Főoldal Real Madrid A Klub Bajnokok Ligája Galéria Érdekességek Az oldal
Rövid hírek

Nov. 21. Csütörtök.- David Moyes a Manchester United menedzsere a brazil középpályást a januári átigazolási időszakban hajlandó elengedni, mert nem illeszkedik a csapatszerkezetbe, viszont szívesen látná valamelyik szélen Angel di Mariat a real Madrid játékosát, akiért hajlandó lenne 17 millió Fontot kifizetni.

Nov. 21. Csütörtök.- Carlo Ancelotti a védekező középpályás visszatérését és játékát követően kimondottan ragaszkodik a spanyol válogatott középpályáshoz, ráadásul Sami Khedira sérülése még felerősítette ezt a kötődést. A másik oldalon Alonsonak kettő fő követelése volt a szerződéshosszabbítás esetén, az egyik határozott idejű kettő éves megállapodás, amelyben az első szezonban lejátszott mérkőzésszám nem határozza meg opcionálisan a második évi lehetőséget, a másik éves minimum 5 millió Eurós fizetés. Úgy tűnik már csak apró részletkérdések tisztázása maradt hátra és hamarosan világgá kürtölhetik Xabi Alonso és a Real Madrid házasságának folytatását.

Nov. 21. Csütörtök.- Bemutatta új kapusát az olasz élvonalbeli Cagliari, amelynek arra az Antonio Adánra esett a választása, aki szabadon igazolhatónak számított, mióta a nyáron szélnek eresztette a Real Madrid. A 26 esztendős spanyol portás egy plusz egy évre írt alá a Serie A középcsapatához.

Jan. 31. Csütörtök. -  A Marca arról számol be, hogy az Osasuna kapusa, Andrés Fernández egy lépésnyire volt attól, hogy aláírjon a Real Madridhoz. Az ügynöke és a klub megállapodtak abban, hogy csatlakozni fog, azonban Mourinho nem hagyta jóvá a tranzakciót. A portugál mester egy magas és tapasztalt hálóőrt szeretett volna, ezért esett a választása Diego Lópezre.


Kedd, 12:09 - Hivatalos: A Spanyol Labdarúgó Szövetség felmentette José Mourinhót a két mérkőzésre szóló eltiltása alól, valamint Tito Vilanovát az egy mérkőzésre szóló eltiltása alól.

Kedd, - 9:45 - Hamit Altintop a török Fenerbahcehoz igazol. A Real Madrid 2 millió eurót kap a játékosért.

Hétfő, 17:06 - Itasportpress szerint az egy hónapja a Real Madriddal szóba hozott Daniel Agger megszerzése újra napirendre kerülhet. Leigazolására azonban csak akkor van esély, amennyiben Albiol vagy Varane távozik a klubtól, mivel Carvalho esetleges távozásával is négy középső védő áll a portugál mester rendelkezésére.

Hétfő, 01:14 - Angol sajtóértesülések szerint a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata megegyezett a horvát irányító, Luka Modric ügynökével. Ezek szerint a középpályás négy évre kötelezné el magát a „királyiakhoz”, egyelőre nem publikus fizetéséről annyit tudni, hogy „galaktikusi” lesz. 
Részletek »

Vasárnap, 16:23 - A Liverpool egy 19,7 millió eurós ajánlatot tett a Real Madrid játékosáért, José Callejonért, a klub hajlandó lenne elengedni a játékost, de Callejon maradni szeretne.

 

 
2013 Nyár
Előszezon
Átigazolások
 
Meccs center
Következő mérkőzés
Almería - Real Madrid
Sorozat La Liga
Helyszín Mediterráneo
Dátum 2013.-11-23, 20:00
Játékvezető -
Előzetes -
TV Sport1 TV
Előző mérkőzés
Real Madrid C.F.
5
-
1
Real Sociedad
Sorozat La Liga
Helyszín  
Dátum  
Játékvezető  
Összefoglaló  
TV Sport1 TV

 

 
Tabella
 
Góllövőlista
Játékos Gólok Perc
Cristiano Ronaldo 16 1170
Diego Costa 13 1114
Antoine Griezmann 8 843
Lionel Messi 8 760

 

 
Hónap játékosa: Október
Cristiano Ronaldo #7
Poszt csatár
Nemzetiség Portugál
Játszott meccs/csereként  
Játszott perc  
Gólok  
Sárga/piros lapok  
 

 

 
A hét képekben
Nagyobb képért kattints a képre!
 
