Nov. 21. Csütörtök.- David Moyes a Manchester United menedzsere a brazil középpályást a januári átigazolási időszakban hajlandó elengedni, mert nem illeszkedik a csapatszerkezetbe, viszont szívesen látná valamelyik szélen Angel di Mariat a real Madrid játékosát, akiért hajlandó lenne 17 millió Fontot kifizetni.
Nov. 21. Csütörtök.-Carlo Ancelotti a védekező középpályás visszatérését és játékát követően kimondottan ragaszkodik a spanyol válogatott középpályáshoz, ráadásul Sami Khedira sérülése még felerősítette ezt a kötődést. A másik oldalon Alonsonak kettő fő követelése volt a szerződéshosszabbítás esetén, az egyik határozott idejű kettő éves megállapodás, amelyben az első szezonban lejátszott mérkőzésszám nem határozza meg opcionálisan a második évi lehetőséget, a másik éves minimum 5 millió Eurós fizetés. Úgy tűnik már csak apró részletkérdések tisztázása maradt hátra és hamarosan világgá kürtölhetik Xabi Alonso és a Real Madrid házasságának folytatását.
Nov. 21. Csütörtök.- Bemutatta új kapusát az olasz élvonalbeli Cagliari, amelynek arra az Antonio Adánra esett a választása, aki szabadon igazolhatónak számított, mióta a nyáron szélnek eresztette a Real Madrid. A 26 esztendős spanyol portás egy plusz egy évre írt alá a Serie A középcsapatához.
Jan. 31. Csütörtök. - A Marca arról számol be, hogy az Osasuna kapusa, Andrés Fernández egy lépésnyire volt attól, hogy aláírjon a Real Madridhoz. Az ügynöke és a klub megállapodtak abban, hogy csatlakozni fog, azonban Mourinho nem hagyta jóvá a tranzakciót. A portugál mester egy magas és tapasztalt hálóőrt szeretett volna, ezért esett a választása Diego Lópezre.
Kedd, 12:09 - Hivatalos: A Spanyol Labdarúgó Szövetség felmentette José Mourinhót a két mérkőzésre szóló eltiltása alól, valamint Tito Vilanovát az egy mérkőzésre szóló eltiltása alól.
Kedd, - 9:45 - Hamit Altintop a török Fenerbahcehoz igazol. A Real Madrid 2 millió eurót kap a játékosért.
Hétfő, 17:06 - Itasportpress szerint az egy hónapja a Real Madriddal szóba hozott Daniel Agger megszerzése újra napirendre kerülhet. Leigazolására azonban csak akkor van esély, amennyiben Albiol vagy Varane távozik a klubtól, mivel Carvalho esetleges távozásával is négy középső védő áll a portugál mester rendelkezésére.
Hétfő, 01:14 - Angol sajtóértesülések szerint a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata megegyezett a horvát irányító, Luka Modric ügynökével. Ezek szerint a középpályás négy évre kötelezné el magát a „királyiakhoz”, egyelőre nem publikus fizetéséről annyit tudni, hogy „galaktikusi” lesz. Részletek »
Vasárnap, 16:23 - A Liverpool egy 19,7 millió eurós ajánlatot tett a Real Madrid játékosáért, José Callejonért, a klub hajlandó lenne elengedni a játékost, de Callejon maradni szeretne.
Keserű szájízzel távozhatott a madridi utánpótlás csapat Murcia városából, ugyanis a 88. percben Denis megszerezhette volna a győzelmet, ám lövése sajnos csak a kapufát találta el.
Függetlenül attól, hogy nem talált be, szemmel láthatóan jobban megy a Castillának, ha Morata is pályán van. Toril 9-ese nagyon fontos tagja a csapatnak. A többiek is sokkal jobban teljesítenek, ha játszik a csapat igazi csatára. Morata igazi specialistává fejlődött a labda fedezésében, és így könnyedén le tudja passzolni a játékszert a második hullámban érkező csapattársnak.
Nem is kell tovább menni, rögtön a találkozó első nagy helyzete Morata nevéhez fűződik. Juanfran beadását fejelte kapura középről, fejese a hazai kapu jobb oldali kapufáján csattant. Minden nagyszerűen indult tehát ahhoz, hogy a csapat feledtesse a múltheti Numancia elleni 2-4-es vereséget, nagyon frissen játszottak Toril fiai. Igyekeztek minél több gólhelyzetet teremteni, támadtak, azonban így sem tudták elkerülni, hogy az ellenfél is helyzetbe kerüljön: Ruso fejelt kapu mellé Mejías hibáját követően.
A mérkőzésen mindkét csapatnak egyenlő esélyei voltak a gólszerzést illetően. Quique és Matilla is lőttek egy - egy kapufát, utóbbi szabadrúgásból, a Castilla erre egy óriási lökettel válaszolt Álex Fernández révén, ám a Murcia kapusa, Javi óriási bravúrral hárította a lövést.
A Murcia mindent megtett a győzelem érdekében a második félidőben, habár Mejíasnak alig volt védenivalója az első 45 perc során. Nacho remek közbelépései több ízben is megakadályozták a Murcia helyzeteit, főként Quique-nek lettek volna lehetőségei a kiugrásra, ám a spanyol védőt nem bírta kijátszani.
A mérkőzés két legnagyobb helyzete is a Castilla előtt adódott. Először Morata került a hazai védelem mögé, kapuralőtte a labdát, de Javi védett. Majd ezután a 88. percben, gyakorlatilag a találkozó utolsó perceiben Denis Cheryshev, az orosz légiós hozhatott volna +2 pontot csapatának, ám a labdája csak a kapufát találta el, így a végeredmény maradt változatlan. Az egy pont is több a semminél, ám ebben az esetben azért jogosan gondolhatunk vissza némi keserű szájízzel az összecsapásra.
Real Murcia - Real Madrid Castilla 0-0
Liga Adelante, 16. forduló - Nueva Condomina de Murcia