Nov. 21. Csütörtök.- David Moyes a Manchester United menedzsere a brazil középpályást a januári átigazolási időszakban hajlandó elengedni, mert nem illeszkedik a csapatszerkezetbe, viszont szívesen látná valamelyik szélen Angel di Mariat a real Madrid játékosát, akiért hajlandó lenne 17 millió Fontot kifizetni.
Nov. 21. Csütörtök.-Carlo Ancelotti a védekező középpályás visszatérését és játékát követően kimondottan ragaszkodik a spanyol válogatott középpályáshoz, ráadásul Sami Khedira sérülése még felerősítette ezt a kötődést. A másik oldalon Alonsonak kettő fő követelése volt a szerződéshosszabbítás esetén, az egyik határozott idejű kettő éves megállapodás, amelyben az első szezonban lejátszott mérkőzésszám nem határozza meg opcionálisan a második évi lehetőséget, a másik éves minimum 5 millió Eurós fizetés. Úgy tűnik már csak apró részletkérdések tisztázása maradt hátra és hamarosan világgá kürtölhetik Xabi Alonso és a Real Madrid házasságának folytatását.
Nov. 21. Csütörtök.- Bemutatta új kapusát az olasz élvonalbeli Cagliari, amelynek arra az Antonio Adánra esett a választása, aki szabadon igazolhatónak számított, mióta a nyáron szélnek eresztette a Real Madrid. A 26 esztendős spanyol portás egy plusz egy évre írt alá a Serie A középcsapatához.
Jan. 31. Csütörtök. - A Marca arról számol be, hogy az Osasuna kapusa, Andrés Fernández egy lépésnyire volt attól, hogy aláírjon a Real Madridhoz. Az ügynöke és a klub megállapodtak abban, hogy csatlakozni fog, azonban Mourinho nem hagyta jóvá a tranzakciót. A portugál mester egy magas és tapasztalt hálóőrt szeretett volna, ezért esett a választása Diego Lópezre.
Kedd, 12:09 - Hivatalos: A Spanyol Labdarúgó Szövetség felmentette José Mourinhót a két mérkőzésre szóló eltiltása alól, valamint Tito Vilanovát az egy mérkőzésre szóló eltiltása alól.
Kedd, - 9:45 - Hamit Altintop a török Fenerbahcehoz igazol. A Real Madrid 2 millió eurót kap a játékosért.
Hétfő, 17:06 - Itasportpress szerint az egy hónapja a Real Madriddal szóba hozott Daniel Agger megszerzése újra napirendre kerülhet. Leigazolására azonban csak akkor van esély, amennyiben Albiol vagy Varane távozik a klubtól, mivel Carvalho esetleges távozásával is négy középső védő áll a portugál mester rendelkezésére.
Hétfő, 01:14 - Angol sajtóértesülések szerint a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata megegyezett a horvát irányító, Luka Modric ügynökével. Ezek szerint a középpályás négy évre kötelezné el magát a „királyiakhoz”, egyelőre nem publikus fizetéséről annyit tudni, hogy „galaktikusi” lesz. Részletek »
Vasárnap, 16:23 - A Liverpool egy 19,7 millió eurós ajánlatot tett a Real Madrid játékosáért, José Callejonért, a klub hajlandó lenne elengedni a játékost, de Callejon maradni szeretne.
Folytatódnak a Király kupa küzdelmei a Real Madrid számára: a viszonylag kis halnak számító Celta Vigo búcsúztatása után rögtön egy nagy vad, a Valencia csapata érkezik a Bernabeuba.
A Real idei, egyre minősíthetetlenebb produkciójával annyian, és annyi helyen foglalkoznak az elmúlt hetekben (hónapokban), hogy már mindenkinek, közöttük a cikk írójának is a könyökén jön ki, így rövidre zárnám a mutatott teljesítmény összefoglalását: innen lassan márcsak felfelé vezet az út. A bajnokság nyilvánvaló feladása után Mourinhónak a BL-en kívül egyetlen mentsvára van, a - talán könnyebben megszerezhető - Király kupa, így minden szurkoló jogos elvárása lehet egy ma esti győzelem, a Pellegrino menesztése óta szárnyaló Valencia azonban vélhetően nem feltett kézzel érkezik a Szentélybe.
Az elmúlt 5 évben a Kupában nem találkoztak a felek. Tavaly a Madridnak a negyeddöntő, a Valenciának az elődöntő volt a végállomás, mindkét csapatot a Barca állította meg. A 10/11-es szezonban a Real megnyerte a sorozatot, míg a Denevérek már a nyolcaddöntőben kiestek a Villarreal ellen. Az ezt megelőző 3 évben a Királyi gárda csúfondárosan, zsinórban háromszor búcsúzott már az első fordulóban (nevezetesen a Mallorca, az Unión, majd az Alcorcón ellen). A Valencia a 07/08-as kiírásban megnyerte a sorozatot a Getafe ellenében (majd a Szuperkupát épp a Real Madrid nyerte meg ellenük), következő idényben a negyedddöntőben (Sevilla), utána pedig a nyolcaddöntőben (Depor) búcsúztak.
Mourinhonak eltiltás miatt Sergio Ramost, sérülés miatt pedig Pepét kell nélkülöznie. A Marca.com a Casillas - Arbeloa, Varane, Carvalho, Coentrao - Khedira, Xabi Alonso - di María, Özil, C. Ronaldo - Benzema, míg a Valenciának a Gaita - Pereira, Rami, R. Costa, Cissokho - Banega, T. Costa - Parejo, Jonas, Piatti - Soldado kezdőt jósolja. Valverde mesternek csak Fernando Gagót kell nélkülöznie sérülés miatt.
A nevek, a tét, és a presztízs alapján minden adott egy igazi vérbeli spanyol rangadóhoz, reméljük, ezúttal nem fognak csalódást okozni a játékosok.
Real Madrid - Valencia Estadio Santiago Bernabeu
2013.01.05, 21:00 TV: DigiSport 1
Várható kezdők (marca.com):
Real Madrid: Casillas - Arbeloa, Varane, Carvalho, Coentrao - Khedira, Xabi Alonso - di María, Özil, C. Ronaldo - Benzema
Valencia: Gaita - Pereira, Rami, R. Costa, Cissokho - Banega, T. Costa - Parejo, Jonas, Piatti - Soldado