2013.01.06. 19:27, LFCfan
2013 első mérkőzését minden Real Madrid szurkoló várhatta, na, nem a csapat csodálatos játéka miatt, hanem inkább az új remények kapcsán. Ugyanis az elmúlt év utolsó hónapjai nem úgy sikerültek, ahogyan azt elvárták a szurkolók. Mourinho célja is egyértelmű az újévre, mindig csak a következő meccsre koncentrálni, és újra formába lendülni. Persze a Real Sociedad elleni kezdőcsapatban azért újabb meglepetéseket fedezhettünk fel. A kapuban újra Adán volt a kezdőben, előtte az igencsak hiányos védősort Arbeloa, Varane, Carvalho, és Essien alkotta. A középpályán Xabi Alonso párja Khedira volt, előttük pedig Özil szervezte a játékot. A két szélen CR és Callejón, legelöl pedig Benzema kezdett. A kispadon ült Iker, a Real Madrid kapitánya, de ott volt Kaká, és a frissen felépült Higuaín, valamint a fiatal védő, Llorente is.
A csapatkapitányi karszalag Cristiano Ronaldo kezén volt a kezdéskor. A mérkőzés elején Essien foglalta el a jobbhátvéd helyét, a baloldalon pedig Arbeloa kezdett. Alig telt el az első perc, máris gólt szerzett a Real Madrid: Khedira kapott labdát, a német pedig a rendkívül üresen hagyott Benzemának tette azt, ő pedig nem hibázott, közelről a kapuba talált: 1-0. Valahogy így kell kezdeni egy mérkőzést. A hatodik percben drámai jelenetek játszottak le a Bernabéuban, a hazaiak nem tudták kihozni a játékszert, hátul labdázgattak, Adán röviden passzolta ki, Carvalho elvétette, a Sociedad játékosa pedig megszerezte azt. Adán nem tudott menteni, felrúgta a vendégek támadóját, kiállítás és jogos büntető következett. A kapuba ki más érkezhetett volna, mint Iker Casillas. Csodát azonban ő sem tudott tenni, Xabi Prieto kiegyenlített: 1-1. Majdnem jött is a második Sociedad gól, Casillas is hatalmasat hibázott, de csak az oldalhálót találták el a vendégek. Iker egyébként Callejón helyét vette át.
A játék irányítását innentől kezdve a Sociedad vette át, a hazaiak teljesen visszahúzódtak. A 22. percben Vela lőhetett, de Casillas magabiztosan védett. Fél óra elteltével Griezmann lőhetett, de két métert tévedett. 34. perc: először veszélyeztettek a madridiak a kiállítás óta: Khedira kapott szép labdát, lövését azonban Bravo védte. Majd jött a szöglet egy perccel később, Carvalho kapta, kapásból rászúrta, majd még Khedira jobb külsővel beleért, így védhetetlen volt: 2-1. Nagyon kellett ez a gólt a szünet előtt, hogy legyen esély a három pont otthon tartására. Főleg úgy, hogy nem sokkal később jött is a válasz: egy gyenge lövés több lábon is megpattant, így kerülhetett Xabi Prieto elé, aki nem hibázott, és újra egyenlített: 2-2. A 40. percben CR lőtt el egy szabadrúgást, jó is volt az, de Bravo bravúrosan védeni tudott.
Az utolsó percben kontrázhatott a Real Madrid, Benzemához került a labda, de nem volt szerencséje, ugyanis gyönyörű lövése a kapufáról pattant ki, maradt a 2-2. Az első félidőben minden volt, csak szép játék nem, a mérkőzés pedig jól indult Benzema góljával, de Adán nagyon nehéz helyzetbe sodorta a csapatát. Rosszul mérte fel a helyzetet, aminek a következménye emberhátrány és egyenlítés lett. Persze a gyenge formában lévő csapatnak szerencséje sem volt az első játékrészben, ugyanis a végén Benzema kapufája könnyen lehetett volna gól is. A fociban azonban tudjuk, nincsen „ha” és „volna”, így pedig a szünetben csak abban bízhattunk, hogy José kitalál valamit.
A második játékrész elején egyik mester sem cserélt. Az első hazai helyzetre nyolc percet kellett várni, Cristiano lőtt nagy erővel, Bravo védeni tudott, majd Carvalho adott be balról, de a védők tisztázni tudtak. A 63. minutumban CR már vagy az ötödik lövésével próbálkozott, mindig mellé trafált, de ő legalább próbálkozott… Öt perccel később nagyon szép gólt szerzett a Real Madrid: Carvalho szerzett labdát, Benzemához passzolt, aki lerázta a védőjét és CR-nek adta a lasztit, a portugál pedig nem hibázta el a ziccert: 3-2. Harmadszor vezetett a mérkőzésen a Real Madrid.
