Nov. 21. Csütörtök.- David Moyes a Manchester United menedzsere a brazil középpályást a januári átigazolási időszakban hajlandó elengedni, mert nem illeszkedik a csapatszerkezetbe, viszont szívesen látná valamelyik szélen Angel di Mariat a real Madrid játékosát, akiért hajlandó lenne 17 millió Fontot kifizetni.
Nov. 21. Csütörtök.-Carlo Ancelotti a védekező középpályás visszatérését és játékát követően kimondottan ragaszkodik a spanyol válogatott középpályáshoz, ráadásul Sami Khedira sérülése még felerősítette ezt a kötődést. A másik oldalon Alonsonak kettő fő követelése volt a szerződéshosszabbítás esetén, az egyik határozott idejű kettő éves megállapodás, amelyben az első szezonban lejátszott mérkőzésszám nem határozza meg opcionálisan a második évi lehetőséget, a másik éves minimum 5 millió Eurós fizetés. Úgy tűnik már csak apró részletkérdések tisztázása maradt hátra és hamarosan világgá kürtölhetik Xabi Alonso és a Real Madrid házasságának folytatását.
Nov. 21. Csütörtök.- Bemutatta új kapusát az olasz élvonalbeli Cagliari, amelynek arra az Antonio Adánra esett a választása, aki szabadon igazolhatónak számított, mióta a nyáron szélnek eresztette a Real Madrid. A 26 esztendős spanyol portás egy plusz egy évre írt alá a Serie A középcsapatához.
Jan. 31. Csütörtök. - A Marca arról számol be, hogy az Osasuna kapusa, Andrés Fernández egy lépésnyire volt attól, hogy aláírjon a Real Madridhoz. Az ügynöke és a klub megállapodtak abban, hogy csatlakozni fog, azonban Mourinho nem hagyta jóvá a tranzakciót. A portugál mester egy magas és tapasztalt hálóőrt szeretett volna, ezért esett a választása Diego Lópezre.
Kedd, 12:09 - Hivatalos: A Spanyol Labdarúgó Szövetség felmentette José Mourinhót a két mérkőzésre szóló eltiltása alól, valamint Tito Vilanovát az egy mérkőzésre szóló eltiltása alól.
Kedd, - 9:45 - Hamit Altintop a török Fenerbahcehoz igazol. A Real Madrid 2 millió eurót kap a játékosért.
Hétfő, 17:06 - Itasportpress szerint az egy hónapja a Real Madriddal szóba hozott Daniel Agger megszerzése újra napirendre kerülhet. Leigazolására azonban csak akkor van esély, amennyiben Albiol vagy Varane távozik a klubtól, mivel Carvalho esetleges távozásával is négy középső védő áll a portugál mester rendelkezésére.
Hétfő, 01:14 - Angol sajtóértesülések szerint a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata megegyezett a horvát irányító, Luka Modric ügynökével. Ezek szerint a középpályás négy évre kötelezné el magát a „királyiakhoz”, egyelőre nem publikus fizetéséről annyit tudni, hogy „galaktikusi” lesz. Részletek »
Vasárnap, 16:23 - A Liverpool egy 19,7 millió eurós ajánlatot tett a Real Madrid játékosáért, José Callejonért, a klub hajlandó lenne elengedni a játékost, de Callejon maradni szeretne.
Real Madrid: Velem van bajuk, Adánt tisztelniük kellene - Mou
2013.01.07. 10:02, LFCfan
NemzetiSport.hu
José Mourinho, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Madrid vezetőedzője ismét Antonio Adánt állította a kapuba Iker Casillas helyett a Real Sociedad ellen 4–3-ra megnyert találkozón. A szakember a meccs után elmondta, elfogadja, ha őt kifütyülik a szurkolók, de megvédte a hatodik percben kiállított Adánt.
„Az rendben van, hogy engem kifütyülnek a meccs előtt, majd biztatják a csapatot. Tökéletes. Gondolom, azért fütyültek, mert Casillas nem kezdett, és azért is lehet, mert a bajnokságban távol vagyunk a céljainktól. Vannak játékosok, akiket nem tapsolnak meg a teljesítményük miatt. Ha az én teljesítményem alacsonyabb a bajnokságban, akkor normális, hogy kifütyülnek, így szeretek élni. Nem szeretnék örökké hős lenni, függetlenül a teljesítményemtől. Ha kifütyülnek, mert Ikert a padra ültettem, rendben van, és ha kifütyülnek a gyengébb teljesítményért, elfogadom” – nyilatkozta a meccs után José Mourinho, aki azonban az Iker Casillas helyett ismét kezdő, majd a hatodik percben pirosat kapó Antonio Adán kapust a védelmébe vette.
„Mondtam Adánnak a meccs előtt és a Málaga elleni találkozó előtt is, hogy a fütyülés, amit hallhat majd, nekem szól, nem pedig neki. A szurkolóknak nincs baja Adánnal, ahogy a sajtónak sem. Velem van bajuk a döntésem miatt, és Antonióra emiatt nehezedik nyomás, ez Spanyolországban nagy probléma. Sehol máshol nincs ebből gond. A személyes véleményem az, hogy hiányzott a tisztelet Adán iránt. Ez a srác tizenhat éve van a Real Madridnál, Madridban született, és nem érdemli meg ezt. Önök a Mourinhóval szembeni problémájukat az Adán iránt mutatott tiszteletlenséggel fejezik ki” – jelentette ki a szakember.