Nov. 21. Csütörtök.- David Moyes a Manchester United menedzsere a brazil középpályást a januári átigazolási időszakban hajlandó elengedni, mert nem illeszkedik a csapatszerkezetbe, viszont szívesen látná valamelyik szélen Angel di Mariat a real Madrid játékosát, akiért hajlandó lenne 17 millió Fontot kifizetni.
Nov. 21. Csütörtök.-Carlo Ancelotti a védekező középpályás visszatérését és játékát követően kimondottan ragaszkodik a spanyol válogatott középpályáshoz, ráadásul Sami Khedira sérülése még felerősítette ezt a kötődést. A másik oldalon Alonsonak kettő fő követelése volt a szerződéshosszabbítás esetén, az egyik határozott idejű kettő éves megállapodás, amelyben az első szezonban lejátszott mérkőzésszám nem határozza meg opcionálisan a második évi lehetőséget, a másik éves minimum 5 millió Eurós fizetés. Úgy tűnik már csak apró részletkérdések tisztázása maradt hátra és hamarosan világgá kürtölhetik Xabi Alonso és a Real Madrid házasságának folytatását.
Nov. 21. Csütörtök.- Bemutatta új kapusát az olasz élvonalbeli Cagliari, amelynek arra az Antonio Adánra esett a választása, aki szabadon igazolhatónak számított, mióta a nyáron szélnek eresztette a Real Madrid. A 26 esztendős spanyol portás egy plusz egy évre írt alá a Serie A középcsapatához.
Jan. 31. Csütörtök. - A Marca arról számol be, hogy az Osasuna kapusa, Andrés Fernández egy lépésnyire volt attól, hogy aláírjon a Real Madridhoz. Az ügynöke és a klub megállapodtak abban, hogy csatlakozni fog, azonban Mourinho nem hagyta jóvá a tranzakciót. A portugál mester egy magas és tapasztalt hálóőrt szeretett volna, ezért esett a választása Diego Lópezre.
Kedd, 12:09 - Hivatalos: A Spanyol Labdarúgó Szövetség felmentette José Mourinhót a két mérkőzésre szóló eltiltása alól, valamint Tito Vilanovát az egy mérkőzésre szóló eltiltása alól.
Kedd, - 9:45 - Hamit Altintop a török Fenerbahcehoz igazol. A Real Madrid 2 millió eurót kap a játékosért.
Hétfő, 17:06 - Itasportpress szerint az egy hónapja a Real Madriddal szóba hozott Daniel Agger megszerzése újra napirendre kerülhet. Leigazolására azonban csak akkor van esély, amennyiben Albiol vagy Varane távozik a klubtól, mivel Carvalho esetleges távozásával is négy középső védő áll a portugál mester rendelkezésére.
Hétfő, 01:14 - Angol sajtóértesülések szerint a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata megegyezett a horvát irányító, Luka Modric ügynökével. Ezek szerint a középpályás négy évre kötelezné el magát a „királyiakhoz”, egyelőre nem publikus fizetéséről annyit tudni, hogy „galaktikusi” lesz. Részletek »
Vasárnap, 16:23 - A Liverpool egy 19,7 millió eurós ajánlatot tett a Real Madrid játékosáért, José Callejonért, a klub hajlandó lenne elengedni a játékost, de Callejon maradni szeretne.
A Real Madrid védője a Cadena SER-nek nyilatkozott, többek között a sokat emlegetett Özil mezről, és Pepe és Ballesteros összetűzéséről.
"Jó a viszonyom Mourinhóval. Voltak összetűzéseink, de elsimítottuk őket" nyiltakozta Ramos a Cadena SER "El Larguero" c. műsorában. Megerősítette korábbi állítását is, miszerint "Pepe nem ütötte meg Ballesterost, csupán erőteljes szóváltás történt."
Az egy meccsen álatala hordott Özil mez ismét terítékre került: "Már megmagyaráztam ezt egyszer. Jó barátom a csapaton belül, csak a szeretetemet mutattam ki ezzel. Egyáltalán nem Mourinhót akartam ezzel provokálni. Özil nagyon szórakoztató személyiség, angolul beszélve jól kijövünk egymással. Igyekszem neki segíteni, hogy minnél inkább otthon érezze magát a városban, nagyon szégyellős srác."
A Levante elleni összecsapásról is szó volt: "A Madrid ellen minden megváltozik, hiszen minket legyőzni nagy kihívás, így érthető, ha az ellenfél keményebben lép oda, de a legutóbbi mérkőzésen történtek elfogadhatatlanok. De kár ezzel foglalkozni, ami történt, megtörtént. A lelkiismeretünk tiszta."
"Mindig is jól kijöttem vele, beszélgettünk is a mérkőzés előtt" mondta Ballesterosról a hispán védő. "Nagyon gratulált nekem a Madriddal, és Spanyolországgal elért sikereim miatt. De arról, ami az öltözőben történt, nem szeretnék sokat beszélni. Bejött Cristianóhoz, és Pepével összevesztek, de Pepe nem támadott rá, nem volt verekedés, csak egy kis lökdösődés, mielőtt szétválasztottuk őket. Kár ezt a témát túlragozni, a legjobbakat kívánom neki."
A válogatottbéli szerepléséről csak ennyit mondott: "A 98. meccsem következik, nagyon örülök ennek. A túrákkal járó ritmusváltásokkal csak fejlődök, emberileg, és professzionálisan is"