Nov. 21. Csütörtök.- David Moyes a Manchester United menedzsere a brazil középpályást a januári átigazolási időszakban hajlandó elengedni, mert nem illeszkedik a csapatszerkezetbe, viszont szívesen látná valamelyik szélen Angel di Mariat a real Madrid játékosát, akiért hajlandó lenne 17 millió Fontot kifizetni.
Nov. 21. Csütörtök.-Carlo Ancelotti a védekező középpályás visszatérését és játékát követően kimondottan ragaszkodik a spanyol válogatott középpályáshoz, ráadásul Sami Khedira sérülése még felerősítette ezt a kötődést. A másik oldalon Alonsonak kettő fő követelése volt a szerződéshosszabbítás esetén, az egyik határozott idejű kettő éves megállapodás, amelyben az első szezonban lejátszott mérkőzésszám nem határozza meg opcionálisan a második évi lehetőséget, a másik éves minimum 5 millió Eurós fizetés. Úgy tűnik már csak apró részletkérdések tisztázása maradt hátra és hamarosan világgá kürtölhetik Xabi Alonso és a Real Madrid házasságának folytatását.
Nov. 21. Csütörtök.- Bemutatta új kapusát az olasz élvonalbeli Cagliari, amelynek arra az Antonio Adánra esett a választása, aki szabadon igazolhatónak számított, mióta a nyáron szélnek eresztette a Real Madrid. A 26 esztendős spanyol portás egy plusz egy évre írt alá a Serie A középcsapatához.
Jan. 31. Csütörtök. - A Marca arról számol be, hogy az Osasuna kapusa, Andrés Fernández egy lépésnyire volt attól, hogy aláírjon a Real Madridhoz. Az ügynöke és a klub megállapodtak abban, hogy csatlakozni fog, azonban Mourinho nem hagyta jóvá a tranzakciót. A portugál mester egy magas és tapasztalt hálóőrt szeretett volna, ezért esett a választása Diego Lópezre.
Kedd, 12:09 - Hivatalos: A Spanyol Labdarúgó Szövetség felmentette José Mourinhót a két mérkőzésre szóló eltiltása alól, valamint Tito Vilanovát az egy mérkőzésre szóló eltiltása alól.
Kedd, - 9:45 - Hamit Altintop a török Fenerbahcehoz igazol. A Real Madrid 2 millió eurót kap a játékosért.
Hétfő, 17:06 - Itasportpress szerint az egy hónapja a Real Madriddal szóba hozott Daniel Agger megszerzése újra napirendre kerülhet. Leigazolására azonban csak akkor van esély, amennyiben Albiol vagy Varane távozik a klubtól, mivel Carvalho esetleges távozásával is négy középső védő áll a portugál mester rendelkezésére.
Hétfő, 01:14 - Angol sajtóértesülések szerint a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata megegyezett a horvát irányító, Luka Modric ügynökével. Ezek szerint a középpályás négy évre kötelezné el magát a „királyiakhoz”, egyelőre nem publikus fizetéséről annyit tudni, hogy „galaktikusi” lesz. Részletek »
Vasárnap, 16:23 - A Liverpool egy 19,7 millió eurós ajánlatot tett a Real Madrid játékosáért, José Callejonért, a klub hajlandó lenne elengedni a játékost, de Callejon maradni szeretne.
A brazil titán, Neymar csütörtökön megújította szerződését a Santosszal, 2014 nyaráig, a hazai rendezésű világbajnokság végégig írt alá. A spanyol AS sportnapilapnak hozzáfért az új kontraktus pontos részleteihez, e szerint a 19 éves támadó új kivásárlási ára a 70 millió eurót is elérheti.
Neymar, és a klub képviselői szerda este sajtótájékoztatón is megerősítették a már korábban felröppent hírt. A csatár egyébként délelőtt 11:30-kor írta alá az új megállapodást.
A lap beszámolója szerint a Santos nem tartotta "tiszteletben" a Real Madriddal kötött szóbeli megállapodást, melynek értelmében Neymar a jövő nyáron, mintegy 60 millió euróért került volna a királyiakhoz, az átigazolást a brazil egyesületnél esedékes decemberi elnökválasztás és a klubvilágbajnokság után kötötték volna meg hivatalosan. A Realnak és a többi kérőnek még három évig várnia kell, a szerződés záradékába pedig 45-70 millió euró közötti kivásárlási ár került - a Madridi ajánlat 58 millió euróhoz volt szabva.
Emellett természetesen Neymar sem járt rosszul anyagilag az új kontraktussal, az eddigi 70 helyett 90 százalékos részesedése lesz a vele kapcsolatos marketingbevételekből. Továbbá 67.100 euróról 104.800 euróra emelték a havi fizetését. A reklámszerződésekkel együtt havonta 550 ezer eurót tehet zsebre, vagyis évente több mint hat milliót.
A madridi "előszerződés" ezzel meghiúsult, az 58-60 millió eurónál még jóval többet lesz kénytelen fizetni a spanyol klub, ha 2014-ben még ragaszkodik Neymarhoz.
Az AS-nek nyilatkozott egy tanú, aki jelen volt akkor, amikor Florentino Pérezt, a Real Madrid elnökét telefonon tájékoztatták a történtekről, és megköszönték az "érdeklődését". Az informátor szerint a beszélgetés körülbelül másfél percig tartott, és száraz, tárgyilagos hangnemben zajlott.
Bár felröppentek olyan hírek is, hogy a Brazil Nemzeti Bank állhat a háttérben, a pénzintézet segítségével tartották otthon a legígéretesebb brazil tehetséget, Luiz Alvaro Ribeiro, a Santos elnöke határozottan cáfolta ezeket a pletykákat.