2012.11.12. 14:27, LFCfan
Mourinho:
„Mindenki számára nehéz volt ez a meccs. Alkalmazkodnunk kellett a körülményekhez, és végül egy őszinte küzdelmet láthattunk két őszinte csapat között, akik beleadtak mindent a jó eredmény elérése érdekében. Megérdemeltük a győzelmet. Nem nyertem itt még korábban, de most három rendkívül fontos pontot szereztünk.”
„4-4-2-t játszottunk, mert tudtuk, hogy a pálya nem teszi lehetővé, hogy játsszuk a futballt. Normális esetben az ilyen mérkőzéseken az a csapat nyer, amelyik először gólt szerez. Végül nekünk kétszer is be kellett találni, ugyanis a Levante reagált, és egyenlíteni tudott. Cristiano nélkül még nehezebb volt a dolgunk. Callejón és Di María fantasztikusan játszottak, aztán jött „El nino” (Morata), aki az első labdaérintéséből gólt szerzett, és így nyertünk.”
„Morata érdemli meg a dicséretet, nem én. Az én dicséretem az, hogy segítettem neki a fejlődésben, edzettem, és nem engedtem el más csapatokba, mint Matát, vagy Negredót. Én hoztam fel őt az első csapathoz, nem más. Három szezonon keresztül folyamatosan megadtam neki a lehetőséget, és most mondtam a klubnak, hogy adjanak neki profi szerződést, és ne engedjék el ezen a nyáron. Itt van nekünk Higuaín és Benzema, amikor pedig ők nem tudnak játszani, akkor Morata fog. Amit mások mondanak, az engem nem érdekel, ami fontos az az, hogy játékosként és emberként is folyamatosan fejlődik, mert az élete megváltozott azzal, hogy már az első keret tagja. Beszámoltok minden meccsről, amikor nem játszik vagy nincs a keretben, de most már három mérkőzésen is játszott. Nem rég a kupában is pályára lépett, és tavaly egy kupameccsen debütált. „El nino” nagyon jó mentalitású srác, és remélem az is marad azok után is, amikor olvassa majd, hogy miket írnak róla a holnapi lapok.”
„A tizenegyes tiszta volt, semmi kétség. A játékvezető jó munkát végzett. Amikor hibázott az a partjelzői miatt volt, az egyikőjük például továbbengedte a Levante akcióját, amiből egyenlítettek, pedig les volt. Szép munka a bírótól, és a Levante csapatától is. Az emberek a stadionban, és az otthonülők sem láthattak minőségi mérkőzést, de két őszinte csapat, őszinte küzdelme volt ez.”
„Cristiano szédült. Az első játékrészben az egyik szemével nem látott, a szünetben már egyikkel sem. Ezért lehetetlen volt számára, hogy folytassa a mérkőzést. Amikor visszatérünk Madridba, rögtön megvizsgálják a kórházban.”
Morata:
„A Levante egy remek csapat, de megszereztük a három pontot, amely a végén majd nagyon jól jön. A pálya rossz volt, rengeteg víz volt rajta, de ezeket a meccseket is meg kell nyerni. Mindenkinek nagyon hálás vagyok a csapatban azért, ahogy bántak velem az első pillanatoktól kezdve. Mindig jó tanácsokat kaptam. Szintén nagyon hálás vagyok mindenkinek a klubnál, és minden edzőnek, akinek a keze alatt dolgozhattam az évek során. Amikor lehetőségem lesz, mindent bele fogok adni, hogy segíthessem a csapatot.”
„Voltak ajánlataim, elhagyhattam volna a klubot, de az edző azt mondta, hogy maradjak, mert számolni fog velem. A világ legjobb klubjában vagyok, a legjobb edzővel, és lépésről lépésre fejlődni fogok. Mourinho tanácsokat ad, és segít, ezt pedig megpróbálom felhasználni, hogy jobb játékos lehessek. Nyugodt vagyok, mert tudom, ha mindent úgy csinálok, ahogy ő mondja, akkor annak meg lesz a gyümölcse.”
Sergio Ramos:
„Ez egy rendkívül nehéz mérkőzés volt, egy nehéz ellenféllel szemben, ráadásul a pálya sem volt jó. Büszkének kell lennünk a csapat hozzáállása miatt. A meccs végén bementünk az öltözőbe, nem akartunk balhézni, tartottuk a távolságot. Cristianónak felszakadt a szemöldöke, öt öltéssel varrták össze, és még lapot sem mutattak fel.”
Callejón:
„Alkalmazkodnunk kellett a pályához a rengeteg eső miatt, de végül sikerült. Ezen a pályán a Levante mindig jól játszik, és veszélyesek. Minden meccsen harcolnunk kell, és a három pontért kell küzdenünk. Nagyon boldog vagyok Morata miatt. Világos, hogy vannak idők, amikor sokkal több szó van az akadémistákról, mint kellene, és rengeteg olyan dolog is elhangzik, ami nem igaz. Ezen a meccsen is bebizonyosodott, hogy az edző bízik a saját nevelésekben. Amikor pályára lépnek, rendkívül jól teljesítenek.”