2013.03.06. 08:00, Murinho
A kiállítástól függetlenül a jobbik csapat veszített. Nem érdemeltünk győzelmet, nem játszottunk jól, de hát a futball már csak ilyen. Nem akarok beszélni a kiállításról, nem vagyok biztos benne, mi történt” – kezdte a mérkőzés utáni sajtótájékoztatót a Real Madrid mestere, José Mourinho.
„Amikor a kapusod a mezőny legjobbja, pedig tizenegyen játszottatok tíz ellen, akkor az jelzi, hogy nem sikerült birtokolni a labdát – folytatta Mourinho, aki azért érintőlegesen utalt Nani kiállítására is. – Ferguson most ugyanazt érezhette, amit én Pepe kiállításánál két évvel ezelőtt. Az egy szimulálásból született, ez egy kemény ütközést követően, ami sárga lapot ért volna. Luka dinamikát vitt a játékunkba, de kettő egyes vezetésünknél is tudtam, hogy a mérkőzés még nem ért véget, mert ismerem a Manchestert. Nagyon taktikus és szervezett riválissal találkoztunk. Kétségeim vannak, hogy tizenegyen tizenegy ellen is nyertünk volna. Csalódott vagyok, mert nem tudtunk olyan jól játszani, mint a Barcelona ellen, többet vártam a csapatomtól.”
Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere nem ment el a nyolcaddöntő-visszavágó utáni sajtótájékoztatóra – az edzőlegenda segítőjét, Mike Phelant küldte nyilatkozni. A Manchester United játékosai nem nyilatkoztak a vegyes zónában („Nem mondhatunk semmit” – közölte Nani a PA hírügynökség vezető riporterével, Martyn Zieglerrel).
„A menedzser nincs olyan állapotban, hogy beszéljen a bíróval a döntéséről” – utalt a mérkőzés fordulópontjára, Nani kiállítására a beköszönő Phelan.
„Azt hiszem, sokatmondó, hogy én beszélek itt, nem pedig ennek a fantasztikus futballklubnak a menedzsere. A döntés nagyon szigorúnak, szinte elképesztőnek tűnt. Úgy gondoljuk, a taktikánk rendben volt, kényelmesen tartottuk a nulla nullát az első félidőben. Aztán előnybe kerültünk, és a kezünkbe került a párharc sorsa. A gól után irányítottunk, volt egy-két lehetőségünk, és ekkor teljes fordulatot vett a kiállítás után a mérkőzés. Döbbenetes döntés volt, de harcolni kellett tovább. A Madrid ellen tíz emberrel nagyon nehéz játszani, és csalódottak vagyunk, hogy erre kényszerültünk. Ez a döntés elrontotta a meccset” – értékelt a Manchester United másodedzője, aki Wayne Rooney kihagyásáról is szót ejtett.
„Taktikai döntés született Rooney és Kagava Sindzsi kihagyásáról. Mindenki jó erőnléti állapotban volt, és készen állt a játékra.”
„Nem volt könnyű dolga a játékvezetőnek, nehéz volt döntenie, de sok korábbi mérkőzésen láttuk már azt, hogy könnyebb volt tíz ember ellen játszani – így a Real Madrid középpályása, Xabi Alonso. – A kiállítás után a lehető legjobb formánkat mutattuk, majd feljött az United, nehéz volt megúszni kapott gól nélkül, de kapusunk fantasztikusan védett. Ez a hét volt az idény kulcsa számunkra, amikor kiderül, hogy hopp vagy kopp? Harcoltunk keményen, hogy jól sikerüljön. Fantasztikusan alakult!”
„Természetesen nagyon örülök a gólomnak, de jobban a továbbjutásnak – így az első madridi gól szerzője, a csereként beállt Luka Modric. – Kemény összecsapás volt, de megmutattuk, hogy képesek vagyunk újítani. A két összecsapás alapján megérdemelten mentünk tovább. Hogy mi a véleményem Nani piros lapjáról? Legjobb lesz, ha hallgatok. De ha a bíró így döntött...”
Roy Keane, a manchesteriek legendája érdekes módon egyetért Cüneyt Cakir játékvezető Nanit leküldő döntésével.
„Azt hiszem, helyes döntés volt, függetlenül attól, hogy Nani szándékosan szabálytalankodott-e. Figyelnie kell a pályán levő többi játékosra” – vélekedett.
A korábbi FIFA-játékvezető, Dermot Gallagher a következőképpen látta a piros lapot kiváltó incidenst. „Nagyon szigorú döntés volt. Nani a legrosszabb esetben is a karja alsó részét találta el a realosnak, és biztosan nem a bordáit. Nani a labdát nézte, nem szándékosan, rosszindulattól vezérelve szállt bele az ellenfélbe. Véleményem szerint sárga lapot lehetett volna adni veszélyes játékért. Ha én vezetem a meccset, biztosan nem adok ezért pirosat.”