Főoldal Real Madrid A Klub Bajnokok Ligája Galéria Érdekességek Az oldal
Rövid hírek

Nov. 21. Csütörtök.- David Moyes a Manchester United menedzsere a brazil középpályást a januári átigazolási időszakban hajlandó elengedni, mert nem illeszkedik a csapatszerkezetbe, viszont szívesen látná valamelyik szélen Angel di Mariat a real Madrid játékosát, akiért hajlandó lenne 17 millió Fontot kifizetni.

Nov. 21. Csütörtök.- Carlo Ancelotti a védekező középpályás visszatérését és játékát követően kimondottan ragaszkodik a spanyol válogatott középpályáshoz, ráadásul Sami Khedira sérülése még felerősítette ezt a kötődést. A másik oldalon Alonsonak kettő fő követelése volt a szerződéshosszabbítás esetén, az egyik határozott idejű kettő éves megállapodás, amelyben az első szezonban lejátszott mérkőzésszám nem határozza meg opcionálisan a második évi lehetőséget, a másik éves minimum 5 millió Eurós fizetés. Úgy tűnik már csak apró részletkérdések tisztázása maradt hátra és hamarosan világgá kürtölhetik Xabi Alonso és a Real Madrid házasságának folytatását.

Nov. 21. Csütörtök.- Bemutatta új kapusát az olasz élvonalbeli Cagliari, amelynek arra az Antonio Adánra esett a választása, aki szabadon igazolhatónak számított, mióta a nyáron szélnek eresztette a Real Madrid. A 26 esztendős spanyol portás egy plusz egy évre írt alá a Serie A középcsapatához.

Jan. 31. Csütörtök. -  A Marca arról számol be, hogy az Osasuna kapusa, Andrés Fernández egy lépésnyire volt attól, hogy aláírjon a Real Madridhoz. Az ügynöke és a klub megállapodtak abban, hogy csatlakozni fog, azonban Mourinho nem hagyta jóvá a tranzakciót. A portugál mester egy magas és tapasztalt hálóőrt szeretett volna, ezért esett a választása Diego Lópezre.


Kedd, 12:09 - Hivatalos: A Spanyol Labdarúgó Szövetség felmentette José Mourinhót a két mérkőzésre szóló eltiltása alól, valamint Tito Vilanovát az egy mérkőzésre szóló eltiltása alól.

Kedd, - 9:45 - Hamit Altintop a török Fenerbahcehoz igazol. A Real Madrid 2 millió eurót kap a játékosért.

Hétfő, 17:06 - Itasportpress szerint az egy hónapja a Real Madriddal szóba hozott Daniel Agger megszerzése újra napirendre kerülhet. Leigazolására azonban csak akkor van esély, amennyiben Albiol vagy Varane távozik a klubtól, mivel Carvalho esetleges távozásával is négy középső védő áll a portugál mester rendelkezésére.

Hétfő, 01:14 - Angol sajtóértesülések szerint a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata megegyezett a horvát irányító, Luka Modric ügynökével. Ezek szerint a középpályás négy évre kötelezné el magát a „királyiakhoz”, egyelőre nem publikus fizetéséről annyit tudni, hogy „galaktikusi” lesz. 
Részletek »

Vasárnap, 16:23 - A Liverpool egy 19,7 millió eurós ajánlatot tett a Real Madrid játékosáért, José Callejonért, a klub hajlandó lenne elengedni a játékost, de Callejon maradni szeretne.

 

 
2013 Nyár
Előszezon
Átigazolások
 
Meccs center
Következő mérkőzés
Almería - Real Madrid
Sorozat La Liga
Helyszín Mediterráneo
Dátum 2013.-11-23, 20:00
Játékvezető -
Előzetes -
TV Sport1 TV
Előző mérkőzés
Real Madrid C.F.
5
-
1
Real Sociedad
Sorozat La Liga
Helyszín  
Dátum  
Játékvezető  
Összefoglaló  
TV Sport1 TV

 

 
Tabella
 
Góllövőlista
Játékos Gólok Perc
Cristiano Ronaldo 16 1170
Diego Costa 13 1114
Antoine Griezmann 8 843
Lionel Messi 8 760

 

 
Hónap játékosa: Október
Cristiano Ronaldo #7
Poszt csatár
Nemzetiség Portugál
Játszott meccs/csereként  
Játszott perc  
Gólok  
Sárga/piros lapok  
 

 

 
A hét képekben
Nagyobb képért kattints a képre!
 
