Nov. 21. Csütörtök.- David Moyes a Manchester United menedzsere a brazil középpályást a januári átigazolási időszakban hajlandó elengedni, mert nem illeszkedik a csapatszerkezetbe, viszont szívesen látná valamelyik szélen Angel di Mariat a real Madrid játékosát, akiért hajlandó lenne 17 millió Fontot kifizetni.
Nov. 21. Csütörtök.-Carlo Ancelotti a védekező középpályás visszatérését és játékát követően kimondottan ragaszkodik a spanyol válogatott középpályáshoz, ráadásul Sami Khedira sérülése még felerősítette ezt a kötődést. A másik oldalon Alonsonak kettő fő követelése volt a szerződéshosszabbítás esetén, az egyik határozott idejű kettő éves megállapodás, amelyben az első szezonban lejátszott mérkőzésszám nem határozza meg opcionálisan a második évi lehetőséget, a másik éves minimum 5 millió Eurós fizetés. Úgy tűnik már csak apró részletkérdések tisztázása maradt hátra és hamarosan világgá kürtölhetik Xabi Alonso és a Real Madrid házasságának folytatását.
Nov. 21. Csütörtök.- Bemutatta új kapusát az olasz élvonalbeli Cagliari, amelynek arra az Antonio Adánra esett a választása, aki szabadon igazolhatónak számított, mióta a nyáron szélnek eresztette a Real Madrid. A 26 esztendős spanyol portás egy plusz egy évre írt alá a Serie A középcsapatához.
Jan. 31. Csütörtök. - A Marca arról számol be, hogy az Osasuna kapusa, Andrés Fernández egy lépésnyire volt attól, hogy aláírjon a Real Madridhoz. Az ügynöke és a klub megállapodtak abban, hogy csatlakozni fog, azonban Mourinho nem hagyta jóvá a tranzakciót. A portugál mester egy magas és tapasztalt hálóőrt szeretett volna, ezért esett a választása Diego Lópezre.
Kedd, 12:09 - Hivatalos: A Spanyol Labdarúgó Szövetség felmentette José Mourinhót a két mérkőzésre szóló eltiltása alól, valamint Tito Vilanovát az egy mérkőzésre szóló eltiltása alól.
Kedd, - 9:45 - Hamit Altintop a török Fenerbahcehoz igazol. A Real Madrid 2 millió eurót kap a játékosért.
Hétfő, 17:06 - Itasportpress szerint az egy hónapja a Real Madriddal szóba hozott Daniel Agger megszerzése újra napirendre kerülhet. Leigazolására azonban csak akkor van esély, amennyiben Albiol vagy Varane távozik a klubtól, mivel Carvalho esetleges távozásával is négy középső védő áll a portugál mester rendelkezésére.
Hétfő, 01:14 - Angol sajtóértesülések szerint a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata megegyezett a horvát irányító, Luka Modric ügynökével. Ezek szerint a középpályás négy évre kötelezné el magát a „királyiakhoz”, egyelőre nem publikus fizetéséről annyit tudni, hogy „galaktikusi” lesz. Részletek »
Vasárnap, 16:23 - A Liverpool egy 19,7 millió eurós ajánlatot tett a Real Madrid játékosáért, José Callejonért, a klub hajlandó lenne elengedni a játékost, de Callejon maradni szeretne.
A Primera División 17. fordulójának legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzésén a Sevilla a Real Madridot fogadta. A találkozón az első félidőben háromgólos előnyhöz jutott a Real, amelyet a második félidőben még növelni is tudott – sokáig emberhátrányban játszva.
A Real Madrid ellenfele a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a CSZKA Moszkva lesz. A Királyi Gárda intézményi kapcsolatokért felelős igazgatója, a csapat korábbi játékosa, Emilio Butragueno szerint az orosz együttes akár veszélyes ellenfél is lehet.
Ma Nyonban elkészítették a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének párosítását. A legjobb 16 között a Milan és az Arsenal küzdelme lesz a sláger, de kiélezett csata várható a másik olasz–angol párharcban is a Chelsea és a Napoli között. A kívánságlista élén álló csapatok közül a Baselt a májusi döntőnek otthont adó Bayern München, az APOEL-t pedig a francia Lyon kapta meg.
A Real Madrid 2–0-ra nyert a harmadosztályú Ponferradina otthonában a Spanyol Király-kupa 4. fordulójának első mérkőzésén. A visszavágón így minden bizonnyal nem lesz nehéz dolga a királyiaknak.
„Cristiano adósnak érzi magát” - hangoztatja a Marca mai címlapja. A mértékadó spanyol sportlapban megjelent cikk szerint a portugál játékos nagyon rossz lelkiállapotba került a szombati, Barcelonától elszenvedett vereség után, ami a mai edzésen is megmutatkozott. Ronaldo számára hamar megadatik a lehetőség, hogy átlendüljön a nehéz helyzeten: játszani fog a Ponferradina ellen.
Vicente del Bosque, a világbajnok spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint korábbi csapata, a Real Madrid szombati veresége az FC Barcelonától csak botlás volt az „elképesztően jó idényben.”
„A bajnokság még teljesen nyitott, mindkét csapat eljuthat a csúcsra – nyilatkozta a Reallal 2000-ben és 2002-ben BL-t nyerő Del Bosque, aki tavaly, Dél-Afrikában vb-aranyérmet nyert csapatával. – Nagyszerű mérkőzés volt, a két együttes hatalmas csatát vívott, nem tudok negatívumot említeni. A válogatott játékosok kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, és számomra ez volt a legfontosabb."
Angol sajtóhírek szerint a Real Madrid, portugál vezetőedzője, José Mourinho kérésére ajánlatot készül tenni Frank Lampardért, a Chelsea középpályásáért, aki André Villas-Boas nyári érkezése óta nem érzi magát túl jól a csapatánál.
José Mourinho jelent meg a Santiago Bernabéu sajtószobájában, hogy elemezze a lezajlott mérkőzést, s aláhúzta a szerencse szerepét: "A szerencse mindig fontos szerepet játszik, és a futball - játék. " A portugál szakember beszélt arról a játékról, mely megelőzte az első katalán gólt: "Kiegyensúlyozott volt a játék, amíg be nem találtak a kapunkba. Ha meg kellene neveznem a mérkőzés kulcspillanatát, azt mondanám az volt: az első Barcelona-találat."
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 16. fordulójának rangadóján a címvédő Barcelona idegenben 3–1-re nyert az összecsapás előtt még listavezető Real Madrid ellen. A fővárosiak így átadták vezető helyüket a tabellán a náluk egy mérkőzéssel már előrébb járó, de őket pontszámban most beérő katalánoknak. A Real 2. vereségét szenvedte el a bajnokságban, hazai pályán hat győztes csatát követően az elsőt. A Barcelona 11. sikerét aratta, hetedik idegenbeli fellépésén a harmadikat.