Nov. 21. Csütörtök.- David Moyes a Manchester United menedzsere a brazil középpályást a januári átigazolási időszakban hajlandó elengedni, mert nem illeszkedik a csapatszerkezetbe, viszont szívesen látná valamelyik szélen Angel di Mariat a real Madrid játékosát, akiért hajlandó lenne 17 millió Fontot kifizetni.
Nov. 21. Csütörtök.-Carlo Ancelotti a védekező középpályás visszatérését és játékát követően kimondottan ragaszkodik a spanyol válogatott középpályáshoz, ráadásul Sami Khedira sérülése még felerősítette ezt a kötődést. A másik oldalon Alonsonak kettő fő követelése volt a szerződéshosszabbítás esetén, az egyik határozott idejű kettő éves megállapodás, amelyben az első szezonban lejátszott mérkőzésszám nem határozza meg opcionálisan a második évi lehetőséget, a másik éves minimum 5 millió Eurós fizetés. Úgy tűnik már csak apró részletkérdések tisztázása maradt hátra és hamarosan világgá kürtölhetik Xabi Alonso és a Real Madrid házasságának folytatását.
Nov. 21. Csütörtök.- Bemutatta új kapusát az olasz élvonalbeli Cagliari, amelynek arra az Antonio Adánra esett a választása, aki szabadon igazolhatónak számított, mióta a nyáron szélnek eresztette a Real Madrid. A 26 esztendős spanyol portás egy plusz egy évre írt alá a Serie A középcsapatához.
Jan. 31. Csütörtök. - A Marca arról számol be, hogy az Osasuna kapusa, Andrés Fernández egy lépésnyire volt attól, hogy aláírjon a Real Madridhoz. Az ügynöke és a klub megállapodtak abban, hogy csatlakozni fog, azonban Mourinho nem hagyta jóvá a tranzakciót. A portugál mester egy magas és tapasztalt hálóőrt szeretett volna, ezért esett a választása Diego Lópezre.
Kedd, 12:09 - Hivatalos: A Spanyol Labdarúgó Szövetség felmentette José Mourinhót a két mérkőzésre szóló eltiltása alól, valamint Tito Vilanovát az egy mérkőzésre szóló eltiltása alól.
Kedd, - 9:45 - Hamit Altintop a török Fenerbahcehoz igazol. A Real Madrid 2 millió eurót kap a játékosért.
Hétfő, 17:06 - Itasportpress szerint az egy hónapja a Real Madriddal szóba hozott Daniel Agger megszerzése újra napirendre kerülhet. Leigazolására azonban csak akkor van esély, amennyiben Albiol vagy Varane távozik a klubtól, mivel Carvalho esetleges távozásával is négy középső védő áll a portugál mester rendelkezésére.
Hétfő, 01:14 - Angol sajtóértesülések szerint a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata megegyezett a horvát irányító, Luka Modric ügynökével. Ezek szerint a középpályás négy évre kötelezné el magát a „királyiakhoz”, egyelőre nem publikus fizetéséről annyit tudni, hogy „galaktikusi” lesz. Részletek »
Vasárnap, 16:23 - A Liverpool egy 19,7 millió eurós ajánlatot tett a Real Madrid játékosáért, José Callejonért, a klub hajlandó lenne elengedni a játékost, de Callejon maradni szeretne.
A portugál védőnek ítélték oda hazájában az 2012-es év személyiségének járó Artur Agostinho nevű díjat. Ebből az alkalomból készített interjún nemcsak ő, hanem az ügynöke is megszólalt, aki megosztotta annak a történetét, hogyan került Pepe a Real Madridhoz.
Jorge Mendes, a híres játékos ügynök mesélte el a Récord c. újságnak, hogy szerződtette ügyfelét a madridi klub. Bevallása szerint nem volt egy könnyű transzfer, és sokat kellett egyeztetnie a Real Madrid vezetőivel, hogy nyélbe üssék az üzletet. Mint ismert, Pepe 2007 nyarán került a Portóból a spanyol fővárosba: „A transzfer nagy veszélyben forgott, mert míg én Olaszországba utaztam, hogy nyélbe üssük Jorge Andrade Juventusba igazolását, addig a Porto és Madrid vezetői megszakították a tárgyalásokat” – mesélte az ügynök.
„Amikorra leszálltam a gépemmel Milánóba sikerült elérnem, hogy a felek újra felvegyék a kapcsolatot egymással, és a Milánó-Torino autóút alatt már sikerült egy megegyezést elérni a két klub között”. Mendes azt is elárulta, hogy a legnagyobb szerepe Pepe leigazolásában José Ángel Sáncheznek (általános igazgató), Pedja Mijatovicnak (akkori sportigazgató) és Carlos Bucerónak (sportigazgatóság tagja) volt.
Taxis anekdota
Az ügynök megosztott egy olyan anekdotát is, amely rögtön azután történt, hogy a játékossal leszálltak volna a Barajas repülőtérre. Egy taxiba szálltak, és épp a rádión hallgatták, ahogy egy spanyol újságíró a következőket mondta: „Na de ki ez a Pepe, aki 30 milliójába fog kerülni a Real Madridnak? Pepe nem is egy focista név.” „Pepe és én döbbenten néztünk össze” – meséli Mendes. „Nyugalom Pepe, hamar meg fogod mutatni, kicsoda vagy te valójában.” – nyugtatta a játékost. „Az a bizonyos Pepe most a világ legjobb hátvédje” – mondta végül az őt kérdező újságírónak.