Főoldal Real Madrid A Klub Bajnokok Ligája Galéria Érdekességek Az oldal
Rövid hírek

Nov. 21. Csütörtök.- David Moyes a Manchester United menedzsere a brazil középpályást a januári átigazolási időszakban hajlandó elengedni, mert nem illeszkedik a csapatszerkezetbe, viszont szívesen látná valamelyik szélen Angel di Mariat a real Madrid játékosát, akiért hajlandó lenne 17 millió Fontot kifizetni.

Nov. 21. Csütörtök.- Carlo Ancelotti a védekező középpályás visszatérését és játékát követően kimondottan ragaszkodik a spanyol válogatott középpályáshoz, ráadásul Sami Khedira sérülése még felerősítette ezt a kötődést. A másik oldalon Alonsonak kettő fő követelése volt a szerződéshosszabbítás esetén, az egyik határozott idejű kettő éves megállapodás, amelyben az első szezonban lejátszott mérkőzésszám nem határozza meg opcionálisan a második évi lehetőséget, a másik éves minimum 5 millió Eurós fizetés. Úgy tűnik már csak apró részletkérdések tisztázása maradt hátra és hamarosan világgá kürtölhetik Xabi Alonso és a Real Madrid házasságának folytatását.

Nov. 21. Csütörtök.- Bemutatta új kapusát az olasz élvonalbeli Cagliari, amelynek arra az Antonio Adánra esett a választása, aki szabadon igazolhatónak számított, mióta a nyáron szélnek eresztette a Real Madrid. A 26 esztendős spanyol portás egy plusz egy évre írt alá a Serie A középcsapatához.

Jan. 31. Csütörtök. -  A Marca arról számol be, hogy az Osasuna kapusa, Andrés Fernández egy lépésnyire volt attól, hogy aláírjon a Real Madridhoz. Az ügynöke és a klub megállapodtak abban, hogy csatlakozni fog, azonban Mourinho nem hagyta jóvá a tranzakciót. A portugál mester egy magas és tapasztalt hálóőrt szeretett volna, ezért esett a választása Diego Lópezre.


Kedd, 12:09 - Hivatalos: A Spanyol Labdarúgó Szövetség felmentette José Mourinhót a két mérkőzésre szóló eltiltása alól, valamint Tito Vilanovát az egy mérkőzésre szóló eltiltása alól.

Kedd, - 9:45 - Hamit Altintop a török Fenerbahcehoz igazol. A Real Madrid 2 millió eurót kap a játékosért.

Hétfő, 17:06 - Itasportpress szerint az egy hónapja a Real Madriddal szóba hozott Daniel Agger megszerzése újra napirendre kerülhet. Leigazolására azonban csak akkor van esély, amennyiben Albiol vagy Varane távozik a klubtól, mivel Carvalho esetleges távozásával is négy középső védő áll a portugál mester rendelkezésére.

Hétfő, 01:14 - Angol sajtóértesülések szerint a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata megegyezett a horvát irányító, Luka Modric ügynökével. Ezek szerint a középpályás négy évre kötelezné el magát a „királyiakhoz”, egyelőre nem publikus fizetéséről annyit tudni, hogy „galaktikusi” lesz. 
Részletek »

Vasárnap, 16:23 - A Liverpool egy 19,7 millió eurós ajánlatot tett a Real Madrid játékosáért, José Callejonért, a klub hajlandó lenne elengedni a játékost, de Callejon maradni szeretne.

 

 
2013 Nyár
Előszezon
Átigazolások
 
Meccs center
Következő mérkőzés
Almería - Real Madrid
Sorozat La Liga
Helyszín Mediterráneo
Dátum 2013.-11-23, 20:00
Játékvezető -
Előzetes -
TV Sport1 TV
Előző mérkőzés
Real Madrid C.F.
5
-
1
Real Sociedad
Sorozat La Liga
Helyszín  
Dátum  
Játékvezető  
Összefoglaló  
TV Sport1 TV

 

 
Tabella
 
Góllövőlista
Játékos Gólok Perc
Cristiano Ronaldo 16 1170
Diego Costa 13 1114
Antoine Griezmann 8 843
Lionel Messi 8 760

 

 
Hónap játékosa: Október
Cristiano Ronaldo #7
Poszt csatár
Nemzetiség Portugál
Játszott meccs/csereként  
Játszott perc  
Gólok  
Sárga/piros lapok  
 

 

 
A hét képekben
Nagyobb képért kattints a képre!
 
Videóajánló
Bajnokok Ligája 1/8: Manchester United 1-2 Real Madrid
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Oldal Statisztikái
Indulás: 2008-09-05
 
Hírek

Nem várt vereség a kupában: Celta Vigo - Real Madrid 2-1

2012.12.13. 08:48, LFCfan
madridista

Karanka nem beszélt félre, amikor a mérkőzés előtt azt mondta, hogy a lehető legkomolyabban veszik a kupát is, hiszen egy játékost sem neveztek a kezdőbe a Castillából.

