2013.01.23. 20:30, LFCfan
A kiváló formában lévő Sami Khedira állt a sajtó szolgálatára a holnapi, Valencia elleni Király kupa visszavágó előtt (szerda 21:30, Digi Sport 2).
Kiváló formában: „Jól érzem magam a csapatban. Számomra nagyon fontos, hogy számíthatok az edző bizalmára. Úgy érzem, tökéletes formában vagyok, de nem csak én, szerintem az egész csapat újra önmagára talált.”
Egység: „Nehéz helyzetben voltunk és az eredmények nem úgy jöttek, ahogyan azt mi magunktól is elvártuk volna. De megbeszéltük a dolgokat, a hibákat és keményen dolgoztunk azon, hogy ezeket helyrehozzuk. Jó úton haladunk, egységesebben játszunk.”
Hibák belátása és kiküszöbölése: „Amikor egy csapat elveszít egy meccset, meg kell találnia a hibák forrását. Sok dolgon kell változtatni ilyenkor. Egységesebben kell játszanunk, főleg a védelem részéről. Itt javultunk a legtöbbet, jobb lett a védelem és Cristianoval, Di Maríával és Mesuttal kiegészülve megteremtődött a kapcsolat a védők és a támadók között.”
Bajnokok Ligája, a szezonmentő: „Nehéz kérdés ez, azt hiszem félévkor még korai arról beszélni, hogy meg kell-e mentenünk valamivel a szezont. A lehető legjobb formánkat akarjuk nyújtani a bajnokságban. Ugyanakkor ott van a Bajnokok Ligája, ami ebben a szezonban is nagyon fontos célunk. Megpróbáljuk megnyerni, de a Király kupára is odafigyelünk. Három fontos kihívás van előttünk, minden sorozatban jól akarunk szerepelni.”
Elismerés: „Számomra a legfontosabb, hogy az edző és a segítői elégedettek legyenek a teljesítményemmel. Pontosan nem tudom, hogy minek köszönhetem az utóbbi időkben kapott pozitív kritikákat. A sajtó csupa pozitív dolgokat ír rólam, valószínűleg ez is közrejátszik, de én továbbra is a legjobb formámat akarom nyújtani. Nagyon jó formában vagyok jelenleg, megpróbálom ehhez a szinthez tartani magamat a továbbiakban is.”
Valencia ellen mutatott javulás: „Egyszerűen olyan stílusban játszottunk, amiben a legjobbak vagyunk, ahogy Mourinhoval gyakoroltuk. Lehet, hogy korábban voltak játékosok, akik nem a legjobb formájukat hozták, de most már újra a régiek. Létfontosságú, hogy kihasználjuk a helyzeteinket és hogy elhiggyük, hogy megnyerhetjük a meccset."
Négy mérkőzés 11 rúgott, 0 kapott gól. Bíztató statisztika a Valencia elleni meccs előtt: „Az első meccsen sikerült 2-0-ra győznünk, ez kényelmes előnyt jelent számunkra. Természetesen fontos, hogy ne kapjunk gólokat, de ami valóban létfontosságú, hogy mi viszont szerezzünk. A taktikánkat a támadásra kell építetnünk, azonban nem feledkezhetünk meg róla, hogy minden meccs 0-0-ról kezdődik és mindent bele kell adjunk, hogy nyerjünk.”
Bírók: „Minden mérkőzésen súlyos döntéseket kell hozniuk és ez nem könnyű. Nincs különbség a Bundesliga és a Liga között, Spanyolországban is vannak nagyon jó bírók.”
Keményebben dolgozik a csapat most, mint eddig?: „Nem, semmiképp. Amikor nem jönnek az eredmények akkor kell változtatni és akkor önmagunkkal szemben is keményebbnek kell lennünk. Az előszezonban kevés időnk volt, de keményen dolgoztunk. Szezon közben kevés az időnk, hogy minden részletet kidolgozzunk, de a karácsonyi szünet pont jókor jött, hogy összeszedjük magunkat mind fizikailag, mind taktikailag.”
A legjobb pillanatban a Barcelona vagy a Málaga ellen: „Nem a következő fordulón kell gondolkoznunk, a következő mérkőzésre kell koncentrálnunk. Nem számít jelenleg, hogy a Málaga vagy a Barcelona ellen kell-e majd játszanunk, hiszen még nem jutottunk tovább, ahogy ők sem. Meg kell hagyni, mindkét csapat erős, de majd eljön az ideje, amikor velük kell törődnünk.”