Nov. 21. Csütörtök.- David Moyes a Manchester United menedzsere a brazil középpályást a januári átigazolási időszakban hajlandó elengedni, mert nem illeszkedik a csapatszerkezetbe, viszont szívesen látná valamelyik szélen Angel di Mariat a real Madrid játékosát, akiért hajlandó lenne 17 millió Fontot kifizetni.
Nov. 21. Csütörtök.-Carlo Ancelotti a védekező középpályás visszatérését és játékát követően kimondottan ragaszkodik a spanyol válogatott középpályáshoz, ráadásul Sami Khedira sérülése még felerősítette ezt a kötődést. A másik oldalon Alonsonak kettő fő követelése volt a szerződéshosszabbítás esetén, az egyik határozott idejű kettő éves megállapodás, amelyben az első szezonban lejátszott mérkőzésszám nem határozza meg opcionálisan a második évi lehetőséget, a másik éves minimum 5 millió Eurós fizetés. Úgy tűnik már csak apró részletkérdések tisztázása maradt hátra és hamarosan világgá kürtölhetik Xabi Alonso és a Real Madrid házasságának folytatását.
Nov. 21. Csütörtök.- Bemutatta új kapusát az olasz élvonalbeli Cagliari, amelynek arra az Antonio Adánra esett a választása, aki szabadon igazolhatónak számított, mióta a nyáron szélnek eresztette a Real Madrid. A 26 esztendős spanyol portás egy plusz egy évre írt alá a Serie A középcsapatához.
Jan. 31. Csütörtök. - A Marca arról számol be, hogy az Osasuna kapusa, Andrés Fernández egy lépésnyire volt attól, hogy aláírjon a Real Madridhoz. Az ügynöke és a klub megállapodtak abban, hogy csatlakozni fog, azonban Mourinho nem hagyta jóvá a tranzakciót. A portugál mester egy magas és tapasztalt hálóőrt szeretett volna, ezért esett a választása Diego Lópezre.
Kedd, 12:09 - Hivatalos: A Spanyol Labdarúgó Szövetség felmentette José Mourinhót a két mérkőzésre szóló eltiltása alól, valamint Tito Vilanovát az egy mérkőzésre szóló eltiltása alól.
Kedd, - 9:45 - Hamit Altintop a török Fenerbahcehoz igazol. A Real Madrid 2 millió eurót kap a játékosért.
Hétfő, 17:06 - Itasportpress szerint az egy hónapja a Real Madriddal szóba hozott Daniel Agger megszerzése újra napirendre kerülhet. Leigazolására azonban csak akkor van esély, amennyiben Albiol vagy Varane távozik a klubtól, mivel Carvalho esetleges távozásával is négy középső védő áll a portugál mester rendelkezésére.
Hétfő, 01:14 - Angol sajtóértesülések szerint a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata megegyezett a horvát irányító, Luka Modric ügynökével. Ezek szerint a középpályás négy évre kötelezné el magát a „királyiakhoz”, egyelőre nem publikus fizetéséről annyit tudni, hogy „galaktikusi” lesz. Részletek »
Vasárnap, 16:23 - A Liverpool egy 19,7 millió eurós ajánlatot tett a Real Madrid játékosáért, José Callejonért, a klub hajlandó lenne elengedni a játékost, de Callejon maradni szeretne.
A Real Madrid elnöke tartott beszédet, amely során személyes támogatásáról biztosította Tito Vilanovát, valamint szót ejtett a média és a csapat kapcsolatáról is.
Titóról: „Ez egy nagyon megrendítő nap mindenki számára, mindenkit sokkolt a Real Madridnál, az elnöktől kezdve, az edzőn és játékosokon át, egészen a szurkolókig. Nagyon jól tudom, mit jelent egy ilyen csatát megvívni, és a támogatásomról biztosítom őt és az egész családját ezekben a pillanatokban. A legjobbakat kívánom Titónak.”
2012-ről: „A Real Madrid focicsapata és kosárlabdacsapata is brilliáns szezont tudhat maga mögött. A focisták az elődöntőig jutott a Bajnokok Ligájában és minden létező rekordot megdöntve megnyerték a bajnokságot. A kosarasok odaértek a bajnoki döntőbe, és elhódították a Király Kupát. Azonban a foci világában minden olyan gyorsan változik. Idén mindkét szakág megnyerte a Szuperkupát, de ez nem lehet elég egy olyan csapat számára, mint a Real Madrid. Meg kell nyernünk mindent.”
A klub pénzügyi helyzetéről: „A klub stabil gazdaságilag. Ez egy nagyon kemény év volt, ezelőtt még soha nem tapasztaltam ilyet, és ezalól a labdarúgás sem volt kivétel. A foci szenved, így a Real Madrid is, annak ellenére, hogy magasak voltak a bevételek. Most keményebben dolgozunk, de kevesebbet keresünk, azonban minden erőnkkel azon vagyunk, hogy olyan csapatunk legyen, amelyik képes a legjobbakkal versenyezni és kielégíteni a rajongókat.”
A médiáról: „A média példátlan válságon megy keresztül mivel az internet és a közösségi média színre lépésével minden megváltozott. A média ismét erős lesz, de máshogy. A Madridnak és a médiának szüksége van egymásra, és ezekben a kemény pillanatokban egységesebbnek kell lennünk, mint valaha. A foci nem lehet feszültség forrása, mivel ez elsősorban szabadidős tevékenység. Az emberek azért mennek a stadionokba, hogy elfelejtsék a problémáikat. Sok ember életében a Madrid az egyetlen dolog.”