A kapuba - ahogy várni lehetett - Adán kezdett, előtte pedig Varane, Pepe, Carvalho és Arbeloa alkotta a védelmet. A felállás közepén a Xabi-Modric-Essien hármas helyezkedett el, előttük pedig Di María, Cristiano Ronaldo és Benzema kapott kezdőként lehetőséget.

Negyed óra elteltével olyan érzése lehetett a nézőnek, mintha egy olasz, tétnélküli mérkőzést nézne. Tapogatták egymást az ellenfelek, próbálkoztak támadásépítésekkel is, azonban az utolsó passzokba szinte mindig hiba csúszott. A 16. percben viszont az is tökéletesre sikerült, a Real Madrid szerencséjére viszont Park a befejezés pillanatában volt pontatlan, nem találta el jól a labdát és így elvétette az üres kaput. A második negyedóra sem sikerült izgalmasabbra, mindössze a madridisták és Mourinho foghatta a fejét Benzema miatt, aki a vizes talajon egy rossz lépés következtében megsérült.

Karim

Helyére a 33. percben Callejón állt be. A félidő vége felé átvette az irányítást a hazai együttes, és ez meglátszott a helyzetek számában is. Amíg a Real Madrid csak egy C.Ronaldo által jegyzett távoli lövést tudott felmutatni, addig a Celta kis híján háromszor is megszerezte a vezetést. Fortuna azonban a Királyi Gárdával volt, így 0-0-al vonulhattak félidőre a csapatok.

A kezdőből ítélve az lehetett Mourinho terve, hogy már az első mérkőzésen eldönti a továbbjutás sorsát, azonban az első negyvenöt perc alapján ennek – finoman szólva – semmi jelét nem mutatták a játékosok.

A második játékrészre Özilt küldte harcba a portugál mester, hogy felpezsdítse a támadórészleget, azonban ez sem segített a blancókon. Tíz perc elteltével ugyanis megszerezte a vezetést a Celta. Krohn-Dehli csapta be egy remek csellel Varanet, majd átívelte a labdát a hosszú oldal felé, ahol senkitől sem zavartatva érkezett Bermejo és Adán kapujába vágta a labdát, 1-0. A 69. percig kellett várni az első komoly vendég helyzetre. Xabi Alonso ívelte előre a tizenhatoson belülre a labdát, amit egy védő ugyan kifejelt, de pont a középen érkező Modric elé, aki kapásból célba vette a kaput, azonban lövését Sergio magabiztosan hárította. Három perccel később a luzitán támadó eresztett el egy hatalmas bombát a bal oldalról, a hálóőr ezt is védeni tudta. 

CR

Tíz perccel később a frissen beállt Bustos adta meg a kegyelemdöfést. Callejón veszítette el a labdát, ami Bustoshoz került, aki kettőt tolt rajta, majd védhetetlen bombát ragasztott a jobb felső sarokba, 2-0Az újabb gól után Cristiano Ronaldo mindent megtett a szépítés érdekében, lőtt távolról, majd Özil zseniális passza után egészen közelről is, azonban Sergio mindig a helyén volt és védeni tudott. A 86. percben azonban góllá érett az akarása. Xabi Alonso ugratta ki a leshatáron a portugál gólgépet, aki droppból, hatalmas erővel lőtte a kapus feje fölött a hálóba a labdát, 2-1. Az utolsó pillanatokban még Modric veszélyeztetett, ám – ahogy ezen az estén megszokhattuk – Sergio védeni tudta, így az eredmény nem változott.

A visszavágót nem veheti félvállról a csapat, amennyiben a továbbjutás a cél, és egy Real Madridnál más nem is lehet. Folytatás hétvégén az Espanyol ellen! Hala Madrid!

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Celta Vigo: Sergio; Hugo Mallo, Cabral, Túñez, Roberto Lago; Oubiña, Augusto, Bermejo (Jonathan 84’), Krohn-Dehli; Toni és Aspas (Bustos 75’)

Real Madrid: Adán; Varane, Pepe, Carvalho, Arbeloa; Essien (Kaká 65’), Xabi Alonso, Modric, Di María (Özil 45’), Cristiano Ronaldo; Benzema (Callejón 33’). 

Gólszerzők: Bermejo (56’) és Bustos (78’), illetve Cristiano Ronaldo (86’)

Játékvezető: Alvarez Izquierdo, sárga lapot Krohn-Dehli, Bermejo, Augusto és Lucas, illetve Cristiano Ronaldo kapott.

Még nincs hozzászólás.
 

Copyright ˆ 2008-2013 www.HalaRMadrid.gportal.hu - Minden jog fenntertva!

               

 


Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!