Videóajánló
Bajnokok Ligája 1/8: Manchester United 1-2 Real Madrid
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Oldal Statisztikái
Indulás: 2008-09-05
 
Hírek

Mourinho 11 panasza

2012.11.30. 21:35, LFCfan
madridista

A portugál mester legfőbb problémái itt töltött három éve alatt.

A bírók, a naptár, a játékosok, az orvosok, a Bernabéu, a Barca, az UEFA, az ificsapat, az ellenfelek, Toril, Valdano... 2010 nyarán érkezett Mourinho a Real Madridhoz, azóta elég sok mindent kritizált, amikor nem ment jól a csapatnak. Ő így védi csapatát és próbálja elkerülni az igazságtalanságot. Mások szerint ez csak kifogás, hogy ne kelljen a csapata teljesítményéről beszélnie, inkább a csapat pályán kívüli életéről beszél Mou, az egész világ ellen.

1. A bírók ellen

Rengeteg alkalommal köptek bele a csapat levesébe, ami nem kevésszer rossz eredményekhez vezetett. Eleinte csak üzeneteket küldött José: "Cristianot nagyon faragták, és csak későn jöttek a lapok, már ha jöttek egyáltalán..." - nyilatkozta 2010 szeptemberében. Első klasszikusa előzeteseként figyelmeztette a bírót, hogy figyeljen oda nagyon. "A Barca, ők örülnek Iturraldének" - tette hozzá.

Végül befejezte az üzengetéseket és nyíltan kiállt a játékvezetők ellen. Az első szezonjában, a Sevilla elleni 1-0-ás kínszenvedések árán kiharcolt győzelmet követően összeállítottak egy 13 pontból álló listát Clos Gomez bíró hibáiból. Majd a velős kritika Pérez Lasával szemben egy Almería elleni döntetlen után: "Remélem, hogy Pérez Lasa többet nem vezet meccset, sem nekünk, sem pedig a Barcának" - aztán állítólag Teixiera Vitienest várta meg a Camp Nou parkolójában a 2012-es Copa del Rey-ből való kiesést követően.

De az igazán nagy balhé a BL elődöntőbeli Barcelona elleni 0-2-es vereséget követően történt. "Miért? Miért? Öbrevö, Stark, Busacca, Frisk, De Bleeckere... Miért történik meg ugyanaz minden elődöntőben? Nem tudom, hogy az Unicef miatt, vagy mert Villar nagyon jó kapcsolatban van az UEFÁ-val, vagy mert nagyon szimpatikusak. Guardiola nyert egy BL-t, amit én szégyelltem volna úgy megnyerni." A City elleni döntetlent és a Betis elleni vereséget követően ismét a bírói testületet kritizálta.

2. A naptár ellen

Sevillában Mou a versenynaptárat okolta, és szóvá tette, hogy nagyon kevés ideje volt csapatának a Betis elleni felkészülésre a City elleni meccs után. "Egyértelmű hogy bizonyos csapatok nagy befolyással vannak a naptárra, mi nem tartozunk közéjük" - mondta.

A versenynaptár okolása visszatérő jelenség volt az első szezon során. Mou nyilatkozata szerint a Barcának tettek szívességet. "Akik eldöntötték, hogy a Madrid szombaton játsszon, tudták, mit csinálnak. A hátam mögött nevettek rajtam" - kritizálta a bizottságot a portugál edző az első szezonjában a Riazorban elért döntetlent követően. A Királyi Gárda a Lyon elleni BL meccset követően lépett pályára a Riazorban, és Mourinho azt sérelmezte, hogy nem volt elég ideje felkészülniük az összecsapásra.

3. A sajtó ellen

A kommunikációs eszközöket is gyakran kritizálta Mourinho. Például azt nyilatkozta, hogy rombolni akarják a csapategységet. "7 pont? A sajtó bármit mondhat, én nem. Akik provokálni akarnak, és konfliktusokat kreálni, ők ugyanazok, akik szerint a Madrid bajnok lesz" - nyilatkozta a tavalyi év során.

Továbbá megemlítette a támogatás hiányát is, amit véleménye szerint Guardiola megkap: "Ő otthon van. A helyi sajtó nagyon erősen védi őt." Majd a Cityre is tett egy megjegyzést. "Ha én estem volna ki, nem térhettem volna vissza Madridba."

