Nov. 21. Csütörtök.- David Moyes a Manchester United menedzsere a brazil középpályást a januári átigazolási időszakban hajlandó elengedni, mert nem illeszkedik a csapatszerkezetbe, viszont szívesen látná valamelyik szélen Angel di Mariat a real Madrid játékosát, akiért hajlandó lenne 17 millió Fontot kifizetni.
Nov. 21. Csütörtök.-Carlo Ancelotti a védekező középpályás visszatérését és játékát követően kimondottan ragaszkodik a spanyol válogatott középpályáshoz, ráadásul Sami Khedira sérülése még felerősítette ezt a kötődést. A másik oldalon Alonsonak kettő fő követelése volt a szerződéshosszabbítás esetén, az egyik határozott idejű kettő éves megállapodás, amelyben az első szezonban lejátszott mérkőzésszám nem határozza meg opcionálisan a második évi lehetőséget, a másik éves minimum 5 millió Eurós fizetés. Úgy tűnik már csak apró részletkérdések tisztázása maradt hátra és hamarosan világgá kürtölhetik Xabi Alonso és a Real Madrid házasságának folytatását.
Nov. 21. Csütörtök.- Bemutatta új kapusát az olasz élvonalbeli Cagliari, amelynek arra az Antonio Adánra esett a választása, aki szabadon igazolhatónak számított, mióta a nyáron szélnek eresztette a Real Madrid. A 26 esztendős spanyol portás egy plusz egy évre írt alá a Serie A középcsapatához.
Jan. 31. Csütörtök. - A Marca arról számol be, hogy az Osasuna kapusa, Andrés Fernández egy lépésnyire volt attól, hogy aláírjon a Real Madridhoz. Az ügynöke és a klub megállapodtak abban, hogy csatlakozni fog, azonban Mourinho nem hagyta jóvá a tranzakciót. A portugál mester egy magas és tapasztalt hálóőrt szeretett volna, ezért esett a választása Diego Lópezre.
Kedd, 12:09 - Hivatalos: A Spanyol Labdarúgó Szövetség felmentette José Mourinhót a két mérkőzésre szóló eltiltása alól, valamint Tito Vilanovát az egy mérkőzésre szóló eltiltása alól.
Kedd, - 9:45 - Hamit Altintop a török Fenerbahcehoz igazol. A Real Madrid 2 millió eurót kap a játékosért.
Hétfő, 17:06 - Itasportpress szerint az egy hónapja a Real Madriddal szóba hozott Daniel Agger megszerzése újra napirendre kerülhet. Leigazolására azonban csak akkor van esély, amennyiben Albiol vagy Varane távozik a klubtól, mivel Carvalho esetleges távozásával is négy középső védő áll a portugál mester rendelkezésére.
Hétfő, 01:14 - Angol sajtóértesülések szerint a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata megegyezett a horvát irányító, Luka Modric ügynökével. Ezek szerint a középpályás négy évre kötelezné el magát a „királyiakhoz”, egyelőre nem publikus fizetéséről annyit tudni, hogy „galaktikusi” lesz. Részletek »
Vasárnap, 16:23 - A Liverpool egy 19,7 millió eurós ajánlatot tett a Real Madrid játékosáért, José Callejonért, a klub hajlandó lenne elengedni a játékost, de Callejon maradni szeretne.
A Real Madrid vezetőedzője, José Mourinho a Manchester United védőjével, Nemanja Vidiccsel erősítené a Királyi Gárda hátsó sorát, és a Vörös Ördögök menedzsere, Sir Alex Ferguson hajlandó is lenne eladni a játékost jövő nyáron, ha elég pénzt ajánlanak érte.
Ferguson állítólag úgy érzi, hogy Vidics - aki egyébként a United csapatkapitánya - már nem száz százalékig elkötelezett a manchesteri klub mellett, és januárban ugyan nem akarja eladni, de június végén a megfelelő mennyiségű pénz ellenében elengedné a szerb hátvédet. Mindezt úgy, hogy Rio Ferdinand 33 éves és lassan látszanak a játékán az évek, Phil Jones, Chris Smalling vagy épp Johnny Evans pedig vitathatatlanul tehetségesek, de még fiatalok, és van hova fejlődniük. Persze a skót menedzser néhányszor már bizonyította, hogy tudja, mit csinál...
Vidics a bajnokságban eddig csak három mérkőzésen játszott a Unitedben, mivel az első fordulóban izomsérülést szenvedett. Fergusont állítólag bosszantotta, hogy a sérüléséből a válogatott egyik Eb-selejtezőjén tért vissza, majd a Manchester City elleni 6-1-es vereség alkalmával nem is nevezte a keretbe, miután az Otelul Galati elleni BL-meccsen Vidics kiállíttatta magát. Az óta viszont az Everton és a Sunderland ellen is betette a kezdőbe, és a Vörös Ördögök mindkét meccset kapott gól nélkül zárták.