Egy perccel később újra a portugál támadó volt főszerepben, szép csellel indult meg, felvágták, de a tettes nem kapott lapot érte. Apró szépséghiba, hogy az elkövető Estrada volt, a szabálytalanság sárga lapot ért, neki azonban már volt egy, de nem kapta meg a másodikat, a reklamáló Xabi Alonso azonban igen. Persze az élet igazságot szolgáltatott, a szabadrúgást Cristiano Ronaldo vágta a léc alá, elemi erővel, hatalmas gólt szerzett: 4-2.
A 73. percben egy visszatérőnek örülhettünk, Benzema helyét Gonzalo Higuaín vette át. Egy perccel beállása után Öziltől kapott nagy labdát Pipita, de nem volt szerencséje, a lövése a felsőlécről vágódott ki. Egyszerűen nem állt a szerencse a hazaiak oldalán, második kapufájuk volt a mérkőzésen. A következő támadásból aztán a Sociedad szépített, nagy labdát kapott Xabi Prieto, és nem hibázott: 4-3, mesterhármas a vendégek kapitányától. A 80. percben Estrada megint felvágta CR-t, a játékvezető most már felmutatta a második sárgáját, így a létszám kiegyenlítődött. A szabadrúgás után Varane lőtt kapásból, de a labda centikkel elment a kapufa mellett.
Egy perccel később Bravo ütötte a kapufára Cristiano lövését, nem akart összejönni az újabb madridi gól. Újabb egy perc elteltével újabb CR lövés, ez azonban most fölé ment. A lefújás előtt aztán még egy lehetőség adódott a portugál előtt, de ezt a szabadrúgást fölé vágta, így pedig maradt a 4-3-as végeredmény. Az első félidő nagyon jól indult, aztán rendkívül rosszul folytatódott Adán kiállításával. Cristiano zsenialitása azonban eldöntötte a mérkőzést, és a szinte végig emberhátrányban játszó madridiak megérdemelten tartották otthon a három pontot. Casillas újabb padoztatására pedig az élet adott csattanó választ Mourinhónak…
Real Madrid – Real Sociedad: 4-3
La Liga 18. forduló, Santiago Bernabéu
2012-01-06
A mérkőzés jegyzőkönyve:
Real Madrid: Adán; Essien, Varane, Carvalho, Arbeloa; Khedira, Xabi Alonso, Özil (Modric 85’), Cristiano Ronaldo, Callejón (Iker Casillas 8’); Benzema (Higuaín 74’).
Real Sociedad: Bravo; Estrada, Mikel, Inigo, De la Bella (José Angel 83’); Zurutuza (Elustundo 73’), Prado, Prieto, Vela, Ifrán (Gonzalo Castro 58’); Griezmann.
Játékvezető: Ignacio Iglesias Villanueva, piros lapot Adán, és Estrada kapott.
A szerkesztőség értékel:
Mérkőzés legjobbja: Cristiano, Xabi Prieto. A vendégoldalról egyértelmű, hogy Prieto, ugyanis három gólt szerzett a Sociedad csapatkapitánya. Hazai oldalon Cristiano duplája nagyban hozzájárult a győzelemhez, de Benzema teljesítménye is kiemelendő.
Legharcosabb: Carvalho. A portugál védő már nem fiatal, de még a 90. percben is majdnem adott egy gólpasszt CR-nek, emellett pedig Khedira gólja előtt ő lőtte a labdát, ráadásul a védelem legbiztosabb pontja volt. Mellette Khedira is meg kell említeni, aki gólpasszt adott, és gólt is szerzett, ez pedig tőle igen szokatlan.
Aranyember: Cristiano Ronaldo. Egy perc alatt duplázott, ezzel pedig eldöntötte a mérkőzést. Újra megcsillantotta zsenialitását, nagy kár, hogy begyűjtötte ötödik sárgalapját, így pedig jövő héten nem léphet majd pályára.
Szörnyű nap: Adán, Mourinho. Az élet igazságot szolgáltat. Adán hatalmasat hibázott a kiállítása előtt, egyszerűen el kellett volna rúgni a labdát. Mourinho pedig valószínűleg egy életre megtanulta, hogy ki az első számú kapus a Real Madridnál.