4. A Bernabéu ellen

Mourinho bizonyos mérkőzéseken a Bernabéu népével sem volt megelégedve. Ez nem kapcsolódik az eredményekhez, hanem csak szeretne egy hangosabb, a csapatot jobban buzdító Bernabéut látni. Ezért többször is kimutatta elégedetlenségét, mikor győztek, akkor is. "Hálás vagyok a néhány szurkolónak, akik a kapu mögött voltak, mert ha ők nem lettek volna, azt hittem volna, hogy üres a stadion" - mondta 2011 novemberében az Osasuna elleni győzelmet követően. A Dortmund elleni hazai döntetlen után ismét megszólalt ezügyben: "Aki két és fél évet lehúzott itt, mint én, azt nem lepi meg egy hideg stadion."

5. A fű ellen

Mou első madridi mérkőzései nem voltak túl emlékezetesek. Nem is az eredmények, inkább a mutatott játék hagyott némi kívánni valót maga után. Rosszul játszott a csapat és ezért sok kritikát kapott. Az Espanyol elleni 3-0-ás győzelmet követően, 2010. szeptember 21-én Mourinho a Bernabéu gyepszőnyegét minősítette: "Nem játszottunk jól, de figyelembe kell venni azt is, hogy a pálya akár egy szántóföld, olyan volt, a csapat pedig fáradt játékosokból állt. Az ellenfélnek semmi vesztenivalója nem volt, ezeket is figyelembe véve, én elégedett vagyok." A Madrid gyorsan megjavíttatta a gyepszőnyeget hogy megoldják a problémát.

6. A riválisok ellen

Néhány ellenfél viselkedése sem tetszett a portugálnak. Olyan dolgok miatt panaszkodott, amik közvetetten vagy közvetlenül sértették őt. Például a Levante elleni döntetlent követően a 2010-11-es szezonban, az ellenfél kemény játékát kritizálta. "Csak a Real Madrid játszott a győzelemért. Elégedett vagyok mert egyetlen játékosom sem került kórházba, pedig úgy tűnt, így fog történni."

A legvitatottabb mégis a Sporting-Barca meccsről való véleménye volt, ahol a Barca ellenfelének kezdőjét sérelmezte. "A második csapatukkal álltak fel, mert nem hittek a győzelemben... Ha ez többször is előfordul, nekünk nehezebb dolgunk lesz" - mondta 2010 szeptemberében, a Levante elleni döntetlen előtt. 2011-ben, a Racing Santander elleni döntetlen után a színészkedésről beszélt, az időhúzásról és hogy túl sokszor használták feleslegesen a hordágyat.

7. Az igazolások nehézsége ellen

Mourinhonak egyáltalán nem tetszett a klub viselkedése, mikor sérülés miatt elvesztette Higuaínt. Ő egyértelműnek tartotta, hogy kell szerezni egy új csatárt. A Madrid második helyen állt a Ligában, és épp ekkor kapott egy csúnya pofont a Barcelonától, ám mégis minden érdeklődés az új csatár felé terelődött. "Hogyha van egy jó kutyád, akkor tudsz zsákmányolni sokat. Ha csak egy macskád van, valamennyit akkor is, de kevesebbet. Hogyha a szezon második felét egyedül Benzemával kell végigjátszatnom, minden sokkal nehezebb lesz. Meg kell kérdezni az általános igazgatót (akkor Valdano volt - a szerk.) hogy mit mond erről a klub." Ezt követően jött az Almería elleni 1-1-es döntetlen. Végül megérkezett Adebayor a téli átigazolási szezonban, hogy erősítse a támadószekciót, ahonnan Higuaín kiesett műtéte miatt.

8. A klub ellen

Mourinho úgy véli, a klub nem mindig támogatta őt igazán, nem álltak ki mellette minden csatájában, amit vívott. Az első madridi szezonjától fogva panaszkodott valamilyen oknál fogva, első körben a csapat szóvivője, Valdano ellen.

Első évében a Sevilla elleni 1-0-ás győzelem után nagyon zaklatott volt a játékvezető tevékenységét látván, mindössze néhány perccel a meccs végét követően így nyilatkozott: "A csapatom megérdemli hogy a klub megvédje. Belefáradtam, hogy ideadják nekem a listákat a játékvezetők hibáiról és elvárják, hogy én támadjam a játékvezetőket és védjem meg a csapatomat. Ha az edző mögé akarnak bújni, nagyszerű. A klubnak van egy struktúrája, és szeretném, ha mostantól megvédenék a csapatomat."