Videóajánló
Bajnokok Ligája 1/8: Manchester United 1-2 Real Madrid
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Oldal Statisztikái
Indulás: 2008-09-05
 
Hírek

Hat fordítás a szezonban

2012.01.31. 17:36, Sanko
Forrás: RealMadrid.com


A Real Madrid a Zaragoza elleni találkozón már a hatodik alkalommal tudott fordítani a szezonban (öt a ligában, egy a kupában). Az Iberostar staionban lejátszott bajnokit kivéve a habfehérek hazai pályán játszották ezen meccseket.

A Real Madrid az ötödik játéknapon tudott fordítani először, a Rayo Vallecano ellen. Michu találatával az újonc szerzett vezetést, Cristiano Ronaldo és Higuaín találatával azonban már a szünetre előnnyel vonulhattak a Blancók. A találkozó végül 6-2-es madridi sikerrel zárult. A 13. fordulóban az Atlético Madrid lepte meg José Mourinho együttesét, és szerzett már a 14. minutumban vezetést a Santiago Bernabéuban. A Real Madrid végül Cristiano Ronaldo (2), Di María és Higuaín góljainak köszönhetően nyerni tudott.

A következő visszatérés a kupában volt, a Málaga ellen a legjobb 16 között. Sergio Sanchez és Demichelis találataival már 2-vel is elhúztak a vendégek, a Királyi gárda az utolsó 20 percben nyerte meg a meccset, Khedira, Higuain és Benzema góljaival.

Az utolsó három bajnoki elejét egyaránt "átaludta" a csapat. Mallorcán Hemed góljára sikerült 2-vel válaszolni (Higuaín, Callejón); a Bilbao ellen Llorente szomorította el az összecsapás 12. percében a Bernabéu közönségét, szombaton pedig a Zaragoza játékosa, Lafita mattolta Iker Casillast, a Real Madrid viszont ekkor is fordítani tudott.

A REAL MADRID FORDÍTÁSAI A 2011/2012-ES SZEZONBAN
FORDULÓ DÁTUM SOROZAT MÉRKŐZÉS EREDMÉNY
5 2011/09/25 La Liga Real Madrid 6-2 Rayo Vallecano 0-1 Michu (1')
1-1 C. Ronaldo (39')
2-1 Higuain (44')
3-1 C. Ronaldo (51')
3-2 Michu (55')
4-2 Varane (67')
5-2 Benzema (73')
6-2 C. Ronaldo (84')
13 2011/11/27 La Liga Real Madrid 4-1 Atletico Madrid 0-1 Adrian (14')
1-1 C. Ronaldo (23')
2-1 Di Maria (48')
3-1 Higuain (64')
4-1 C. Ronaldo (84')
Legjobb 16 2012/01/04 Copa del Rey Real Madrid 3-2 Malaga 0-1 S. Sanchez (10')
0-2 Demichelis (29')
1-2 Khedira (68')
2-2 Higuain (70')
3-2 Benzema (78')
19 2012/01/15 La Liga Mallorca 1-2 Real Madrid 1-0 Hemed (38')
1-1 Higuain (72')
1-2 Callejon (85')
20 2012/01/22 La Liga Real Madrid 4-1 Athletic Bilbao 0-1 Llorente (12')
1-1 Marcelo (24')
2-1 C. Ronaldo (47')
3-1 C. Ronaldo (67')
4-1 Callejon (85')
21 2012/01/28 La Liga Real Madrid 3-1 Zaragoza 0-1 Lafita (11')
1-1 Kaka (32')
2-1 C. Ronaldo (49')
3-1 Ozil (56')

 

Még nincs hozzászólás.
 

Copyright ˆ 2008-2013 www.HalaRMadrid.gportal.hu - Minden jog fenntertva!

               

 


RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-