Nov. 21. Csütörtök.- David Moyes a Manchester United menedzsere a brazil középpályást a januári átigazolási időszakban hajlandó elengedni, mert nem illeszkedik a csapatszerkezetbe, viszont szívesen látná valamelyik szélen Angel di Mariat a real Madrid játékosát, akiért hajlandó lenne 17 millió Fontot kifizetni.
Nov. 21. Csütörtök.-Carlo Ancelotti a védekező középpályás visszatérését és játékát követően kimondottan ragaszkodik a spanyol válogatott középpályáshoz, ráadásul Sami Khedira sérülése még felerősítette ezt a kötődést. A másik oldalon Alonsonak kettő fő követelése volt a szerződéshosszabbítás esetén, az egyik határozott idejű kettő éves megállapodás, amelyben az első szezonban lejátszott mérkőzésszám nem határozza meg opcionálisan a második évi lehetőséget, a másik éves minimum 5 millió Eurós fizetés. Úgy tűnik már csak apró részletkérdések tisztázása maradt hátra és hamarosan világgá kürtölhetik Xabi Alonso és a Real Madrid házasságának folytatását.
Nov. 21. Csütörtök.- Bemutatta új kapusát az olasz élvonalbeli Cagliari, amelynek arra az Antonio Adánra esett a választása, aki szabadon igazolhatónak számított, mióta a nyáron szélnek eresztette a Real Madrid. A 26 esztendős spanyol portás egy plusz egy évre írt alá a Serie A középcsapatához.
Jan. 31. Csütörtök. - A Marca arról számol be, hogy az Osasuna kapusa, Andrés Fernández egy lépésnyire volt attól, hogy aláírjon a Real Madridhoz. Az ügynöke és a klub megállapodtak abban, hogy csatlakozni fog, azonban Mourinho nem hagyta jóvá a tranzakciót. A portugál mester egy magas és tapasztalt hálóőrt szeretett volna, ezért esett a választása Diego Lópezre.
Kedd, 12:09 - Hivatalos: A Spanyol Labdarúgó Szövetség felmentette José Mourinhót a két mérkőzésre szóló eltiltása alól, valamint Tito Vilanovát az egy mérkőzésre szóló eltiltása alól.
Kedd, - 9:45 - Hamit Altintop a török Fenerbahcehoz igazol. A Real Madrid 2 millió eurót kap a játékosért.
Hétfő, 17:06 - Itasportpress szerint az egy hónapja a Real Madriddal szóba hozott Daniel Agger megszerzése újra napirendre kerülhet. Leigazolására azonban csak akkor van esély, amennyiben Albiol vagy Varane távozik a klubtól, mivel Carvalho esetleges távozásával is négy középső védő áll a portugál mester rendelkezésére.
Hétfő, 01:14 - Angol sajtóértesülések szerint a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata megegyezett a horvát irányító, Luka Modric ügynökével. Ezek szerint a középpályás négy évre kötelezné el magát a „királyiakhoz”, egyelőre nem publikus fizetéséről annyit tudni, hogy „galaktikusi” lesz. Részletek »
Vasárnap, 16:23 - A Liverpool egy 19,7 millió eurós ajánlatot tett a Real Madrid játékosáért, José Callejonért, a klub hajlandó lenne elengedni a játékost, de Callejon maradni szeretne.
Steven Gerrard, a Liverpool emblematikus játékosa elismerte, hogy José Mourinho, a Real Madrid trénere többször is ajánlatot tett neki - legutóbb két éve -, amit mindig visszautasított. Ugyanakkor elárulta, azért szívesen dolgozott volna együtt a portugál szakemberrel.
José Mourinho nagy csodálója volt Steven Gerrardnak, ezt többször is hangoztatta már akkor, mikor a Stamford Bridge-en dolgozott (2004-2007). Sőt, kétszer le is szerette volna igazolni, de játékos mindannyiszor nemet mondott.
A 32 éves középpályás most elárulta, hogy a tréner harmadszor is meg akarta szerezni, méghozzá két évvel ezelőtt, már a Real Madrid trénereként. Az eredmény ugyanaz volt.
"Amikor még a Chelsea edzője volt, a Liverpool nem volt igazán ütőképes gárda, így kicsit még el is gondolkodtam rajta - mondta Gerrard. - Végül azonban nemet mondtam, és pár évvel később megint. De két évvel ezelőtt újra jelentkezett, már Madridból."
"Elnézem azokat a játékosokat, akik felkeltik a Real Madrid és a Barcelona érdeklődését, és akik szabályos háborút robbantanak ki és folytatnak, hogy oda kerülhessenek. Én sosem voltam ilyen, így ezúttal sem hagytam el a Liverpoolt."
Az angol válogatott középpályás azonban elárulta, hogy nagyon felnéz José Mourinhóra, és szívesen dolgozott volna vele együtt. Gerrard azt a két játékost is megnevezte, akit a legjobbnak tart azok közül, akikkel valaha egy csapatban játszott: a csatár Luis Suárezt és a középpályás Xabi Alonsót.