Főoldal Real Madrid A Klub Bajnokok Ligája Galéria Érdekességek Az oldal
Rövid hírek

Nov. 21. Csütörtök.- David Moyes a Manchester United menedzsere a brazil középpályást a januári átigazolási időszakban hajlandó elengedni, mert nem illeszkedik a csapatszerkezetbe, viszont szívesen látná valamelyik szélen Angel di Mariat a real Madrid játékosát, akiért hajlandó lenne 17 millió Fontot kifizetni.

Nov. 21. Csütörtök.- Carlo Ancelotti a védekező középpályás visszatérését és játékát követően kimondottan ragaszkodik a spanyol válogatott középpályáshoz, ráadásul Sami Khedira sérülése még felerősítette ezt a kötődést. A másik oldalon Alonsonak kettő fő követelése volt a szerződéshosszabbítás esetén, az egyik határozott idejű kettő éves megállapodás, amelyben az első szezonban lejátszott mérkőzésszám nem határozza meg opcionálisan a második évi lehetőséget, a másik éves minimum 5 millió Eurós fizetés. Úgy tűnik már csak apró részletkérdések tisztázása maradt hátra és hamarosan világgá kürtölhetik Xabi Alonso és a Real Madrid házasságának folytatását.

Nov. 21. Csütörtök.- Bemutatta új kapusát az olasz élvonalbeli Cagliari, amelynek arra az Antonio Adánra esett a választása, aki szabadon igazolhatónak számított, mióta a nyáron szélnek eresztette a Real Madrid. A 26 esztendős spanyol portás egy plusz egy évre írt alá a Serie A középcsapatához.

Jan. 31. Csütörtök. -  A Marca arról számol be, hogy az Osasuna kapusa, Andrés Fernández egy lépésnyire volt attól, hogy aláírjon a Real Madridhoz. Az ügynöke és a klub megállapodtak abban, hogy csatlakozni fog, azonban Mourinho nem hagyta jóvá a tranzakciót. A portugál mester egy magas és tapasztalt hálóőrt szeretett volna, ezért esett a választása Diego Lópezre.


Kedd, 12:09 - Hivatalos: A Spanyol Labdarúgó Szövetség felmentette José Mourinhót a két mérkőzésre szóló eltiltása alól, valamint Tito Vilanovát az egy mérkőzésre szóló eltiltása alól.

Kedd, - 9:45 - Hamit Altintop a török Fenerbahcehoz igazol. A Real Madrid 2 millió eurót kap a játékosért.

Hétfő, 17:06 - Itasportpress szerint az egy hónapja a Real Madriddal szóba hozott Daniel Agger megszerzése újra napirendre kerülhet. Leigazolására azonban csak akkor van esély, amennyiben Albiol vagy Varane távozik a klubtól, mivel Carvalho esetleges távozásával is négy középső védő áll a portugál mester rendelkezésére.

Hétfő, 01:14 - Angol sajtóértesülések szerint a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata megegyezett a horvát irányító, Luka Modric ügynökével. Ezek szerint a középpályás négy évre kötelezné el magát a „királyiakhoz”, egyelőre nem publikus fizetéséről annyit tudni, hogy „galaktikusi” lesz. 
Részletek »

Vasárnap, 16:23 - A Liverpool egy 19,7 millió eurós ajánlatot tett a Real Madrid játékosáért, José Callejonért, a klub hajlandó lenne elengedni a játékost, de Callejon maradni szeretne.

 

 
2013 Nyár
Előszezon
Átigazolások
 
Meccs center
Következő mérkőzés
Almería - Real Madrid
Sorozat La Liga
Helyszín Mediterráneo
Dátum 2013.-11-23, 20:00
Játékvezető -
Előzetes -
TV Sport1 TV
Előző mérkőzés
Real Madrid C.F.
5
-
1
Real Sociedad
Sorozat La Liga
Helyszín  
Dátum  
Játékvezető  
Összefoglaló  
TV Sport1 TV

 

 
Tabella
 
Góllövőlista
Játékos Gólok Perc
Cristiano Ronaldo 16 1170
Diego Costa 13 1114
Antoine Griezmann 8 843
Lionel Messi 8 760

 

 
Hónap játékosa: Október
Cristiano Ronaldo #7
Poszt csatár
Nemzetiség Portugál
Játszott meccs/csereként  
Játszott perc  
Gólok  
Sárga/piros lapok  
 

 

 
A hét képekben
Nagyobb képért kattints a képre!
 
