet hozza ki magából. A játékosok mindent kiadtak magukból, és ez nem hozta meg a megérdemelt jutalmat számukra. Amikor az öltözőben beszéltem velük, azt mondtam nekik, hogy ma nyugodtan mehetnek haza. Akkor sokkal jobban fáj a vereség, mikor nem adunk ki mindent magunkból. Ma ezt a játékosok megtették, a csapat küzdött."
Arról, hogy Casillas a kispadon ülve nézte végig a mérkőzést, míg Adán kapott bizalmat a kezdő tizenegyben, a következőket mondta a szakember: „Ez egy technikai döntés volt, az edző határozata, aki feltérképezi a helyzetet és a rendelkezésére álló játékosokat, és kiválasztja a csapatát. Egy technikai döntés, melybe magyarázhatnak akármit az emberek, ha akarnak, akkor is csak egy technikai döntés marad. Az én véleményem, de az a vélemény, aminek súlya van. Az edző az, aki választ, természetesen és csakis segítői megkérdezésével."
A pontkülönbségről is kérdezték, mellyel a bajnokságot vezető csapat rendelkezik a Real Madrid előtt: „Az elmúlt szezonban mi voltunk a bajnokok, és kilenc pont előnnyel zártunk a második helyen végzett együttessel szemben. Idén olyan távolságra vagyunk, mely szerintem leküzdhetetlen. Vállaljuk a felelősséget azért, hogy ebben az idényben nem teljesítünk jól, nem hozunk egy jó bajnokságot, de mérkőzésről mérkőzésre történnek olyan dolgok, melyekről nem szívesen beszélek, nyilván, miután vesztettünk. Nem akarok a felelősség alól kibújni, sem a pontkülönbség elől megfutamodni, de így van, ez az igazság."
Arra a felvetésre, hogy aggódik-e edzői állása miatt, csípősen reagált a portugál szakember: „Egyetlen pillanatban sem. Azonkívül nem vagyok gyerek. Az edzők tisztában vannak vele, hogy a futball nem emlékezik, és hogy az számít, amit ma teszel, és nem az, amit tegnap. Nem számítanak a címek, amit elértél, sem az a munka, amit elvégeztél, hanem csak az aktuális pillanat. Ha azt érezném, hogy a játékosok nem akarnák, akkor is a becsületem nem engedné, hogy otthagyjak egy vesztes csatát, de a játékosok akarnak, s ezt bizonyították is. Volt egy mérkőzésünk az Espanyol ellen, majd ma is, melyet megnyerhettünk volna, de nem volt szerencsénk. Rosszul jönnek ki a dolgaink. Háromszor érkeznek a kapud elé, és három gól születik belőle. Neked van egy csomó gólhelyzeted, de találat nem születik belőle. Fölényben vagy, s akkor indítanak egy kontratámadást, és eredményesek. Keserűségek, mely halmozódnak meccsről meccsre. Úgy gondolom, hogy ez a hét egy ideális pillanatot, egy sajátos pillanatot hozott a számunkra. Ha pontkülönbségre gondolunk, nem találunk motivációt már. Ám ha a személyes büszkeségre számítunk, mely mindig komolyan veszi a feladatát és arra a gondolunk, hogy mit jelent a Real Madrid, akkor megtaláljuk azt a motivációt, amely szükséges minden egyes csatához a bajnokság állásától függetlenül. Folytatnunk kell a küzdelmet méltósággal."
Végül szembesítették a múlt szezonban kiejtett szavaival, melyek szerint soha nem vezetné a Malaga csapatát: „Soha nem vezetném a Malagát, mint ahogy sok más klubot sem. Olyan ember vagyok, aki szabadon választhatja meg a helyet, ahol dolgozni akar. Egyáltalán semmi bajom nincs a Malagával, még kevésbé a várossal. Csak opciók vannak. Ha más klubokról kérdeznek, hasonlóképpen válaszolok. Ez egy abszolút természetes szituáció."
Sergio Ramos végigküzdötte a Malaga elleni csatát. Az andalúz védő sajnálkozott az első félidő ki nem használt lehetőségei miatt: „Ismét elvesztegettünk fontos pontokat annak ellenére, hogy a csapat hozzáállása kitűnő volt, és az első félidőben sok helyzettel bírtunk, de nem jártunk szerencsével. Most nem kell gondolnunk sem a vezetőre, sem senki másra, hanem csak saját magunkra. Önkritikusnak kell lennünk, és bár a Liga nagyon nehéz, mondhatni lehetetlen feladat a számunkra, kötelességünk folytatni a küzdelmet. Amikor nem győz az ember, sokféle következtetést vonnak le, de ez az a pillanat, amikor még józanabbnak kell lenni."
