Főoldal Real Madrid A Klub Bajnokok Ligája Galéria Érdekességek Az oldal
Rövid hírek

Nov. 21. Csütörtök.- David Moyes a Manchester United menedzsere a brazil középpályást a januári átigazolási időszakban hajlandó elengedni, mert nem illeszkedik a csapatszerkezetbe, viszont szívesen látná valamelyik szélen Angel di Mariat a real Madrid játékosát, akiért hajlandó lenne 17 millió Fontot kifizetni.

Nov. 21. Csütörtök.- Carlo Ancelotti a védekező középpályás visszatérését és játékát követően kimondottan ragaszkodik a spanyol válogatott középpályáshoz, ráadásul Sami Khedira sérülése még felerősítette ezt a kötődést. A másik oldalon Alonsonak kettő fő követelése volt a szerződéshosszabbítás esetén, az egyik határozott idejű kettő éves megállapodás, amelyben az első szezonban lejátszott mérkőzésszám nem határozza meg opcionálisan a második évi lehetőséget, a másik éves minimum 5 millió Eurós fizetés. Úgy tűnik már csak apró részletkérdések tisztázása maradt hátra és hamarosan világgá kürtölhetik Xabi Alonso és a Real Madrid házasságának folytatását.

Nov. 21. Csütörtök.- Bemutatta új kapusát az olasz élvonalbeli Cagliari, amelynek arra az Antonio Adánra esett a választása, aki szabadon igazolhatónak számított, mióta a nyáron szélnek eresztette a Real Madrid. A 26 esztendős spanyol portás egy plusz egy évre írt alá a Serie A középcsapatához.

Jan. 31. Csütörtök. -  A Marca arról számol be, hogy az Osasuna kapusa, Andrés Fernández egy lépésnyire volt attól, hogy aláírjon a Real Madridhoz. Az ügynöke és a klub megállapodtak abban, hogy csatlakozni fog, azonban Mourinho nem hagyta jóvá a tranzakciót. A portugál mester egy magas és tapasztalt hálóőrt szeretett volna, ezért esett a választása Diego Lópezre.


Kedd, 12:09 - Hivatalos: A Spanyol Labdarúgó Szövetség felmentette José Mourinhót a két mérkőzésre szóló eltiltása alól, valamint Tito Vilanovát az egy mérkőzésre szóló eltiltása alól.

Kedd, - 9:45 - Hamit Altintop a török Fenerbahcehoz igazol. A Real Madrid 2 millió eurót kap a játékosért.

Hétfő, 17:06 - Itasportpress szerint az egy hónapja a Real Madriddal szóba hozott Daniel Agger megszerzése újra napirendre kerülhet. Leigazolására azonban csak akkor van esély, amennyiben Albiol vagy Varane távozik a klubtól, mivel Carvalho esetleges távozásával is négy középső védő áll a portugál mester rendelkezésére.

Hétfő, 01:14 - Angol sajtóértesülések szerint a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata megegyezett a horvát irányító, Luka Modric ügynökével. Ezek szerint a középpályás négy évre kötelezné el magát a „királyiakhoz”, egyelőre nem publikus fizetéséről annyit tudni, hogy „galaktikusi” lesz. 
Részletek »

Vasárnap, 16:23 - A Liverpool egy 19,7 millió eurós ajánlatot tett a Real Madrid játékosáért, José Callejonért, a klub hajlandó lenne elengedni a játékost, de Callejon maradni szeretne.

 

 
2013 Nyár
Előszezon
Átigazolások
 
Meccs center
Következő mérkőzés
Almería - Real Madrid
Sorozat La Liga
Helyszín Mediterráneo
Dátum 2013.-11-23, 20:00
Játékvezető -
Előzetes -
TV Sport1 TV
Előző mérkőzés
Real Madrid C.F.
5
-
1
Real Sociedad
Sorozat La Liga
Helyszín  
Dátum  
Játékvezető  
Összefoglaló  
TV Sport1 TV

 

 
Tabella
 
Góllövőlista
Játékos Gólok Perc
Cristiano Ronaldo 16 1170
Diego Costa 13 1114
Antoine Griezmann 8 843
Lionel Messi 8 760

 

 
Hónap játékosa: Október
Cristiano Ronaldo #7
Poszt csatár
Nemzetiség Portugál
Játszott meccs/csereként  
Játszott perc  
Gólok  
Sárga/piros lapok  
 

 

 
A hét képekben
Nagyobb képért kattints a képre!
 
Videóajánló
Bajnokok Ligája 1/8: Manchester United 1-2 Real Madrid
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Oldal Statisztikái
Indulás: 2008-09-05
 
Hírek

Előzetes: Levante - Real Madrid

2012.11.11. 12:00, LFCfan
madridista

A Real Madrid minden héten győzelmi kényszerrel lép pályára, igaz ez az éppen aktuális fordulóra is, hiszen a csapat a Levante vendége lesz, és újabb pontvesztésre nincs lehetőség. Persze tudjuk, a Levante otthonából sosem könnyű elhozni a három pontot.

Kedden a Borussia Dortmund ellen jó meccset játszott a Real Madrid, igaz a végén az egy pontnak is örülni kellett, Özil mesteri szabadrúgásgólja után. Be kell látni, hogy a Dortmund remek csapat, és az első félidőben a hazaiaknál sokkal jobban játszottak. A második játékrészben aztán magára talált a Real Madrid, és sokszor beszorította a német bajnokot, hihetetlen helyzetek maradtak ki, de végül sikerült az egyenlítés. Az mindenesetre megnyugtató, hogy a szezonban már sokadszorra állt fel a csapat vert helyzetből. Holnap este is szükség lesz erre a hozzáállásra, ugyanis a Levante remek szezont fut, jó formában vannak, és nem adják olcsón a bőrüket.

