Nov. 21. Csütörtök.- David Moyes a Manchester United menedzsere a brazil középpályást a januári átigazolási időszakban hajlandó elengedni, mert nem illeszkedik a csapatszerkezetbe, viszont szívesen látná valamelyik szélen Angel di Mariat a real Madrid játékosát, akiért hajlandó lenne 17 millió Fontot kifizetni.
Nov. 21. Csütörtök.-Carlo Ancelotti a védekező középpályás visszatérését és játékát követően kimondottan ragaszkodik a spanyol válogatott középpályáshoz, ráadásul Sami Khedira sérülése még felerősítette ezt a kötődést. A másik oldalon Alonsonak kettő fő követelése volt a szerződéshosszabbítás esetén, az egyik határozott idejű kettő éves megállapodás, amelyben az első szezonban lejátszott mérkőzésszám nem határozza meg opcionálisan a második évi lehetőséget, a másik éves minimum 5 millió Eurós fizetés. Úgy tűnik már csak apró részletkérdések tisztázása maradt hátra és hamarosan világgá kürtölhetik Xabi Alonso és a Real Madrid házasságának folytatását.
Nov. 21. Csütörtök.- Bemutatta új kapusát az olasz élvonalbeli Cagliari, amelynek arra az Antonio Adánra esett a választása, aki szabadon igazolhatónak számított, mióta a nyáron szélnek eresztette a Real Madrid. A 26 esztendős spanyol portás egy plusz egy évre írt alá a Serie A középcsapatához.
Jan. 31. Csütörtök. - A Marca arról számol be, hogy az Osasuna kapusa, Andrés Fernández egy lépésnyire volt attól, hogy aláírjon a Real Madridhoz. Az ügynöke és a klub megállapodtak abban, hogy csatlakozni fog, azonban Mourinho nem hagyta jóvá a tranzakciót. A portugál mester egy magas és tapasztalt hálóőrt szeretett volna, ezért esett a választása Diego Lópezre.
Kedd, 12:09 - Hivatalos: A Spanyol Labdarúgó Szövetség felmentette José Mourinhót a két mérkőzésre szóló eltiltása alól, valamint Tito Vilanovát az egy mérkőzésre szóló eltiltása alól.
Kedd, - 9:45 - Hamit Altintop a török Fenerbahcehoz igazol. A Real Madrid 2 millió eurót kap a játékosért.
Hétfő, 17:06 - Itasportpress szerint az egy hónapja a Real Madriddal szóba hozott Daniel Agger megszerzése újra napirendre kerülhet. Leigazolására azonban csak akkor van esély, amennyiben Albiol vagy Varane távozik a klubtól, mivel Carvalho esetleges távozásával is négy középső védő áll a portugál mester rendelkezésére.
Hétfő, 01:14 - Angol sajtóértesülések szerint a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata megegyezett a horvát irányító, Luka Modric ügynökével. Ezek szerint a középpályás négy évre kötelezné el magát a „királyiakhoz”, egyelőre nem publikus fizetéséről annyit tudni, hogy „galaktikusi” lesz. Részletek »
Vasárnap, 16:23 - A Liverpool egy 19,7 millió eurós ajánlatot tett a Real Madrid játékosáért, José Callejonért, a klub hajlandó lenne elengedni a játékost, de Callejon maradni szeretne.
A "galaktikusok" még soha nem veszítettek bajnoki meccset a Malaga ellen, és döntetlent is csupán hat alkalommal játszottak a kék-fehér mezesek ellen.
A naptári év utolsó bajnoki mérkőzésére készül a Real Madrid, az ellenfele ma este a Malaga lesz idegenben. Ugyan a hazaiak idén kiváló formában vannak, így is a fővárosiak a találkozó esélyesei a labdarúgás fogadási hírek alapján. A Bajnokok Ligája csoportköréből Iscóék az első helyen jutottak tovább, és a legjobb 16 között verhető ellenfelet kaptak, a Portót. A Realra sokkal nehezebb mérkőzések várnak majd a 2013-as év elején, hiszen a Manchester United ellen kell kiharcolniuk Cristiano Ronaldóéknak a továbbjutást.
A legutóbbi öt fordulóban mind két csapat tíz pontot gyűjtött a megszerezhető 15-ből: ebben három-három vereség, egy-egy győzelem és döntetlen van benne. A Real a legutóbbi játékhéten csupán 2-2-re vot képes hazai környezetben az Espanyol ellen, míg a Malaga a jó erőkből álló, ám hullámvölgybe került Sevillát győzte le idegenben 2-0-ra.
A madridiak a múlt heti döntetlent egy győzelemmel szeretnék feledtetni, ráadásul ez a meccs most igazi rangadónak fog igérkezni, hiszen a Malaga hátránya csupán öt pont a dobogó harmadik helyén tanyázó fővárosiakhoz képest.
A hazaiak legnagyobb sztrája Isco, a 20 éves csodagyerek, aki idén három gólt szerzett eddig, de remekül köti össze a középpályás sort a támadóval. A házi gólkirály jelenleg az argentin Javier Saviola öt találattal – a "nyúl" korábban a Real Madridban is megfordult, de legszebb éveit még a Barcelonában töltötte a most 31 éves támadó.
Meg kell még említeni Joaquínt is, aki a Betisben eltöltött évei alatt robbant be a köztudatba, majd igazolt a Valenciába, de az utóbbi években csak önmagát kereste a szélső. Most úgy tűnik, hogy ismét jó formában van, hiszen négy gólja és három gólpassza az idei pontvadászatban erről tanuskodik. És akkor még nem is beszéltünk a szintén 31 éves támadóról, Roque Santa Cruzról.
Ami a két csapat örökmérlegét illeti a bajnokságban: 22 találkozón 16 madridi győzelem, hat döntetlen és nulla Malaga-siker.