Nov. 21. Csütörtök.- David Moyes a Manchester United menedzsere a brazil középpályást a januári átigazolási időszakban hajlandó elengedni, mert nem illeszkedik a csapatszerkezetbe, viszont szívesen látná valamelyik szélen Angel di Mariat a real Madrid játékosát, akiért hajlandó lenne 17 millió Fontot kifizetni.
Nov. 21. Csütörtök.-Carlo Ancelotti a védekező középpályás visszatérését és játékát követően kimondottan ragaszkodik a spanyol válogatott középpályáshoz, ráadásul Sami Khedira sérülése még felerősítette ezt a kötődést. A másik oldalon Alonsonak kettő fő követelése volt a szerződéshosszabbítás esetén, az egyik határozott idejű kettő éves megállapodás, amelyben az első szezonban lejátszott mérkőzésszám nem határozza meg opcionálisan a második évi lehetőséget, a másik éves minimum 5 millió Eurós fizetés. Úgy tűnik már csak apró részletkérdések tisztázása maradt hátra és hamarosan világgá kürtölhetik Xabi Alonso és a Real Madrid házasságának folytatását.
Nov. 21. Csütörtök.- Bemutatta új kapusát az olasz élvonalbeli Cagliari, amelynek arra az Antonio Adánra esett a választása, aki szabadon igazolhatónak számított, mióta a nyáron szélnek eresztette a Real Madrid. A 26 esztendős spanyol portás egy plusz egy évre írt alá a Serie A középcsapatához.
Jan. 31. Csütörtök. - A Marca arról számol be, hogy az Osasuna kapusa, Andrés Fernández egy lépésnyire volt attól, hogy aláírjon a Real Madridhoz. Az ügynöke és a klub megállapodtak abban, hogy csatlakozni fog, azonban Mourinho nem hagyta jóvá a tranzakciót. A portugál mester egy magas és tapasztalt hálóőrt szeretett volna, ezért esett a választása Diego Lópezre.
Kedd, 12:09 - Hivatalos: A Spanyol Labdarúgó Szövetség felmentette José Mourinhót a két mérkőzésre szóló eltiltása alól, valamint Tito Vilanovát az egy mérkőzésre szóló eltiltása alól.
Kedd, - 9:45 - Hamit Altintop a török Fenerbahcehoz igazol. A Real Madrid 2 millió eurót kap a játékosért.
Hétfő, 17:06 - Itasportpress szerint az egy hónapja a Real Madriddal szóba hozott Daniel Agger megszerzése újra napirendre kerülhet. Leigazolására azonban csak akkor van esély, amennyiben Albiol vagy Varane távozik a klubtól, mivel Carvalho esetleges távozásával is négy középső védő áll a portugál mester rendelkezésére.
Hétfő, 01:14 - Angol sajtóértesülések szerint a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata megegyezett a horvát irányító, Luka Modric ügynökével. Ezek szerint a középpályás négy évre kötelezné el magát a „királyiakhoz”, egyelőre nem publikus fizetéséről annyit tudni, hogy „galaktikusi” lesz. Részletek »
Vasárnap, 16:23 - A Liverpool egy 19,7 millió eurós ajánlatot tett a Real Madrid játékosáért, José Callejonért, a klub hajlandó lenne elengedni a játékost, de Callejon maradni szeretne.
Ronaldo: Nem vagyok arrogáns - komolyan veszem a dolgom
2012.11.09. 17:37, LFCfan
NemzetiSport
Közeledik az Aranylabda átadása, s ezzel kapcsolatban a CNN interjút készített Cristiano Ronaldóval.
Cé egyáltalán nem arrogáns (forrás: juntadeo.com)
A portugál támadó szerint az emberekben torz kép alakult ki róla, márpedig ez nagy hátrányba hozza őt a szavazásnál.
„Nem vagyok benne száz százalékig biztos, mert nem tudhatom, de mégis az a véleményem, hogy sokszor kedvezőtlen a rólam kialakult kép. Azt mondják, hogy arrogáns vagyok, mert a pályán nagyon komolyan viselkedem. Talán ezért tartják Messit többre annál, amit rólam látnak. Ettől még nem fogok sírni, de olykor azt hiszem, pusztán erről van szó.”
Cé úgy érzi, a sajtóban bemutatott kép messze áll attól, hogy milyen ember is ő a valódi életben. Két Cristiano van. Az egyik, akit a pályán látunk, és egy másik, akit a pályán kívül. Szerinte az emberek rendszeresen összekeverik a kettőt.
„Ha tehetném, magamra szavaznék”
– az a bizonyos France Football-címlap.
„Tanulok a hibáimból, mert ez az élet rendje. Olykor pusztán áldozat vagyok, hiszen nem ismerik a valódi Cristianót. Az igazi Cristiano szereti a barátait, utál veszíteni, és nagyon őszinte. Ha valóban ismernének, ha a barátaim lennének, ha bejöhetnének az otthonomba, ha eltölthetnének velem egy napot, utálatuk jó része semmivé foszlana. De ez is az élet része, ez is én vagyok.”
CR7 egyáltalán nem mondaná magát arrogánsnak.
„Szeretek vetélkedni, és nem szeretek veszíteni. Az emberek ezt különféle módon tálalják, ez idáig rendben is van. Az azonban már nem, hogy azért bántanak, mert nem tetszik nekik, hogy ilyen vagyok. Olyan jó lenne beszélgetni ezekkel, akik azt hiszik, hogy arrogáns vagyok, és megmutatni nekik, hogy milyen is az igazi Cristiano. Szerintem jót tenne nekik.”
Nem is olyan régen jelent meg a France Football novemberi száma, amely címlapján hozta Cé szövegét, miszerint „Ha szavazhatnék, magamra szavaznék”. A portugál ász szerint egyszerűen kiforgatták a szavait, ráadásul hiába egyeztek meg az interjú végleges szövegében, az újság utólag megváltoztatta a címlapot. Szerinte a Barcelona egész médiagépezetet működtet, hogy Messit jó színben tüntesse fel, miközben a Real Madrid védtelen a külső támadásokkal szemben.