A madridi védő beszélt a meccs utolsó pillanatairól és Casillasról: „Nem először fordult elő olyan helyzet a mérkőzéseken, mikor igyekszem a kontratámadással felérni az eredményesség érdekében. Mindent ki kell hoznunk magunkból. Iker a csapat kapitánya és egy kiváló kapus. Nem normális és megszokott dolog őt a kispadon ülve látni, de erről nem kell nekünk semmit mondani, hiszen ez az edző döntése volt. Iker a csapat kapitánya, az öltözőben ő a vezér és számunkra egy kulcsfigura. Nem lépünk ebben a témában semmilyen vitába. Mindannyian egy hajóban kell eveznünk és ugyanabba az irányba. Elegünk van már abból, hogy ott is vitákat keresnek, ahol nincs; mindannyian ugyanazt akarjuk: továbbra is pontokat gyűjteni és közösségnek lenni az utolsó pillanatig."
Ramos megerősítette, hogy a címért folyó küzdelem nehéz ügy: „Maradtak még mérkőzések, de a bajnokság nagyon kemény. Nincs meg a korábbi szezonok szerencséje. A pontok azt a valóságot mutatják, amit a kezdetektől mi hoztunk létre. Sokkal többet kell kiadnunk magunkból és reagálni. Továbbra is igényt kell tartanunk minden címre, ahol még játékban vagyunk. Ezeknek a színeknek a védője vagyok, és ennek a hatalmas klubnak. A futball az eredményeket jegyzi, de a dolgok most így állnak. Folytatnunk kell a munkát, hogy ebből a gödörből kimásszunk."
Pepe volt a játékosok közül még, aki a sajtó képviselői előtt nyilatkozott. Ő így összegezte a tapasztalatait: „Sokkal jobban játszottunk. A Malaga viszont a második félidőben talált három lehetőséget és élt is vele. Sokat küzdöttünk azért, hogy mienk legyen a meccs, de nekik szerencséjük volt és három találatot jegyezhettek. Az öltözőben egy kicsit szomorúak voltunk, mert meg akartuk nyerni ezt a találkozót. Tudtuk, hogy ez nagyon fontos, ezért dolgoztunk és sokat adtunk érte, ám szerencsétlenségünkre nem voltunk képesek győzni. A bajnokság most még nehezebbé vált, de...úgy kell dolgoznunk mindig, mint ezen a mérkőzésen."
A középvédő ejtett néhány szót még a bíró tevékenységéről és Casillas helyzetéről is, illetve a szünet utáni állapotról: „Nem egyszer volt vitatható helyzet a kapu előtt, amit a bíró nem jelzett. Ez sokban befolyásolta a munkánkat, de el kell felejtenünk és tovább kell lépnünk. Casillas helyzete az edző ügye és nekünk ezt el kell fogadnunk. Most pihennünk kell egy nagyot, hogy maximális vágyakkal térjünk vissza, mely a lehető legjobbat hozza ki belőlünk."
Emilio Butragueño is elemezte a mérkőzést: „Az első félidő figyelemre méltó volt, és a csapatunknak 0-2-vel kellett volna a szünetre vonulnia, de az ellenfélnek igen jól sikerült a második etap. Ez egy visszalépés volt, amire nem számítottunk. Emelt fővel kell maradnunk és készülni a bajnokság maradék részére. Most vakáció jön, és aztán már gondolkodhatunk a jövő évről."
Az Intézmények közötti kapcsolatokért felelős igazgató véleményt formált az év utolsó találkozójáról: „Hiszem, hogy a körülmények nem olyan rosszak. Amikor az első etapban az ellenőrzésed alatt tartod a találkozót, akkor be kell húznod a lehetőségeket. Ők 1-0-ra vezettek az első kapura rúgásukból, és jó játékosaik vannak, akik remekül szervezettek."
Az ex-madridista még optimista szavakat formált a jövőt illetően: „Nagyon távol vagyunk, reménytelenül távol, de ez nem azt jelenti, hogy az együttes nem fog küzdeni minden egyes mérkőzésen a győzelemért. A Madrid játékosai vagyunk, és meg kell mutatnunk, hogy ez így van. Minden egyes alkalommal, mikor a csapat a pályára lép, azzal a kötelezettséggel teszi, hogy nyerni akar." Végül ő is válaszolt Casillasszal kapcsolatban: „Ez edzői, technikai döntés volt, melybe nem szólunk bele. Mou az edző, és ezt respektáljuk."