Nov. 21. Csütörtök.- David Moyes a Manchester United menedzsere a brazil középpályást a januári átigazolási időszakban hajlandó elengedni, mert nem illeszkedik a csapatszerkezetbe, viszont szívesen látná valamelyik szélen Angel di Mariat a real Madrid játékosát, akiért hajlandó lenne 17 millió Fontot kifizetni.
Nov. 21. Csütörtök.-Carlo Ancelotti a védekező középpályás visszatérését és játékát követően kimondottan ragaszkodik a spanyol válogatott középpályáshoz, ráadásul Sami Khedira sérülése még felerősítette ezt a kötődést. A másik oldalon Alonsonak kettő fő követelése volt a szerződéshosszabbítás esetén, az egyik határozott idejű kettő éves megállapodás, amelyben az első szezonban lejátszott mérkőzésszám nem határozza meg opcionálisan a második évi lehetőséget, a másik éves minimum 5 millió Eurós fizetés. Úgy tűnik már csak apró részletkérdések tisztázása maradt hátra és hamarosan világgá kürtölhetik Xabi Alonso és a Real Madrid házasságának folytatását.
Nov. 21. Csütörtök.- Bemutatta új kapusát az olasz élvonalbeli Cagliari, amelynek arra az Antonio Adánra esett a választása, aki szabadon igazolhatónak számított, mióta a nyáron szélnek eresztette a Real Madrid. A 26 esztendős spanyol portás egy plusz egy évre írt alá a Serie A középcsapatához.
Jan. 31. Csütörtök. - A Marca arról számol be, hogy az Osasuna kapusa, Andrés Fernández egy lépésnyire volt attól, hogy aláírjon a Real Madridhoz. Az ügynöke és a klub megállapodtak abban, hogy csatlakozni fog, azonban Mourinho nem hagyta jóvá a tranzakciót. A portugál mester egy magas és tapasztalt hálóőrt szeretett volna, ezért esett a választása Diego Lópezre.
Kedd, 12:09 - Hivatalos: A Spanyol Labdarúgó Szövetség felmentette José Mourinhót a két mérkőzésre szóló eltiltása alól, valamint Tito Vilanovát az egy mérkőzésre szóló eltiltása alól.
Kedd, - 9:45 - Hamit Altintop a török Fenerbahcehoz igazol. A Real Madrid 2 millió eurót kap a játékosért.
Hétfő, 17:06 - Itasportpress szerint az egy hónapja a Real Madriddal szóba hozott Daniel Agger megszerzése újra napirendre kerülhet. Leigazolására azonban csak akkor van esély, amennyiben Albiol vagy Varane távozik a klubtól, mivel Carvalho esetleges távozásával is négy középső védő áll a portugál mester rendelkezésére.
Hétfő, 01:14 - Angol sajtóértesülések szerint a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata megegyezett a horvát irányító, Luka Modric ügynökével. Ezek szerint a középpályás négy évre kötelezné el magát a „királyiakhoz”, egyelőre nem publikus fizetéséről annyit tudni, hogy „galaktikusi” lesz. Részletek »
Vasárnap, 16:23 - A Liverpool egy 19,7 millió eurós ajánlatot tett a Real Madrid játékosáért, José Callejonért, a klub hajlandó lenne elengedni a játékost, de Callejon maradni szeretne.
Manuel Pellegrini kihirdette a Real Madrid 19 fős keretét a Zaragoza elleni mérkőzésre, amelyben ismét megtalálható a sérüléséből felépült Raúl, Kaká és Metzelder is. Raúl Albiol eltiltés, Drenthe és Pepe pedig sérülés miatt nem utazhat el a csapattal.
A Real Madrid a legsporszerűbb csapat a spanyol bajnokság idei szezonjában. A Királyi gárda 84 ponttal áll az első helyen, őket követi az Almería (87 pont) és a Barcelona (89 pont) együttese a második illetve harmadik pozícióban.
A La Romareda az egyik legbonyolultabb helyszín a spanyol első osztályban, ennek ellenére a Real Madrid általában jó eredményeket szokott elérni ebben a stadionban, hiszen az eddigi 55 itt lejátszott mérkőzésük közül 39 találkozón nem szenvedtek vereséget. A Királyi gárda eddig 23 győzelmet és 16 döntetlent ért el Zaragozában.
A spanyol szövetség elkészítette a 35. forduló mérkőzéseinek időpont beosztását, mely után eldőlt, hogy a Real Madrid május 2-án, 19 órától játszik majd az Osasuna együttesével a Bernabéu stadionban.
A Real Madrid hazai pályán gólfelelősei, Gonzalo Higuaín és Cristiano Ronaldo egy-egy találatával nyert a Valencia ellen. A fővárosiak győzelmükkel egy pontra felzárkóztak a tabellán a címvédő, listavezető Barcelona mögé.
Az első meccslabda a ma esti Valencia elleni találkozó. Az Espanyol megtette azt a szívességet a Real Madridnak, hogy a Barcelonával tegnap este leikszelt. Most Pellegrini fiain a sor, hogy bizonyítsanak.