A Real Madrid háza táján a gondok száma nem csökkent. Khedira ugyan már a társaival edzhet, de holnap még nem állhat Mourinho rendelkezésére. A balhátvéd posztján jó hír persze, hogy Coentrao újra ott van a keretben, és akár ott is lehet a pályán, persze aligha bírja végig mind a kilencven percet, így pedig minden bizonnyal újra Arbeloa kezdhet azon a poszton. Ramos továbbra is izomsérüléssel bajlódik, de a sérültek miatt nem engedheti meg magának a csapat, hogy a második számú kapitány ne lépjen pályára, ez persze hatalmas kockázatot jelent. Az újabb probléma pedig Higuaín sérülése, aki kedden dőlt ki a sorból, felépülése pedig akár egy hónapot is igénybe vehet. Ez normál esetben nagy lehetőség lenne Benzemának, de a francia is sérült, így a csatárposzton holnap, Cristianót láthatjuk majd. Morata személyében pedig lesz egy csatár is a padon.

A mester egyébként eltérve szokásaitól, szinte majdnem az egész kezdőt elárulta a sajtótájékoztatón. Kiderült ugyanis, hogy az Özil, Di María, Callejón, Cristiano négyes fogja rohamozni a hazaiak kapuját. Kaká így újra a padon találja magát, de csereként lehetőséget kaphat majd. Reméljük persze, hogy a mérkőzés vége felé, már inkább azért állhat majd be a brazil, hogy Özil pihenhessen, nem pedig azért, mert bajban vannak a „Királyiak”. Ami egyébként könnyen előfordulhat, hiszen a Levante remek formában van, jól kezdték a bajnokságot, legutóbbi négy meccsükön egyaránt veretlenek tudtak maradni, hazai pályán pedig már jó ideje nem találtak legyőzőre.

Az elmúlt fordulóban a Sevillától hoztak el egy pontot, előtte pedig sorozatban három meccset nyertek meg. A Granadát 3-1-el küldték haza, előtte a Getafét verték idegenben 0-1-re, még korábban pedig hazai pályán a Valenciát verték 1-0-ra. A bajnokságban így jelenleg a hatodik helyet foglalják el, öt győzelmük mellett két döntetlenjük, és három vereségük van. 12 gólt szereztek, és 14-et kaptak. A valenciai kiscsapat ráadásul az Európa Ligában is vitézkedik, nem is akárhogy. Csoportjában jelenleg a továbbjutást érő második helyen vannak, három pontra lemaradva a német Hannover csapatától. A héten a holland Twente vendégeként értek el 0-0-s döntetlent, de hazai pályán két héttel korábban 3-0-ra legyőzték őket.

A két csapat múltbéli mérkőzésein persze a Real Madrid dominál, azonban nem kell sokat kutakodnunk, hogy vereséget találjunk az Estadio Ciutat de Valenciában. Tavaly szeptember a Levante 1-0-ra legyőzte a madridiakat, ezzel otthon tartva mindhárom pontot, Khedirát a 40. percben ki is állította a játékvezető. A visszavágás persze még ugyanabban a szezonban sikerült, idén februárban hazai pályán 4-2-re győzött a Real Madrid, Cristiano mesterhármasának, és Benzema góljának köszönhetően. A legutóbbi idegenbeli Real Madrid győzelemig egészen 2008 januárjáig kell visszamennünk, amikor egy Van Nistelrooy dupla döntött a fővárosiak javára. A hazaiak csatárára Martinsra nagyon kell majd figyelnie a madridi védelemnek, hiszen négy gólnál jár a szezonban.

A vendégeknek tehát mindent bele kell majd adniuk ahhoz, hogy három ponttal távozhassanak, mindezt úgy, hogy sok sérült hátráltatja Mourinho dolgát. A mester persze ezzel nem foglalkozik, ugyanis azt mondta a sajtótájékoztatón, hogy nem szabad panaszkodniuk a sérültek miatt, és csak a győzelem számít. A győzelemnél azonban kicsit több kell a Real Madrid szurkolóknak, hiszen például a múlt heti Zaragoza ellni 4-0-s siker sem tetszett a madridistáknak, teljesen jogosan. A csapat ugyanis rendkívül motiválatlanul, és gyengén játszik az elmúlt fordulókban, még akkor is, ha az eredmények mást mutatnak. Reménykedjünk egy jó iramú meccsben, motivált játékosokkal mindkét oldalon, és akkor nem lehet okunk a panaszra. Hala Madrid!

La Liga 11. forduló, Levante – Real Madrid

2012-11-11 – Estadio Ciutat de Valencia, 21:30

Játékvezető: Muniz Fernández

Várható kezdőcsapatok:

Real Madrid: Casillas; Sergio Ramos, Varane, Pepe, Arbeloa; Xabi Alonso, Essien, Özil, Di María, Callejón; Cristiano Ronaldo.

Levante: Munúa; Juanfran, Navarrao, Rodas, L. López; Diop, Iborra, Juanlu, Barkero, Zhar, Martins.

A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti!

Még nincs hozzászólás.
 

Copyright ˆ 2008-2013 www.HalaRMadrid.gportal.hu - Minden jog fenntertva!

               

 


Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!