2012.11.18. 15:45, LFCfan
A Blancók már az első tíz perc alatt tisztázták az erőviszonyokat, nagy tempóban kezdték a mérkőzést, levegőt alig hagyva a baszkoknak. Először C. Ronaldo fejelt, majd Callejón eresztett meg egy erőteljes lövést, mindkét alkalommal Iraizoznak kellett hárítania. Azonban a 12. percben már Ő is tehetetlen volt, amikor Modric parádés labdáját Benzema kezelte le, majd két védő szorításában átemelte Iraizoz felett a labdát - azaz csak első pillantásra, a visszajátszás tanúsága szerint Aurtenetxe ért szerencsétlenül a játékszerhez, így öngóllal szerezte meg a vezetést a Real, ez azonban semmit nem von le Benzema érdemeiből. 1-0!
Az elmúlt hetek (hónapok?) tendenciáját mellőzve, a hazaiak nem álltak visszább az első lőtt gól után, újabb rohamokat indítottak: először Callejón lőtt ismét, majd egy szögletet követően Ramos fejese ment egy picivel fölé. A spanyol védő azonban másodjára nem hibázott: Özil szabadrúgását fejelte be a 23. percben, 2-0-ra módosítva az állást.
Két perc múlva ismét Benzema pillanatai jöttek: a francia támadó védőjét faképnél hagyva hatalmas bombagóllal örvendeztette meg a közönséget, 3-0!
Túlzás nélkül állíthatjuk, fél óra alatt eldőlt a mérkőzés, annak ellenére is, hogy a semmit sem mutató Bilbao kozmetikázott az eredményen Gomez révén, aki Susaeta passzát váltotta gólra egy jól helyezett lövéssel, mindezt abszolút tisztán tehette. 3-1-el vonultak pihenőre a csapatok.
A másodk játékrészben a Bilbao továbbra is momentum nélkül maradt, amit a Blancók az 56. percben toroltak meg ismét: C. Ronaldo fantasztikus labdáját Benzema tálalta önzetlenül Özil elé, akinek "csak" pár méterről be kellett belsőznie, 4-1!
A Madrid továbbra is imponálóan játszott, a 72. percben pedig a nemrég beállt Khedira állította be a végeredményt egy lapos lövéssel, a szemtelen assziszt Arbeloa nevéhez fűzödik, 5-1!
A Real Madrid bajnokhoz méltóan játszott, bajnoki mérkőzésen idén talán először. Rengeteg pozitív teljesítménnyel örvendeztették meg szurkolóikat, különösen vonatkozik ez Benzemára, aki egyik legjobb meccsét játszotta eddigi habfehérbe öltözött karrierje során.
Kedvenceink a tabella 3. helyén várhatják a Betis elleni vendégjátékot, 2 ponttal az Atletico Madrid, és 8 ponttal a Barcelona mögött. Mourinho fiaira azonban előtte sorsdöntő összecsapás vár Manchesterben, a City vendégeként.
Real Madrid - Athletic Bilbao 5-1
Estadio Santiago Bernabéu
2012.11.17
A mérkőzés adatlapja:
Kezdőcsapatok:
Real Madrid: Casillas - Arbeloa, Pepe, Sergio Ramos, Coentrao - Xabi Alonso, Modric - Callejón ('70, di María), Özil ('62, Khedira), C. Ronaldo - Benzema ('74, Morata)
Bilbao: Iraizoz - Iraola, Ekiza, San José, Aurtenetxe - Itturaspe, Gurpegi ('68, Xabi Castillo), Muniain ('46, Llorrente), Susaeta - Aduriz ('68, Toquero), Ibai
Gólszerzők: Sergio Ramos ('30), Benzema ('32), Özil ('56), Khedira ('72), ill. Aurtenetxe ('12, ög) és Gomez ('42)
Sárga lapot kapott Sergio Ramos, ill. Itturaspe, Susaeta, Gurpegui, és Aduriz
A szerkesztőség értékel (írta: Realista24)
Karim Benzema tökéletes mérkőzést hozott le. Gólt szerzett, gólpasszt adott, folyamatosan megjátszható volt. Ezen felül állandó jelleggel támadta a kaput és zavarta a labdakihozatalt, nem kis gondot okozva ezzel a baszk csapatnak. Az egyik legjobb mérkőzésén van túl a Real Madridban. Mestermunka volt. Értékelésünk szerint egyaránt rászolgál a Mérkőzés legjobbja, az Aranyember és a Legharcosabb jelzőre is.
Statisztikai összefoglaló:
94. percig tartott a mérkőzés, amely során érdekes módon többet (49-51) birtokolta a labdát a vendég együttes. A kaput azonban mindössze egyszer találták el, igaz abból gól is lett. A Real Madrid ezzel szemben 19 alkalommal próbálkozott. A baszk együttes bizonyult pontatlanabbnak az este folyamán; több labdát szórtak el (83-98), és kevesebbet szereztek vissza (76-86). A 34 szabálytalanságból is jobban kivette a részét a Bilbao (15-19), aminek köszönhetően több sárga lapot is kaptak (1-4).