2013.01.20. 11:25, LFCfan
Mourinho és Cristiano ügyéről: „Ez egyáltalán nem befolyásolja a csapatot. Az egyetlen dolog, ami történt az nem más, mint egy kis véleménykülönbség kettejük között. Ők mind a ketten győztesek, nagyon ambíciózusak, és sokat követelnek maguktól, megosztották egymással a nézeteiket és ennyi. Ez nem befolyásolja a csapatot, és a kapcsolatukat sem. Ami az öltözőben történik, az ott is marad.”
Casillas helyzetéről: „Ez nem az én döntésem. Mindegyik kapus csapattag. Nagyon sok éven át úgy gondoltam, hogy Iker a világ legjobbja. Adán pedig szintén megmutatta, hogy remek játékos, és igazi profi. Szóval, bárki is játszik majd, a lehető legjobban fogják védeni a Real Madrid kapuját.”
Az, hogy nem tudjátok ki kezd majd a kapuban, befolyásol titeket? „Egyáltalán nem. Ugyanúgy, ahogy a kapusokat sem befolyásolja, hogy kik játszanak a védelemben. Tudjuk, hogy remek kapus lesz mögöttünk, és mindannyian tudjuk, hogyan végezzük a munkánkat.”
A valenciai atmoszféráról: „Ez egy kemény helyszín, ahol egy jó csapat fogad minket, remek atmoszférával tarkítva. Két jó meccset kell majd játszanunk, hogy megmutassuk, egyre jobbak vagyunk, és visszataláltunk a helyes útra. Van két meccsünk, hogy megmutassuk, hogy ez a csapat erős lesz a Bajnokok Ligájában, és a bajnokságban is képes faragni a hátrányából.”
Rotáció: „Mourinho nem mondott semmit. Gondolom, holnap majd elmondja a kezdő tizenegyet, de mindegy, hogy ki lép pályára, hiszen remek keretünk van, kitűnő játékosokkal.”
A meccshiányáról: „Hat héten át egy sérüléstől szenvedtem. Most pedig más játékosok nem állnak rendelkezésre, főleg az én pozíciómban, ezért ebből szeretnék most előnyt kovácsolni. A csapatért fogok játszani, és persze az edzőért, hogy továbbra is számításba vegyen. Szeretnék jobb lenni, és annyi meccset játszani, amennyit csak lehet. Mindenki játszani akar.”
Valencia: „Tisztában kell lennünk azzal a ténnyel, hogy nagyon fel lesznek spannolva a hazaiak, de ezen a profi szinten már hozzászoktunk ahhoz, hogy ilyen környezetben játszunk. Nagyon jó teltház előtt pályára lépni, még akkor is, ha nem a saját szurkolóid előtt teszed azt. Megpróbáljuk a saját stílusunkat játszani, mert, ha nyerni szeretnénk ott, akkor jól kell játszanunk.”
Kaká: „Számomra ugyanolyannak tűnik, mint eddig. Amióta megérkezett a csapathoz, rengeteg erőfeszítést tesz. Ő egy közülünk. Nem tudom mi fog történni a következő néhány hétben, ez tőle és a klubtól függ, de ma még egy közülünk.”
Játékvezetők: „Mindenkinek megvan a véleménye a bírókról. Néhányan panaszkodnak, ők nem boldogok, és megvan a saját véleményük. Nem fogok sokat beszélni erről a témáról. A játékvezetők elkövetnek hibákat, amelyek mindenkit befolyásolnak, de el kell felejtenünk a bírókat, főleg annak tudatában, hogy már eltiltásokról is lehetett hallani, amennyiben megszólalunk az ügyben.”
A feszültségről: „Én azt érzem, hogy egyáltalán nem olyan rossz a helyzet itt. Tudjuk, hogy a ligában nem megy, ezért mindent meg kell tennünk a kupában és a BL-ben, ha jó szezont akarunk zárni, és trófeákat akarunk nyerni. Minden tőlünk függ. Egységesnek kell lennünk, minden problémánk ellenére, amelyekkel persze az összes csapatnak küzdenie kell. Meg kell találnunk a megoldást, hiszen mindannyian felnőtt emberek vagyunk. Olyan játékosaink vannak, akik elég jók a trófeák elhódításához, ezért együtt kell dolgoznunk mostantól, hogy a szezon végén nyerjünk valamit.”