Nov. 21. Csütörtök.- David Moyes a Manchester United menedzsere a brazil középpályást a januári átigazolási időszakban hajlandó elengedni, mert nem illeszkedik a csapatszerkezetbe, viszont szívesen látná valamelyik szélen Angel di Mariat a real Madrid játékosát, akiért hajlandó lenne 17 millió Fontot kifizetni.
Nov. 21. Csütörtök.-Carlo Ancelotti a védekező középpályás visszatérését és játékát követően kimondottan ragaszkodik a spanyol válogatott középpályáshoz, ráadásul Sami Khedira sérülése még felerősítette ezt a kötődést. A másik oldalon Alonsonak kettő fő követelése volt a szerződéshosszabbítás esetén, az egyik határozott idejű kettő éves megállapodás, amelyben az első szezonban lejátszott mérkőzésszám nem határozza meg opcionálisan a második évi lehetőséget, a másik éves minimum 5 millió Eurós fizetés. Úgy tűnik már csak apró részletkérdések tisztázása maradt hátra és hamarosan világgá kürtölhetik Xabi Alonso és a Real Madrid házasságának folytatását.
Nov. 21. Csütörtök.- Bemutatta új kapusát az olasz élvonalbeli Cagliari, amelynek arra az Antonio Adánra esett a választása, aki szabadon igazolhatónak számított, mióta a nyáron szélnek eresztette a Real Madrid. A 26 esztendős spanyol portás egy plusz egy évre írt alá a Serie A középcsapatához.
Jan. 31. Csütörtök. - A Marca arról számol be, hogy az Osasuna kapusa, Andrés Fernández egy lépésnyire volt attól, hogy aláírjon a Real Madridhoz. Az ügynöke és a klub megállapodtak abban, hogy csatlakozni fog, azonban Mourinho nem hagyta jóvá a tranzakciót. A portugál mester egy magas és tapasztalt hálóőrt szeretett volna, ezért esett a választása Diego Lópezre.
Kedd, 12:09 - Hivatalos: A Spanyol Labdarúgó Szövetség felmentette José Mourinhót a két mérkőzésre szóló eltiltása alól, valamint Tito Vilanovát az egy mérkőzésre szóló eltiltása alól.
Kedd, - 9:45 - Hamit Altintop a török Fenerbahcehoz igazol. A Real Madrid 2 millió eurót kap a játékosért.
Hétfő, 17:06 - Itasportpress szerint az egy hónapja a Real Madriddal szóba hozott Daniel Agger megszerzése újra napirendre kerülhet. Leigazolására azonban csak akkor van esély, amennyiben Albiol vagy Varane távozik a klubtól, mivel Carvalho esetleges távozásával is négy középső védő áll a portugál mester rendelkezésére.
Hétfő, 01:14 - Angol sajtóértesülések szerint a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata megegyezett a horvát irányító, Luka Modric ügynökével. Ezek szerint a középpályás négy évre kötelezné el magát a „királyiakhoz”, egyelőre nem publikus fizetéséről annyit tudni, hogy „galaktikusi” lesz. Részletek »
Vasárnap, 16:23 - A Liverpool egy 19,7 millió eurós ajánlatot tett a Real Madrid játékosáért, José Callejonért, a klub hajlandó lenne elengedni a játékost, de Callejon maradni szeretne.
A Real Madrid a D csoportba került. A csapatnak a Lyonnal, az Ajaxszal és a Dinamo Zagrebbel kell majd szembenéznie a csoportkör során. Az Ajaxszal már a tavalyi csoportkör során is találkozott a csapat, míg a Lyont a kieséses rendszerben búcsúztatta a gárda. A Dinamo Zagreb bizonyul a legkönnyebb ellenfélnek, míg a Lyon a legnehezebbnek.
Nézzük a Real Madrid és ellenfelei eddigi egymás elleni mérlegét...
OLYMPIQUE DE LYONNAIS
A Real Madrid és a Lyon egymás ellen ebben az idényben zsinórban a harmadik évben fog egymás ellen megküzdeni. Nem a kiesés szakaszban, hanem a csoportkörben. A Lyontól távoztak játékosok, de érkeztek is szép számmal a csapathoz tehetséges játékosok. A csapat jelenlegi edzője Rémi Garde.
REAL MADRID vs. LYON A BL-BEN
M
GY
D
V
LG
KG
8
1
4
3
8
11
AJAX AMSTERDAM
Az Ajaxnak már sikerült négyszer elhódítani a legrangosabb európai kupát (1971, 1972, 1973, 1995) és most újra szembenéz a Real Madriddal a csoportkör során, csakúgy mint a tavalyi szezonban. Akkor a Real Madrid mindkétszer megverte az Ajax csapatát. Frank de Boer együttese - aki a klub korábbi játékosa - most arra készül, hogy meglepje a madridi csapatot.
REAL MADRID vs. AJAX A BL-BEN
M
GY
D
V
LG
KG
8
3
1
4
10
8
DINAMO ZAGREB
A Dinamo 12 év után tér vissza a Bajnokok Ligájába miután megnyerte a horvát bajnokságot és a rájátszásban a svéd Malmöt búcssúztatta. A csapat hazai pályán nagyon magabiztosan nyert 4-1-re, ám idegenben nehézségeik támadtak, így 2-0-ra kikaptak, de még így is biztos volt a továbbjutás.
A Real Madrid és a Dinamo Zagreb még nem játszott egymás ellen a Bajnokok Ligájában.
A Real Madrid csoportköri programja:
2011.09.14.
D. ZAGREB - REAL MADRID
2011.09.27.
REAL MADRID - AJAX
2011.10.18
REAL MADRID- O. LYONNAIS
2011.11.02
O. LYONNAIS - REAL MADRID
2011.11.22
REAL MADRID - D. ZAGREB
2011.12.07.
AJAX - REAL MADRID
Ezután:
KIESÉSES SZAKASZ
Sorsolás: december 16.
Nyolcaddöntő: 2012. február 14–15. és 21–22. (első mérkőzések), március 6–7., 13–14. (visszavágók)
Negyeddöntő: 2012. március 27–28. (első mérkőzések) és április 3–4. (visszavágók)
Elődöntő: 2012. április 17–18. (első mérkőzések) és 2012. április 24–25. (visszavágók)
Döntő: 2012. május 19., Allianz Arena, München
NEVEZÉS A BL-RE
A kereteket szeptember elsején éjfélig le kell adni az UEFA-nak. Huszonöt játékost lehet nevezni az úgynevezett A-listára, közülük legalább nyolcnak helyi vagy saját nevelésűnek (15–21 éves kora között három évet eltöltött az adott klubban vagy az adott szövetség égisze alá tartozó másik csapatnál igazolt játékosként) kell lennie. Amennyiben nincs ennyi saját vagy helyi nevelésű labdarúgó, az A-listás helyek száma csökken (tehát akár lehet ilyen játékos nélkül is nevezni a keretet, de akkor az A-listán csak 17 futballista szerepelhet).
Korlátlan számú játékost lehet nevezni a B-listán a mérkőzések előtti nap éjféljéig. Erre kizárólag 1990. január 1. után született labdarúgók kerülhetnek, akik 15 esztendős koruk óta legalább két évig folyamatosan a nevező klub igazolt futballistái voltak.
Újabb játékosok nevezésére (leszámítva a B-listát) csak a csoportmérkőzéseket követően kerülhet sor. Egy kivétel van: legalább két kapus hosszú távú (30 napon túl gyógyuló) sérülése esetén nevezhető egy plusz kapuvédő.