2012.11.27. 08:16, LFCfan
A Castilla továbbra is képtelen megszerezni negyedik hazai győzelmét a spanyol másodosztály küzdelmeiben. Ezúttal hazai közönség előtt, az Alfredo Di Stéfano stadionban fogadta Toril együttese a Numanciát, amely korán előnyt szerzett Natalio találatával, erre azonban két góllal tudott válaszolni a madridi gárda: előbb Óscar Plano egyenlített, majd Borja García fordította meg az állást a második félidő legelején. Azonban a soriaiak eldöntötték a mérkőzést Natalio, Del Pino és Regalón találataival, mindannyian szabadrúgásból találtak be. A 42. percben a Castilla nem kapott meg egy büntetőt, ami megváltoztathatta volna a mérkőzés kimenetelét, ám így végül 2-4 lett a végeredmény.
Kemény összecsapásra számíthatott a Castilla, ugyanis a kiesés ellen vívott csatában közvetlen riválusakkal mérkőztek meg. A vezetést a Numancia együttese szerezte meg, észrevették a madridi védelemben a rést már a második percben, és vezetéshez is jutottak. A Castilla próbált presszionálni és a lehető legjobban játszani, mégis a Numancia előtt adódott a következő helyzet: a 16. percben Juanjo növelhette volna csapata előnyét, de Jesús megmentette együttesét az újabb góltól.
Ahogy teltek a percek, a madridi gárda egyre jobban kezdett játszani, átvették a mérkőzés irányítását. Az első igazi veszélyeztetésük a 20. percben történt, Óscar Plano lőtt kapura, ám lövése éppenhogy célt tévesztett. 2 perccel később azonban már nem hibázott, Jesé beadását fejelte a hálóba, 1-1! Habár a Castilla irányította a meccset, a Numancia is vezetett veszélyes támadásokat. Olyannyira, hogy a 38. percben ismét megszerezhették volna az előnyt, az első lövésnél Iván mentett az utolsó pillanatban, majd rögtön utána Jesúsnak kellett védenie. A mérkőzés legvitatottabb eseményéhez érkeztünk el a 42. percben: Nagore ért kézzel a labdához a büntetőterületen belül, azonban Figueroa Vázquez nem ítélt büntetőt, ami pedig megváltoztathatta volna a mérkőzés kimenetelét, azonban a csapatok 1-1-es döntetlennel vonulhattak az öltözőbe.
A Castilla azzal az egyértelmű célkitűzéssel jött ki a második félidőben a pályára, hogy megfordítsa a mérkőzést. Borja ezt meg is tette rögtön a második játékrész első percében. A Herrerínről kipattanó labdára ő reagált leggyorsabban, 2-1 a hazai gárda javára! Nem tartott soká a Castilla ünneplése, ugyanis az 52. percben Julio Álvarez szögletét követően Natalio fejesgóllal egyenlített. Ezt követően a Castilla alig találta saját játékát a Numancia ellen. A 74. percben Casado hagyta el a pályát, ugyanis csúnyán összeütközött Malónnal és fejsérülést szenvedett.
Ezután a 77. percben végezhetett el Julio Álvarez egy szabadrúgást, melyet Del Pino fejelt Jesús kapujába. Mindösszesen 4 perccel ezt követően pedig egy hasonló szituációt követően állította be a 2-4-es végeredményt a soriai együttes: Még egy szabadrúgás Julio Álvareztől, ám ezúttal Regalón juttatta hálóba a labdát. A Habfehérek próbálkoztak ugyan a gólszerzéssel, a 83. percben például Cheryshev eresztett el egy erőteljes lövést, ám lövése a kapufát súrolva ment a kapu fölé. A találkozó végét jelző hármas sípszót követően ismét pont nélkül kellett elhagynia a pályát a Real Madrid Castillának.
Real Madrid Castilla - Numancia: 2-4
Liga Adelante, 15. forduló - Estadio Alfredo Di Stéfano
2012 - 11 - 25
A mérkőzés jegyzőkönyve:
Real Madrid Castilla: Jesús - Casado (Derik, 76'), Iván González, Mateos, Fabinho - Jesé, Borja, Mosquera (José Rodríguez, 63'), Álex, Juanfran - Óscar Plano (Denis Cheryshev, 63'')
Numancia: Iago Herrerín - Ripa, Regalón, Jaio, Malón - Nagore (Cedric, 57'), Bedoya, Natalio, Sunny - Julio Álvarez (Larrea, 85'), Juanjo (Del Pino, 66')
Gólszerzők:Óscar Plano (22'), Borja (46') ill. Natalio (2'; 52'), Del Pino (78'), Regalón (81')