Nov. 21. Csütörtök.- David Moyes a Manchester United menedzsere a brazil középpályást a januári átigazolási időszakban hajlandó elengedni, mert nem illeszkedik a csapatszerkezetbe, viszont szívesen látná valamelyik szélen Angel di Mariat a real Madrid játékosát, akiért hajlandó lenne 17 millió Fontot kifizetni.
Nov. 21. Csütörtök.-Carlo Ancelotti a védekező középpályás visszatérését és játékát követően kimondottan ragaszkodik a spanyol válogatott középpályáshoz, ráadásul Sami Khedira sérülése még felerősítette ezt a kötődést. A másik oldalon Alonsonak kettő fő követelése volt a szerződéshosszabbítás esetén, az egyik határozott idejű kettő éves megállapodás, amelyben az első szezonban lejátszott mérkőzésszám nem határozza meg opcionálisan a második évi lehetőséget, a másik éves minimum 5 millió Eurós fizetés. Úgy tűnik már csak apró részletkérdések tisztázása maradt hátra és hamarosan világgá kürtölhetik Xabi Alonso és a Real Madrid házasságának folytatását.
Nov. 21. Csütörtök.- Bemutatta új kapusát az olasz élvonalbeli Cagliari, amelynek arra az Antonio Adánra esett a választása, aki szabadon igazolhatónak számított, mióta a nyáron szélnek eresztette a Real Madrid. A 26 esztendős spanyol portás egy plusz egy évre írt alá a Serie A középcsapatához.
Jan. 31. Csütörtök. - A Marca arról számol be, hogy az Osasuna kapusa, Andrés Fernández egy lépésnyire volt attól, hogy aláírjon a Real Madridhoz. Az ügynöke és a klub megállapodtak abban, hogy csatlakozni fog, azonban Mourinho nem hagyta jóvá a tranzakciót. A portugál mester egy magas és tapasztalt hálóőrt szeretett volna, ezért esett a választása Diego Lópezre.
Kedd, 12:09 - Hivatalos: A Spanyol Labdarúgó Szövetség felmentette José Mourinhót a két mérkőzésre szóló eltiltása alól, valamint Tito Vilanovát az egy mérkőzésre szóló eltiltása alól.
Kedd, - 9:45 - Hamit Altintop a török Fenerbahcehoz igazol. A Real Madrid 2 millió eurót kap a játékosért.
Hétfő, 17:06 - Itasportpress szerint az egy hónapja a Real Madriddal szóba hozott Daniel Agger megszerzése újra napirendre kerülhet. Leigazolására azonban csak akkor van esély, amennyiben Albiol vagy Varane távozik a klubtól, mivel Carvalho esetleges távozásával is négy középső védő áll a portugál mester rendelkezésére.
Hétfő, 01:14 - Angol sajtóértesülések szerint a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata megegyezett a horvát irányító, Luka Modric ügynökével. Ezek szerint a középpályás négy évre kötelezné el magát a „királyiakhoz”, egyelőre nem publikus fizetéséről annyit tudni, hogy „galaktikusi” lesz. Részletek »
Vasárnap, 16:23 - A Liverpool egy 19,7 millió eurós ajánlatot tett a Real Madrid játékosáért, José Callejonért, a klub hajlandó lenne elengedni a játékost, de Callejon maradni szeretne.
A Real Madrid 2–1-re nyert az Almería otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában. Bár az andalúzok Kalu Uche találatával vezetést szereztek, Cristiano Ronaldo és Rafael van der Vaart révén fordítani tudtak a fővárosiak.
A Real Madrid a hétvégi el clásico elvesztése után lépéshátrányba került a Barcelonával szemben, ráadásul a katalánok szerdán legyőzték a Deportivót is. A Real annak az Almeríának az otthonába látogatott, amely hazai pályán a Barcelonát is megszorongatta, mi több, pontot is rabolt tőle.
A Real kezdett aktívabban, de a vezetést az andalúz együttes szerezte meg: Kalu Uche kapott labdát a leshatáron, a nigériai támadó jobbról középre adott, ott pedig az érkező Albert Crusat estében a bal sarokba lőtt (1–0).
Csak bő tíz percig volt a vezetés a hazaiaknál, a 26. percben Cristiano Ronaldo remek alakítása nyomán már 1–1 szerepelt az eredményjelzőn: a portugál klasszis szépen indult meg három védő között, majd ballal a kapu bal oldalába helyezett (1–1).
Három perccel később ráadásul át is vehette volna a vezetést a fővárosi csapat, amikor Guti lövése kijött a kapufáról éppen az üresen álló Rafael van der Vaart elé, a holland középpályás viszont annyira meglepődött ezen, hogy óriási helyzetből a kapu mellé passzolt. Így döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok.
Szünet után Michel Macedo bravúros mentése akadályozta meg az újabb Real Madrid-gólt, a brazil védő a már honfitársán, Diego Alves kapuson túljutó labdát húzta még ki a gólvonalról Gonzalo Higuaín lövése után. A 69. percben azonban már egyikük sem tudott segíteni a hazaiakon, hiszen Van der Vaart 17 méteres lövése a bal sarokba vágódott (1–2).
Az Almería nagy erőket mozgósított az egyenlítésért, a társak többször is megtalálták Kalu Uchét, de a támadót rendszerint lesen intették le. A Real Madrid megtartotta vezetését (Gonzalo Higuaín révén még egy les miatt érvénytelenített találatig is eljutott), így hátránya három pont a Barcelonával szemben.
Almería–Real Madrid 1–2 (Crusat 14., ill. C. Ronaldo 27., Van der Vaart 69.)