2013.02.02. 08:16, LFCfan
Bár Raphael Varane neve a Barcelona elleni kezdők között sokakban kétséget kelthetett, a mérkőzés után azonban az első dicsérő szavak valóságos lavinát indítottak el, amik egymás után, lassan két napja folyamatosan érkeznek a football világából. De ezek a szavak egyáltalán nem túlzóak, kiváló meccsen bizonyított a fiatal francia védő; Fábregast utolérte és nagyszerű becsúszásával szerelte még az egy-egy elleni párharc kialakulása előtt Diego Lópezzel, Xavi körülményes lövését is ő vágta ki a gólvonalról és Messit is valósággal leszedte a pályáról. Az argentin, aki 10 egymást követő mérkőzésen is gólt szerzett nem tudott érvényesülni szerdán és ez nagyban a 19 éves, 191 cm magas francia védő gyorsaságának és rátermettségének volt köszönhető.
Fernando Hierro, az utolsó valódi, karizmatikus ura a Blancók védelmének is figyelemmel kísérte a legutóbbi Clásicot, és ahogy teltek a percek az ő figyelme is megakadt Varane-on. Hierro, aki több mint 600 mérkőzésen játszott a Real Madridban, 3 Bajnokok Ligáját, 5 Ligát és 2 Világkupát ünnepelhetett, ami azt eredményezi, hogy a véleményének igazán különleges értéke legyen.
Már a mérkőzés lefújása után lehetett egyes helyeken hallani: „A Madrid megtalálta az új Hierrot”. Ő azonban még óvatosan fogalmazott: „Nem most van itt az ideje, hogy ezt mondjuk és annak sem, hogy másokhoz hasonlítsuk. Varane jó játékos. Nagyon jó játékos. De hagyni kell, hogy fejlődjön, vigyázni kell rá és a megfelelő légkört kell megteremteni, hogy a tudását a lehető legjobban tudja kamatoztatni.” – Mondta.
A malagai ragaszkodik ahhoz, hogy megteremtődjön ez a nyugodt légkör: „Amikor egy ilyen korú védő az első csapathoz tartozik a Real Madridban, az jelent valamit. Minőségi játékos. Ez nem szokványos. Csatároknál annál inkább, mert ők máshogyan játszanak, de hogy egy védő 19 évesen az első csapathoz tartozzon az valóban ritka. Ezért kell nagyon nyugodtnak maradni a vele szemben támasztott elvárásokkal kapcsolatban. Tovább kell dolgoznia megfelelő körülmények között. Nem szabad egy mérkőzés után megítélni, mindegy, hogy épp jó vagy rossz formában legyen.”
Hierro azonban nem kételkedik a játékosban rejlő tehetségről: „Nagyon jól kezeli a labdát, jól helyezkedik, nagyon gyors és a szélekre is időben ki tud érni, ha szükséges. Levegőben a magassága miatt verhetetlen, ami nem csak a védekezésnél jön jól, hanem a támadásoknál is. Hibák? Az lenne furcsa, ha 19 évesen nem lennének dolgok, amiken még dolgoznia kéne.”
A tény, hogy élete eddigi legjobb meccse pont a Barcelona ellen jöjjön el a játékos karakteréről is sokat elárul: „Ez azt jelenti, hogy egy nagyon érett játékos, ami főleg abban mutatkozott meg, hogy az egész mérkőzésen tudott koncentrálni és helyes döntéseket hozni. De Varane pont ugyanolyan jó volt a meccs előtt, mint utána. Hagyni kell, hogy játsszon tovább, hogy megmutassa mit tud még. Ha most jött el ez a pillanat, az azért van, mert keményen és jól dolgozik. Van benne valami, amitől biztos vagyok benne, hogy nagy védő lesz és megfelel majd a Madrid elvárásainak. De mint mondtam, létfontosságú, hogy hagyják nyugodtan dolgozni, ahogyan eddig is. Nem szabad ráterhelni minden felelősséget innentől kezdve. Mindennek eljön majd az ideje.”
A mai napon végül a már sokszor említett Raphael Varane is megszólalt és válaszolt pár újságírói kérdésre:
Nincs olyan érzése, mint ha egy nagy játékos született volna szerda este?
"Talán (mosolyogva). Ettől elégedettebb nem is lehetnék,mert úgy hiszem egy jó teljesítményt nyújtottam a Barcelona ellen. Az én célom az volt, hogy a legjobbat nyújtsam, de az, hogy egy ilyen fontos gólt is szerezzek nagyon különleges élménnyé tette az estét számomra. Ez az egész olyan nekem mint egy álom. Olyan dolgok ezek, amire csak gondolni mer az ember. De amikor megtörténik... Kell majd egy kis idő, hogy én is elhiggyem ami velem történik."
Ráadásul egy Clásicón történt mindez és két „szörnyeteget” (Pepe és Ramos) is egyszerre kellett helyettesítenie. Nem félt?
"Nem, nem féltem. Nem féltem a Barcától, de tudtam hogy olyan mérkőzés lesz, ahol rengeteget fog számítani az eredmény. De mi vagyunk a Madrid! Mindegyik játékosunknak készen kell állnia az ilyen mérkőzésekre. Most már tudom mi az a Madrid."
De még csak 19 éves. Hogyan csinálja, hogy ilyen nyugodt tud maradni?
"Az igazság az, hogy mindig ilyen vagyok, nem vagyok izgulós fajta. Mindig nyugodt voltam, nálam ez természetes. Így a labdarúgásban is nyugodt tudok maradni, a nyomás is kisebb emiatt."
A góljánál úgy tűnik pontosan tudta mit akar csinálni.
"Amikor a beadásnál elhagyta Mesut lábát a labda mondtam magamnak, hogy lendületből kell odaérjek, a levegőben így már előnyösebb helyzetben vagyok, mint akik akkor ugranak fel, amikor a labda is odaér. Amikor pedig odaérek, a kapu felé kell irányítanom a labdát. Jól számoltam ki az időt, hogy a megfelelő időben és erővel fejeljek a labdába."
Hogyan látja a barcelonai visszavágót?
"Ilyen eredménynél még minden lehetőség fennáll, mi a győzelemért és a továbbjutásért megyünk a Camp Nouba."