Nov. 21. Csütörtök.- David Moyes a Manchester United menedzsere a brazil középpályást a januári átigazolási időszakban hajlandó elengedni, mert nem illeszkedik a csapatszerkezetbe, viszont szívesen látná valamelyik szélen Angel di Mariat a real Madrid játékosát, akiért hajlandó lenne 17 millió Fontot kifizetni.
Nov. 21. Csütörtök.-Carlo Ancelotti a védekező középpályás visszatérését és játékát követően kimondottan ragaszkodik a spanyol válogatott középpályáshoz, ráadásul Sami Khedira sérülése még felerősítette ezt a kötődést. A másik oldalon Alonsonak kettő fő követelése volt a szerződéshosszabbítás esetén, az egyik határozott idejű kettő éves megállapodás, amelyben az első szezonban lejátszott mérkőzésszám nem határozza meg opcionálisan a második évi lehetőséget, a másik éves minimum 5 millió Eurós fizetés. Úgy tűnik már csak apró részletkérdések tisztázása maradt hátra és hamarosan világgá kürtölhetik Xabi Alonso és a Real Madrid házasságának folytatását.
Nov. 21. Csütörtök.- Bemutatta új kapusát az olasz élvonalbeli Cagliari, amelynek arra az Antonio Adánra esett a választása, aki szabadon igazolhatónak számított, mióta a nyáron szélnek eresztette a Real Madrid. A 26 esztendős spanyol portás egy plusz egy évre írt alá a Serie A középcsapatához.
Jan. 31. Csütörtök. - A Marca arról számol be, hogy az Osasuna kapusa, Andrés Fernández egy lépésnyire volt attól, hogy aláírjon a Real Madridhoz. Az ügynöke és a klub megállapodtak abban, hogy csatlakozni fog, azonban Mourinho nem hagyta jóvá a tranzakciót. A portugál mester egy magas és tapasztalt hálóőrt szeretett volna, ezért esett a választása Diego Lópezre.
Kedd, 12:09 - Hivatalos: A Spanyol Labdarúgó Szövetség felmentette José Mourinhót a két mérkőzésre szóló eltiltása alól, valamint Tito Vilanovát az egy mérkőzésre szóló eltiltása alól.
Kedd, - 9:45 - Hamit Altintop a török Fenerbahcehoz igazol. A Real Madrid 2 millió eurót kap a játékosért.
Hétfő, 17:06 - Itasportpress szerint az egy hónapja a Real Madriddal szóba hozott Daniel Agger megszerzése újra napirendre kerülhet. Leigazolására azonban csak akkor van esély, amennyiben Albiol vagy Varane távozik a klubtól, mivel Carvalho esetleges távozásával is négy középső védő áll a portugál mester rendelkezésére.
Hétfő, 01:14 - Angol sajtóértesülések szerint a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata megegyezett a horvát irányító, Luka Modric ügynökével. Ezek szerint a középpályás négy évre kötelezné el magát a „királyiakhoz”, egyelőre nem publikus fizetéséről annyit tudni, hogy „galaktikusi” lesz. Részletek »
Vasárnap, 16:23 - A Liverpool egy 19,7 millió eurós ajánlatot tett a Real Madrid játékosáért, José Callejonért, a klub hajlandó lenne elengedni a játékost, de Callejon maradni szeretne.
A Real Madrid Granadába utazik, és nem titkolt szándéka elhozni a három pontot a kiscsapat otthonából. Egy esetleges győzelem nem csak a három pont megszerzését és az Atlético Madrid megközelítését jelentené, de további nyomás alá helyezné a múlt hétvégén botló városi riválist.
Vicente Del Bosque közzétette a spanyol válogatott keretét a február 6-i Uruguay elleni barátságos mérkőzésre. A Real Madridot Arbeloa, Sergio Ramos és Xabi Alonso képviseli majd. Casillas helyére nem hívott be harmadik számú kapust, Valdés és Reina állnak majd a spanyol edző rendelkezésére.
Úgy tűnik, hogy Daniel Alves nem tudja megemészteni a tényt, miszerint tegnap este a Real Madrid játszotta a futballt a két csapat Király-kupa párharcának első összecsapásán. A brazil játékos (aki egyébként tehetsége alapján nyugodtan szerepelhetne hazája bármelyik szappanoperájában) az elmúlt évek történéseit szinte teljesen figyelmen kívül hagyva ahelyett, hogy saját teljesítményéért kért volna elnézést, az általa egész Spanyolországban tapasztalt rasszizmusról, a madridi csapat bírók általi támogatásáról, és a blancók keménységéről panaszkodott.
Újabb részletek derültek ki Lionel Messi madridi kirohanásáról – ezek után még inkább úgy tűnik, hogy az argentin csodagyerek talán nem is olyan angyali lelkületű, mint azt korábban sokan gondolták róla.