A Manchester elleni döntetlen és a sevillai vereség után a szóvivó ügye ismét előtérbe került. Mou akar egy embert, akinek az a feladata, hogy megvédje a csapatot. "Mindig mondtam, mint Manchesterben is, egyedül én beszéltem a bírókról. És mindig csak én vagyok a rosszfiú" - mondta a Betis elleni vereség után.

Mourinho csapata jelenleg krízisben van az eredményeket tekintve, a Ligában jelentősen le van maradva a Barca és az Atletico mögött, és Mourinho jelenlegi legfőbb feladatának azt érzi, hogy találjon egy személyt, aki megelőzi a pletykaáradatokat és elmondja a klub panaszait. Valdano, Pardeza és Butragueno is tetszelgett már ebben a szerepkörben, de úgy tűnik, Mourinho nem volt megelégedve velük, hiszen mindezek ellenére ő is felemlegette a bírói tevékenységet a City és a Betis elleni meccsek után.

9. A keret ellen

Az idei szezon hívta fel leginkább a figyelmet arra, hogy Mourinho milyen keményen is bánik játékosaival. Az edző a Getafe elleni vereséget követően kelt ki magából.

"Elfogadhatatlan volt ez a mérkőzés, még csak frusztrált sem voltam. Az alapján amit kielemeztem, semmi meglepő nem történt. Megérdemeltük a vereséget."

Két mérkőzéssel ezután még keményebb szavakkal illette csapatát a Pizjuánban elért vereség miatt: "Az első perctől az utolsóig rosszul játszott a csapatom. Megérdemelten nyert a Sevilla, mi pedig még jobban megérdemeltük a vereséget. Nincs csapatom. Van 2-3 játékos, akik nem úgy gondolkodnak, mint a többiek. Néhányan csak a futballra gondolnak. Ha valaki nem csak a futballal törődik, az az én hibám."

A Betis elleni vereség után az edző nyilatkozatának középpontjában ismét a játékosok álltak: "Senki ne mondja nekem, hogy 24-26 éves játékosok nem bírnak lejátszani két meccset egymás után. Ha akar, tud. Meghalsz a pályán, de majd újraéledsz" - tette hozzá.

10. Az ificsapat ellen

Néhány nappal a Dortmund elleni vereséget követően Mourinho azért magyarázkodott, hogy miért Essient játszatta balhátvédként és miért nem Nachot. Majd tett egy megjegyzést az ificsapatra: "1999 és 2003 között 17 játékos debütált az első csapatban: Aranda, Zárate, Minambres, Raúl Bravo, Pavón, Portillo, Valdo, Rubén... Közülük Pavón és Raúl Bravo futott be komolyabb karriert. Majd Pellegrini úrnál 3 ifista debütált, összesen 9 perccel. Majd Miguel Torres 25 meccsel. Aztán Riki, Núnez... Nem én szakítottam ezekkel a hagyományokkal. Én olyan játékosokat akarok, akik debütálnak és beküzdik magukat az első csapatba, nem csak bővíteni szeretném a listát. A rekordot én tartom majdnem 30 debütálóval."

11. Toril ellen

Amellett, hogy kétségei voltak az ificsapattal kapcsolatban, a Castilla edzőjének, Torilnak a munkáját is megkérdőjelezte. Szerinte ő inkább eredményes akar lenni, minthogy a játékosoknak segítsen a fejlődésben: "Más rendszerben játszunk, más az ottani modell. A Castillában van néhány játékos akik olyan poszton játszanak, ami nálunk nem is létezik, mint például Jesé posztja, a "9 és feles". Nálam Nacho soha nem lesz középhátvéd. De ő dönt, mi a fontosabb, negyedik-ötödik-hatodik helyen végezni a másodosztályban, vagy segíteni egy játékos fejlődésében, hogy bekerülhessen a nagyok közé" - nyilatkozta a portugál.

Néhány nappal később, miután Morata győztes gólt szerzett a Levante ellen, Mou ismét utalást tett az ifistákra: "Én hoztam Moratát az első csapathoz, azonban nem én álltam be és nem én lőttem gólt. A fő érdem az övé."

Még nincs hozzászólás.
 

Copyright ˆ 2008-2013 www.HalaRMadrid.gportal.hu - Minden jog fenntertva!

               

 


Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!