Nov. 21. Csütörtök.- David Moyes a Manchester United menedzsere a brazil középpályást a januári átigazolási időszakban hajlandó elengedni, mert nem illeszkedik a csapatszerkezetbe, viszont szívesen látná valamelyik szélen Angel di Mariat a real Madrid játékosát, akiért hajlandó lenne 17 millió Fontot kifizetni.
Nov. 21. Csütörtök.-Carlo Ancelotti a védekező középpályás visszatérését és játékát követően kimondottan ragaszkodik a spanyol válogatott középpályáshoz, ráadásul Sami Khedira sérülése még felerősítette ezt a kötődést. A másik oldalon Alonsonak kettő fő követelése volt a szerződéshosszabbítás esetén, az egyik határozott idejű kettő éves megállapodás, amelyben az első szezonban lejátszott mérkőzésszám nem határozza meg opcionálisan a második évi lehetőséget, a másik éves minimum 5 millió Eurós fizetés. Úgy tűnik már csak apró részletkérdések tisztázása maradt hátra és hamarosan világgá kürtölhetik Xabi Alonso és a Real Madrid házasságának folytatását.
Nov. 21. Csütörtök.- Bemutatta új kapusát az olasz élvonalbeli Cagliari, amelynek arra az Antonio Adánra esett a választása, aki szabadon igazolhatónak számított, mióta a nyáron szélnek eresztette a Real Madrid. A 26 esztendős spanyol portás egy plusz egy évre írt alá a Serie A középcsapatához.
Jan. 31. Csütörtök. - A Marca arról számol be, hogy az Osasuna kapusa, Andrés Fernández egy lépésnyire volt attól, hogy aláírjon a Real Madridhoz. Az ügynöke és a klub megállapodtak abban, hogy csatlakozni fog, azonban Mourinho nem hagyta jóvá a tranzakciót. A portugál mester egy magas és tapasztalt hálóőrt szeretett volna, ezért esett a választása Diego Lópezre.
Kedd, 12:09 - Hivatalos: A Spanyol Labdarúgó Szövetség felmentette José Mourinhót a két mérkőzésre szóló eltiltása alól, valamint Tito Vilanovát az egy mérkőzésre szóló eltiltása alól.
Kedd, - 9:45 - Hamit Altintop a török Fenerbahcehoz igazol. A Real Madrid 2 millió eurót kap a játékosért.
Hétfő, 17:06 - Itasportpress szerint az egy hónapja a Real Madriddal szóba hozott Daniel Agger megszerzése újra napirendre kerülhet. Leigazolására azonban csak akkor van esély, amennyiben Albiol vagy Varane távozik a klubtól, mivel Carvalho esetleges távozásával is négy középső védő áll a portugál mester rendelkezésére.
Hétfő, 01:14 - Angol sajtóértesülések szerint a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata megegyezett a horvát irányító, Luka Modric ügynökével. Ezek szerint a középpályás négy évre kötelezné el magát a „királyiakhoz”, egyelőre nem publikus fizetéséről annyit tudni, hogy „galaktikusi” lesz. Részletek »
Vasárnap, 16:23 - A Liverpool egy 19,7 millió eurós ajánlatot tett a Real Madrid játékosáért, José Callejonért, a klub hajlandó lenne elengedni a játékost, de Callejon maradni szeretne.
Diego Lopez a Real Madridot fogja erősíteni egészen a 2016/17-es szezon végéig. A kapus karrierje a Real Madridban indult, ahol sikerült felküzdenie magát a nagycsapatba, majd a Villarrealban végre elsőszámú kapus lehetett, most pedig már a Sevilla csapatából igazolták őt a fővárosiak.
A Real Madrid a Valencia ellen a két mérkőzés alapján 3-1-el jutott a legjobb négy közé, míg a Barcelona a Malagát ejtette ki 6-4-es összesítéssel, így a két klub egymás ellen játszik a döntőbe jutásért.
A Real Madrid játékosai között körülbelül 3 milliárd forint bónuszt osztana szét a vezetőség, ha a csapat 2002 után ismét Bajnokok Ligája győzelmet ünnepelhetne. Hasonló összeggel próbálják kicsit jobban motiválni a labdarúgókat arra is, hogy megvédjék bajnoki címűket.
Mesut Özil, a Lil Wayne rajongó, akiről hamarosan viaszszobor készül, a német Bild lapnak adott exkluzív interjút, amelyben a futball mellett magánéletéről is megosztott néhány információt.
Az egymás után három Valencia ellen lejátszott mérkőzésből ez volt a legrosszabb, minden szempontból. A fővárosiak nem játszottak jól, igaz az első meccsen már szinte minden kérdés eldőlt. A játékvezető nem állt a helyzet magaslatán, sok lapot osztott ki, így pedig a mérkőzés sokat vesztett az amúgy sem túl magas színvonalából. A lényeg azonban a továbbjutás, így pedig a Real Madrid várhatja az ellenfelét az elődöntőben.
A portugál edző megtörte a csendet és a francia „RMC Sport” rádiónak adott interjút. A Real Madridról, a PSG-ről és az őt körülvevő állandó vitákról beszélt.
A német játékos elismerte, hogy nem volt elegendő idejük az előszezonban és hogy voltak játékosok, akik nem a legjobb formájukat nyújtották. A következő forduló lehetséges ellenfelének kiléte pedig még nem számít.