Nov. 21. Csütörtök.- David Moyes a Manchester United menedzsere a brazil középpályást a januári átigazolási időszakban hajlandó elengedni, mert nem illeszkedik a csapatszerkezetbe, viszont szívesen látná valamelyik szélen Angel di Mariat a real Madrid játékosát, akiért hajlandó lenne 17 millió Fontot kifizetni.
Nov. 21. Csütörtök.-Carlo Ancelotti a védekező középpályás visszatérését és játékát követően kimondottan ragaszkodik a spanyol válogatott középpályáshoz, ráadásul Sami Khedira sérülése még felerősítette ezt a kötődést. A másik oldalon Alonsonak kettő fő követelése volt a szerződéshosszabbítás esetén, az egyik határozott idejű kettő éves megállapodás, amelyben az első szezonban lejátszott mérkőzésszám nem határozza meg opcionálisan a második évi lehetőséget, a másik éves minimum 5 millió Eurós fizetés. Úgy tűnik már csak apró részletkérdések tisztázása maradt hátra és hamarosan világgá kürtölhetik Xabi Alonso és a Real Madrid házasságának folytatását.
Nov. 21. Csütörtök.- Bemutatta új kapusát az olasz élvonalbeli Cagliari, amelynek arra az Antonio Adánra esett a választása, aki szabadon igazolhatónak számított, mióta a nyáron szélnek eresztette a Real Madrid. A 26 esztendős spanyol portás egy plusz egy évre írt alá a Serie A középcsapatához.
Jan. 31. Csütörtök. - A Marca arról számol be, hogy az Osasuna kapusa, Andrés Fernández egy lépésnyire volt attól, hogy aláírjon a Real Madridhoz. Az ügynöke és a klub megállapodtak abban, hogy csatlakozni fog, azonban Mourinho nem hagyta jóvá a tranzakciót. A portugál mester egy magas és tapasztalt hálóőrt szeretett volna, ezért esett a választása Diego Lópezre.
Kedd, 12:09 - Hivatalos: A Spanyol Labdarúgó Szövetség felmentette José Mourinhót a két mérkőzésre szóló eltiltása alól, valamint Tito Vilanovát az egy mérkőzésre szóló eltiltása alól.
Kedd, - 9:45 - Hamit Altintop a török Fenerbahcehoz igazol. A Real Madrid 2 millió eurót kap a játékosért.
Hétfő, 17:06 - Itasportpress szerint az egy hónapja a Real Madriddal szóba hozott Daniel Agger megszerzése újra napirendre kerülhet. Leigazolására azonban csak akkor van esély, amennyiben Albiol vagy Varane távozik a klubtól, mivel Carvalho esetleges távozásával is négy középső védő áll a portugál mester rendelkezésére.
Hétfő, 01:14 - Angol sajtóértesülések szerint a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata megegyezett a horvát irányító, Luka Modric ügynökével. Ezek szerint a középpályás négy évre kötelezné el magát a „királyiakhoz”, egyelőre nem publikus fizetéséről annyit tudni, hogy „galaktikusi” lesz. Részletek »
Vasárnap, 16:23 - A Liverpool egy 19,7 millió eurós ajánlatot tett a Real Madrid játékosáért, José Callejonért, a klub hajlandó lenne elengedni a játékost, de Callejon maradni szeretne.
Real Madrid: Casillas, Ramos és Alonso sem kerettag
2012.12.04. 10:03, LFCfan
NemzetiSport
José Mourinho vezetőedző úgy döntött, hogy a holland Ajax elleni, már lényeges tét nélküli hazai BL-csoportmérkőzésre kulcsemberei közül Iker Casillast, Sergio Ramost és Xabi Alonsót sem válogatja be a Real Madrid labdarúgócsapatának keretébe.
Ezt két okkal magyarázta a szakember: a nagy menetelés során lehetőség van egy kis plusz pihenőt adni a fáradt, sokat „használt" futballistáknak, másrészt a két mezőnyjátékosnak van sárga lapja, így újabb esetén a nyolcaddöntőt rögtön eltiltással kezdenék. Ami már csak abból a szempontból sem egészséges, hogy a D-csoportban második helyen végző Real Madrid ellenfele a nyolc közé jutásért egy csoportelső lesz majd.
Így a kezdőben kap lehetőséget Casillas cseréje, Adán, de a spanyol Marca a védő Nachót is az első perctől a pályára tippeli. Miután Marcelo, Raúl Albiol, Gonzalo Higuaín és Álvaro Arbeloa is hiányzik – előbbi három sérülés, utóbbi eltiltás okán –, a szerdai keretben ott találhatunk több fiatalt: a kapus Jesús Fernándezt, a középpályás José Rodríguezt és Gyenyisz Cserisevet, valamint a csatár Álvaro Moratát.
„Az Ajax kiváló csapat, és biztos vagyok benne, hogy a győzelemre játszik, mert így a csoport harmadik helyezettjeként az Európa-ligában folytathatja a kupaszereplését. Érdekes csatát várok – mondta a minden bizonnyal a kezdőben szerepet kapó horvát középpályás, Luka Modric, aki friss nyári szerzeményként fényezte is új állomáshelyét. – Fantasztikus a stadionunk, a legjobb, amiben valaha játszottam, csodálatos érzés nyolcvanezer ember előtt kimenni a pályára. Élvezem minden pillanatát."
A spanyol sajtó egyre gyakrabban és konkrétabban ír José Mourinho esetleges nyári távozásáról – hétfőn ez nyert újfent megerősítést –, Modric viszont bízik abban, hogy a portugál szakember marad a madridiaknál. A Premier League-ből érkező karmester elárulta azt is, hogy a Primera División erősebb bajnokság annál, mint amire számított, különösen az idegenbeli fellépések alkalmával derül ki, milyen kiváló játékerőt képviselő, technikailag nagyszerű riválisaik vannak.