Nov. 21. Csütörtök.- David Moyes a Manchester United menedzsere a brazil középpályást a januári átigazolási időszakban hajlandó elengedni, mert nem illeszkedik a csapatszerkezetbe, viszont szívesen látná valamelyik szélen Angel di Mariat a real Madrid játékosát, akiért hajlandó lenne 17 millió Fontot kifizetni.
Nov. 21. Csütörtök.-Carlo Ancelotti a védekező középpályás visszatérését és játékát követően kimondottan ragaszkodik a spanyol válogatott középpályáshoz, ráadásul Sami Khedira sérülése még felerősítette ezt a kötődést. A másik oldalon Alonsonak kettő fő követelése volt a szerződéshosszabbítás esetén, az egyik határozott idejű kettő éves megállapodás, amelyben az első szezonban lejátszott mérkőzésszám nem határozza meg opcionálisan a második évi lehetőséget, a másik éves minimum 5 millió Eurós fizetés. Úgy tűnik már csak apró részletkérdések tisztázása maradt hátra és hamarosan világgá kürtölhetik Xabi Alonso és a Real Madrid házasságának folytatását.
Nov. 21. Csütörtök.- Bemutatta új kapusát az olasz élvonalbeli Cagliari, amelynek arra az Antonio Adánra esett a választása, aki szabadon igazolhatónak számított, mióta a nyáron szélnek eresztette a Real Madrid. A 26 esztendős spanyol portás egy plusz egy évre írt alá a Serie A középcsapatához.
Jan. 31. Csütörtök. - A Marca arról számol be, hogy az Osasuna kapusa, Andrés Fernández egy lépésnyire volt attól, hogy aláírjon a Real Madridhoz. Az ügynöke és a klub megállapodtak abban, hogy csatlakozni fog, azonban Mourinho nem hagyta jóvá a tranzakciót. A portugál mester egy magas és tapasztalt hálóőrt szeretett volna, ezért esett a választása Diego Lópezre.
Kedd, 12:09 - Hivatalos: A Spanyol Labdarúgó Szövetség felmentette José Mourinhót a két mérkőzésre szóló eltiltása alól, valamint Tito Vilanovát az egy mérkőzésre szóló eltiltása alól.
Kedd, - 9:45 - Hamit Altintop a török Fenerbahcehoz igazol. A Real Madrid 2 millió eurót kap a játékosért.
Hétfő, 17:06 - Itasportpress szerint az egy hónapja a Real Madriddal szóba hozott Daniel Agger megszerzése újra napirendre kerülhet. Leigazolására azonban csak akkor van esély, amennyiben Albiol vagy Varane távozik a klubtól, mivel Carvalho esetleges távozásával is négy középső védő áll a portugál mester rendelkezésére.
Hétfő, 01:14 - Angol sajtóértesülések szerint a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata megegyezett a horvát irányító, Luka Modric ügynökével. Ezek szerint a középpályás négy évre kötelezné el magát a „királyiakhoz”, egyelőre nem publikus fizetéséről annyit tudni, hogy „galaktikusi” lesz. Részletek »
Vasárnap, 16:23 - A Liverpool egy 19,7 millió eurós ajánlatot tett a Real Madrid játékosáért, José Callejonért, a klub hajlandó lenne elengedni a játékost, de Callejon maradni szeretne.
A Real Madrid hazai pályán 7–1-re legyőzte az Osasunát a spanyol labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában. Cristiano Ronaldo három, Karim Benzema két gólt szerzett a blancóknál.
A La Liga 12. fordulójában a szombati játéknapon 3 mérkőzést rendeztek. Ezen a 3 mérkőzésen csupán 2 gól született, de az is egy találkozón, így két 0-0-ás döntetlen született.
José Mourinho csapata szenzációs 4 mérkőzésen van túl a Bajnokok Ligájában, hiszen a csapat megnyerte mind a 4 meccsét, ráadásul kapott gól nélkül, ami egyedüli a Real Madrid történelmében. A csapat a Lyon elleni idegenbeli győzelmével bebiztosította helyét a legjobb 16 között.
A Real Madrid Cristiano Ronaldo duplájával 2–0-ra győzött az Olympique Lyon vendégeként a Bajnokok Ligája D-csoportjának negyedik fordulójában. A blancók először nyertek francia riválisuk otthonában, és továbbjutottak a csoportból. Az Ajax 4–0-ra kiütötte hazai pályán a Dinamo Zagrebet.
A Real Madrid sorozatban a kilencedik győzelmére készül. A csapat bebiztosíthatja helyét a legjobb 16 között, ha ma sikerül legyőznie a Lyont idegenben.
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajokság (Primera División) 8. fordulójában a Real Madrid gól nélküli első felvonást követően biztosan nyert a szezont jól kezdő, viszont zsinórban immár harmadik vereségét elszenvedő Betis ellen. Az összecsapáson Gonzalo Higuaín mesterhármast ért el.
José Mourinho korábban elmondta, hogy hosszú a szezon, így mindenkinek megadja majd a lehetőséget a bizonyításra. A portugál tréner nem beszélt a levegőbe, hiszen az összes egészséges mezőnyjátékost pályára küldte már a szezon eddig eltelt időszakában.
Gonzalo Higuaín 2007-ben került a Real Madrid együttesében, ezidő alatt összesen 74 találatot szerzett a spanyol bajnokságban. Az argentin támadó az utóbbi négy bajnoki idényben egyaránt elért legalább egy mesterhármast, legutóbb az Espanyol ellen triplázott, amellyel már 5 találata van a 2011/12-es pontvadásztban.