Videóajánló
Bajnokok Ligája 1/8: Manchester United 1-2 Real Madrid
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Oldal Statisztikái
Indulás: 2008-09-05
 
Hírek

Maximális intenzitás

2011.07.19. 23:27, Murinho
Forrás: realmadrid.com

Sergio Ramos és Pepe nem vettek részt az edzésen.

Agüero sorsa a héten eldőlhet

2011.07.18. 11:42, Sanko
Forrás: goal.com

Sergio Agüero hamarosan dönthet a jövőjét illetően.

A Galatasaray lesz az ellenfél a Bernabéu kupán

2011.07.18. 11:41, Sanko
Forrás: www.realmadrid.com

A Galatasaray együttese lesz majd a Real Madrid ellenfele a 33. Trofeo Santiago Bernabéu alkalmával, augusztus 24-én.

Barca-Real versenyfutás Neymarért

2011.07.18. 10:22, Murinho
Forrás: hatharom.hu

A Neymarért folytatott versenyből kiszállt a Chelsea, a Real Madrid és a Barcelona harcol a fiatal támadó aláírásásért - állítja a játékos ügynöke, Wagner Ribeiro. A Barca ugyanakkor csak jövőre, a Real viszont azonnal szerződtetné a 19 éves tehetséget, a pénzt egyik fél sem sajnálná Neymarért.

Meccs embere: Fabio Coentrao

2011.07.17. 17:50, Murinho
Forrás: realmadrid.com

A portugál középpályás nagyszerűen debütált a Real Madridban.

LA Galaxy 1-4 Real Madrid

2011.07.17. 10:34, Murinho
Forrás: realmadrid.com

A Real Madrid góljait Callejón, Joselu, Cristiano Ronaldo és Benzema szerezték, míg Kaká és Coentrao nagyon jó teljesítményt nyújtottak, így a Real Madrid könnyedén tudott nyerni az angyalok városában.

Hivatalos: Garay a Benficáé!

2011.07.17. 00:23, Murinho
Forrás: realmadrid.com

A Real Madrid és a Benfica megegyezett Ezequiel Garay átigazolását illetően.Az átigazolás létrejöttét a Real Madrid hivatalos oldalán jelentette be, átigazolási díjat nem tüntettek fel. Garay a szezon első távozója.

A Real állítólag megegyezett Coentraóról a Benficával

2011.06.17. 21:30, DN9
Forrás: Nso.Hu

Nagy a nyüzsgés a Real Madridnál. Napról napra újabb és újabb hírek látnak napvilágot a királyi gárda nyári játékosmozgásával kapcsolatban. A legfrissebb portugál lapértesülések szerint például megszületett az egyezség a klub és a Benfica között Fábio Coentrao átigazolásáról, míg Gonzalo Higuaínért Olaszországból, a Juventus és a Roma csapatától érkeznek ajánlatok...

Özil a legtöbbet foglalkoztattot középpályás

2011.06.16. 18:19, Murinho
Forrás: realmadrid.com

Mesut Özil 63 mérkőzésen vett részt a szezonban, ez a saját legjobb és leghosszabb szezonja is a karrierjében.

 

Casillas nyilatkozata

2011.06.11. 14:11, Murinho
Forrás: realmadrid.com

"Mentálisan erősnek lenni a legfontosabb minden kapusnak, vagy bármelyik játékosnak."

 

Copyright ˆ 2008-2013 www.HalaRMadrid.gportal.hu - Minden jog fenntertva!

               

 


Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG