Nov. 21. Csütörtök.- David Moyes a Manchester United menedzsere a brazil középpályást a januári átigazolási időszakban hajlandó elengedni, mert nem illeszkedik a csapatszerkezetbe, viszont szívesen látná valamelyik szélen Angel di Mariat a real Madrid játékosát, akiért hajlandó lenne 17 millió Fontot kifizetni.
Nov. 21. Csütörtök.-Carlo Ancelotti a védekező középpályás visszatérését és játékát követően kimondottan ragaszkodik a spanyol válogatott középpályáshoz, ráadásul Sami Khedira sérülése még felerősítette ezt a kötődést. A másik oldalon Alonsonak kettő fő követelése volt a szerződéshosszabbítás esetén, az egyik határozott idejű kettő éves megállapodás, amelyben az első szezonban lejátszott mérkőzésszám nem határozza meg opcionálisan a második évi lehetőséget, a másik éves minimum 5 millió Eurós fizetés. Úgy tűnik már csak apró részletkérdések tisztázása maradt hátra és hamarosan világgá kürtölhetik Xabi Alonso és a Real Madrid házasságának folytatását.
Nov. 21. Csütörtök.- Bemutatta új kapusát az olasz élvonalbeli Cagliari, amelynek arra az Antonio Adánra esett a választása, aki szabadon igazolhatónak számított, mióta a nyáron szélnek eresztette a Real Madrid. A 26 esztendős spanyol portás egy plusz egy évre írt alá a Serie A középcsapatához.
Jan. 31. Csütörtök. - A Marca arról számol be, hogy az Osasuna kapusa, Andrés Fernández egy lépésnyire volt attól, hogy aláírjon a Real Madridhoz. Az ügynöke és a klub megállapodtak abban, hogy csatlakozni fog, azonban Mourinho nem hagyta jóvá a tranzakciót. A portugál mester egy magas és tapasztalt hálóőrt szeretett volna, ezért esett a választása Diego Lópezre.
Kedd, 12:09 - Hivatalos: A Spanyol Labdarúgó Szövetség felmentette José Mourinhót a két mérkőzésre szóló eltiltása alól, valamint Tito Vilanovát az egy mérkőzésre szóló eltiltása alól.
Kedd, - 9:45 - Hamit Altintop a török Fenerbahcehoz igazol. A Real Madrid 2 millió eurót kap a játékosért.
Hétfő, 17:06 - Itasportpress szerint az egy hónapja a Real Madriddal szóba hozott Daniel Agger megszerzése újra napirendre kerülhet. Leigazolására azonban csak akkor van esély, amennyiben Albiol vagy Varane távozik a klubtól, mivel Carvalho esetleges távozásával is négy középső védő áll a portugál mester rendelkezésére.
Hétfő, 01:14 - Angol sajtóértesülések szerint a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata megegyezett a horvát irányító, Luka Modric ügynökével. Ezek szerint a középpályás négy évre kötelezné el magát a „királyiakhoz”, egyelőre nem publikus fizetéséről annyit tudni, hogy „galaktikusi” lesz. Részletek »
Vasárnap, 16:23 - A Liverpool egy 19,7 millió eurós ajánlatot tett a Real Madrid játékosáért, José Callejonért, a klub hajlandó lenne elengedni a játékost, de Callejon maradni szeretne.
Cristiano Ronaldo üzent: "A 2012-es szezon még nem ért véget"
2012.11.30. 10:19, LFCfan
madridista
Cristiano Ronaldo a Real Madrid hivatalos holnapján keresztül mondott köszönetet mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy a három döntős között lehet a 2012-es FIFA-Aranylabdáért folytatott versenyben, valamint azért, hogy jelölték a FIFA Év csapatába is.
„Megtiszteltetés számomra, hogy jelöltek az Aranylabdára és a 2011-es Év Csapatába, nagyon büszke vagyok. Ez két igazán különleges díj. Úgy gondolom, hogy a jelölés elsősorban a kemény munka eredménye, valamint a csapattársak támogatásának köszönhető, mind a Real Madridban, mind pedig a portugál válogatottban.”
A portugál játékos gratulált honfitársának, José Mourinhónak is, amiért sorozatban harmadik éve a döntősök között van a Legjobb Edzőnek járó díjért.
„Szeretnék gratulálni az edzőmnek, José Mourinhónak, amiért az az Év Edzője díj végső három jelöltje között van, azok után, hogy megnyerte a bajnokságot egy rekordöntő szezon végén, valamint a Szuperkupát is."
Végezetül pedig üzent a szurkolóknak is.
„2012 még nem ért véget, és a Real Madridnak az a célja, hogy a lehető legjobban fejezze be a szezont. Ez az amiért már a következő, szombati mérkőzésre koncentrálunk, annak érdekében, hogy örömet okozzunk szurkolóinknak.”